Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)

Kiss Gábor - ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: A vasvári ispáni sáncvár

Hasonló lehetett a helyzet a királyi szolgálónépek által előállított nyersvassal is, vagyis az a vasraktár, ahonnan Miklós nádor 1226. évi oklevelének 18. pontja szerint a pannonhalmi apátság kovácsai is kapták a vasat (nyilván a kovácsolás alapanyagául szolgáló vasrudakat), szintén a vasvári várban volt található, ahová a kovácsok egyike személyesen tartozott elmenni a megfelelő vas kiválasztása céljából (PRT I: 678-679, 89. szám). Az idézett adatok alapján mindkét szóban forgó raktár jókora területű lehetett, hiszen ezek szerint közel az egész Nyugat-Dunántúlt (vagy az egykori győri püspökség területét) innen látták el vassal és sóval. Ugyanilyen Vasváron lévő nagy, zárt területre utal egy 1267-1269 közé keltezhető oklevél börtönről szóló adata is (UB I: 363-364. 544. szám). A főesperes és az ispán házáról, amelyek minden valószínűség szerint szintén a várban állottak, semmit sem tudunk. Ettől az időtől kezdve már egyetlen adat sem tudósít a vár létezéséről. A vár végleges feladása a jelek szerint a királyi vármegye felbomlásával egy időben, nem sokkal a tatárjárás után történhetett meg. Legalább is a középkori Vas vármegye tisztikarát összeállító Reiszig Ede az 1240 és 1245 között működő Rátót nembeli Gyulaffy ági Balduinig számolta a királyi vármegye ispánjainak sorát, amíg az 1244-ben főispánként szereplő Héder nembeli Henrik fia „nagy" Henrik-et már a nemesi vármegye főispánjaként tüntette fel (REISZIG 1940: 9). Annyi azonban bizonyos, hogy valamikor 1270 és 1327 között az eredetileg magához a vasvári várhoz szorosan kötődő vasi várispánság szervezete is felbomlott (ZSOLDOS 2000: 44), ám ezt az időt a vár már biztosan nem érte meg. A romokban heverő és elavult szerkezetű vár katonai jelentősége eddigre már végképpen elenyészett.