Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)
Kiss Gábor - ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: A vasvári ispáni sáncvár
Ion követhetjük végig leginkább az egykori árok felszínen ma is jelentkező nyomát. Ám kísérjük végig részletesen az adatokból kiszerkeszthető sáncárok nyomvonalát metszetünktől kiindulva (2. melléklet)! A várat délkeleti oldaláról határoló sánc egykori árkának vonalát a mai Petőfi Sándor utca nyomvonala követi, amely út 1334-ben már bizonyosan megvolt, a vasvári káptalan kezén lévő Szentmihályfalváról és a IV. Kun Lászlótól 1279-ben kiváltságlevelet kapott királyi Vasvárról vezetett Csipkerekre (HÁZI 1967: 443-444, 10. szám). Az út határvonal szerepe egészen a települések 1886-os összeolvadásig megmaradt, hiszen Zsidóföldét ez választotta el a már említett Szentmihályfalvától. Metszetfalunk lelőhelye maga is érdekes, lévén az az egykori egyházközségi fiúiskola udvarán került elő. Ezen a területen, az oszkói út mentén 1421ben éppen a vasvári plébánia földjét emlegetik (MOL DL 92.714; IvÁNYI 1992: 73) Maga a telek és környéke (vagyis a Barabás István, az Esze Tamás, a József Attila és a Petőfi Sándor utca által határolt terület) az első kataszteri felmérés tanúsága szerint (VMEKF 1856-1860) még 1857-ben is a Szűz Mária-plébániatemplomhoz (a térképen: Kirche St. Mariae Himmelfahrt) tartozott (4. ábra). Ezen adatok és a környéken tapasztalt évszázadokat átívelő birtokjogi azonosságok alapján bizonyos, hogy a régi iskolaépület, az 1421-ben emlegetett földterületen áll. Ha megfigyeléseink helyesek, maga az ovális alakú sáncvár EEK-DDNy-i irányban 285-300 méter hosszan nyúlt el. NyENy-KDK-i irányú szélessége eredetileg alighanem 210-200 méter körül lehetett. Védett területének nagysága tehát kb. 4,65 hektár volt. Az egykori sáncvár déli és keleti erődítésének vonala ma teljesen beépített, egyetlen nyoma talán a telkek vonalában itt-ott még megfigyelhető halvány tereplépcső. Biztosabb nyomvonala - amelyet a térképen telt eséstüskével jelöltünk - metszetfalunkon kívül csak a Petőfi Sándor utca 34. és 36. számú telek (Hrsz.: 557 és 559) továbbá a József Attila utca u 3. számú telek (Hrsz.: 558) kertjében fedezhető fel. Északi irányú folytatása a József Attila utca 28. számú ház udvarán (Hrsz.: 562) át a Petőfi Sándor utca 40., 42. és 44. számú telek (Hrsz.: 565, 566, 567.) kertjében fut. Majd a (szintén József Attila utcának számító) kis utcán átvágva ért ki a domb peremére. Ezen a helyen, a 18/a. számú ház (Hrsz.: 569/2.) előtt 2004. március 19én gázcsőfektetéskor egy széles és mély, fekete, újkori cserepeket tartalmazó feltöltési réteget volt alkalmunk megfigyelni. Ezt azonban akkor - abban a tudatban, hogy a sáncvár a József Attila utca vonalától nem terjedhet kelet felé — még nem tudtunk értelmezni. A sáncvár egykori belső területét ma Vasvár város temetője foglalja el. Itt eddig mindössze két apró - talán az Árpád-korra keltezhető - cserépdarabot találtunk a sírok földjében. Az egyik egy homokkal és apró kaviccsal soványított agyagból korongolt, és kívül-belül téglaszínűre égetett, vékonyfalú és ér-