Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)
Kiss Gábor - ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: A vasvári ispáni sáncvár
Régészeti megfigyelések A bevezetőben már említett megfigyelési lehetőségre 2003. március 28-án és az azt követő napokban nyílt lehetőségünk a Petőfi Sándor utca 14. számú, egykori egyházközségi fiúiskola udvarán. Ekkorra ugyanis a ma működő Vas Megyei Idősek Otthona udvari szárnyának helyét már kialakították, a betonalapokat is elkészítették, és éppen a falak felhúzásához készültek. E felsorolt munkálatok során bontották el a domboldalba vágott udvar addigi keleti, téglából épült támfalát, amelynek következtében mintegy 20 méter hosszan láthatóvá vált a domboldal addig eltakart metszetfala, amelyet gépi erővel egyenesítettek ki. Az ekképpen kialakult „szelvényfalat" vizsgálhattuk meg és fotózhattuk le (1—2. ábra). Egyéb kutatásra azonban nem nyílott mód, így természetesen korhatározó leletet sem találhattunk. Az építési területen folyó munkák ellenére megállapítható volt, hogy az udvart már kialakításának idején olyan mélyen belevágták a domboldalba, hogy ott már régészeti nyomok előkerülésére semmi remény nincs. Maradt tehát számunkra a metszetfal fotódokumentálása (1. melléklet). 8 A telekhatár hosszában kialakult metszetfalban egy nagyjából 10 méter széles és kb. 2 méter mély árok nyomát lehetett észlelni, amelynek déli negyedét egy falalapozás takarta. Mivel a kialakult metszet a felszíni megfigyelések szerint némileg átlós irányban szelte át az egykori árkot, annak eredeti szélessége úgy 8 méter körül lehetett. Ez a széles árok minden bizonnyal azonos a keresett államalapítás kori ispáni vár déli sáncának árkával, amely az erősséget a dombhát felől zárta el. Legalább is erre mutat a metszet részletes vizsgálata. A lapos aljú nagy árok fenekének külső (azaz déli) oldalán egy másfél méter széles, és fél méter mély kisebb árok metszetének nyoma volt látható. Ilyen - a széles árok szélén futó - kisebb árok nyoma került elő a Zalaszentiván-kisfaludi-hegyi sáncvár átmetszésekor is, ám ott a belső oldalon (NOVÁKI 1964: Abb. 17-18). A széles nagy árok északi (azaz belső) oldalát egy, körülbelül 2,5 méter szélességben, és mintegy 0,5 méter magasságban megmaradt, sötét vörösbarna és sárgás színű kavicsrétegekből emelt töltésnyom kísérte. Ez lehetett az egy kazetta szélességű faszerkezetes sánc egykori betöltése, amelyet a sáncárok kiásásakor a kazettákba töltöttek. Mivel ez közvetlenül a kavicsos altalajon helyezkedett el, építésekor - hasonlóan a vasvári sánc építéséhez (KlSS és TÓTH 1987: 3. kép) - nyilván stabilitási okokból, eltávolították a humuszt. Benne azonban sajnos semmiféle famaradványt nem tudtunk megfigyelni. E sáncmaradvány mögött mintegy 2 méteres szélességben még a sáncút sötét vörösbarnás színű nyoma is látható volt. 8 A helyszíni mérésekkel hitelesített fényképfelvételeinket Vörös Viktor térinformatikus (Geonetwork Kft., Szombathely) szerkesztette össze jól tanulmányozható metszetfotóvá.