Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - BÉKÉI László: Adatok a Nyugat-Dunántúl középső bronzkori történetéhez

karpereceket Gyirmót-Kölesdomb, Mosdós, Lengyeltóti, Tata-Nagy S. utca lelőhelyekről ismerünk. A balatonakaii peremes balta, a téti, nyergesújfalui és zamárdi díszített pengéjű triangularis tőrök, a szentgáli, tatai, kisbéri és Nyergesújfalu—

Viscosa gyári tömör markolatú tőrök is közép-európai kapcsolatokra utalnak. Ugyanakkor eddig csak a Tata—Nagy S. utcai kincslelet esetében végeztek fémvizsgálatokat, ezért a többi esetben nem bizonyított, hogy e tárgyak valóban idegen eredetűek. A Véterov kultúra és csoportjai 1936-ban Pittioni az aunjetitzi mellett egy második korabronzkori kultúra meglétét állapította meg a Dunától délre a Tullni medence és Melk között, melynek az unterwölblingi temető nyomán az Unter-Wölbling kultúra nevet adta. Ügy gondolta, hogy e művelődés létrejöttében a helyi badeni alaprétegen kívül a szomszédos aunjetitzi kultúra is szerepet játszott. Willvonseder is átvette ezt az elméletet, azonban a leletkört a Wimmer által 1929-ben Böheimkirchennél feltárt gödörkomplexumok után nevezte el és a bronzkor A2 periódusába sorolt gemeinlebarni temető anyaga elé, az Al-be helyezte. Pittioni egy évvel később az Unter-Wölbling kultúrát átminősítette típussá, amelyet a középső bronzkor elején a Mistelbach típus és Böheimkirchen típus követett. Az utóbbi késői keltezését az ún. ál-hengeresnyakú urnákra (Pseudozylinderhalsurne) alapozta, melyek hiányoznak a helyi korabronzkori leletek közül. A schönbüheli anyagra támaszkodva Beninger az Al és Bl korszakokra való datálást is elvetette és a jól láthatóan jelenlévő aunjetitzi tradíciók alapján az A2-be keltezte, elismerve azonban a középső bronzkorba való átnyúlását. Az 1940-es években kezdődő kutatásai során K. Tihelka a keleti és délkeleti morva területeken egy olyan egységet körvonalazott, amely a helyi késő aunjetitzi népesség és a Délnyugat-Szlovákia felől benyomuló magyarádi kultúra egymásra hatásából alakult ki. Ennek a Véterovnál feltárt magaslati telep után a „Moravsky-Véterovsky-Typ" nevet adta. Létrejöttét egy kézművesség és kereskedelem útján meggazdagodott rétegből magyarázta, amely idegen szokásokat is átvett, erre utal például a mükénéi ornamentikával díszített csonttárgyak előfordulása. A kultúra életét a fémleletek alapján az A2-be helyezte, ezt követően átfejlődik a közép-dunavidéki halomsíros és a lausitzi kultúrába. A térségben máig csak települések ismertek épületek maradványaival és gödrökkel, temetkezések nyomaira csupán az utóbbiak némelyikében bukkantak. Pittioni ismerte fel elsőként az időközben gyarapodó böheimkircheni anyagnak a Véterov típussal való szoros rokonságát, amire azonban nem tudott magyarázatot adni a két térség szerinte különböző alaplakossága miatt.