Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - RADICS András: Adalékok az avar kori ötvösséghez

láskor gömbszeletként egészített ki a kisméretű falerán. A kis- és a nagyméretű falerákon pedig ugyanolyan gomb lehetett. Továbbá a préselt rozettás veretek átmérője nagyobb, mint a faléra közepén egykor elhelyezkedő veret még meglévő kis maradványaiból kiszámított átmérő. A bronz lemezt félgömb alakú negatív préselőmintába kalapáltam bele. Ez a munkafolyamat ólmon, esetleg fátokén domborítókalapács használatával is elvégezhető. A bújtatókengyel készítése és szegecselése Kiss Gábor rajzos rekonstrukciója szerint 2 szíj keresztezi egymást a faléra alatt (KlSS 1996: 6. kép), ebből következően három, de inkább négy darab kengyelre lett volna szükség. A lukácsházi faléra esetében 1 bronzszegecs fejet, és a restauráláskor a faléra felületén egy kiegészített lyukat lehetett megfigyelni (FLATSKER 2003: 37-38), ezért a bújtatókengyelek pontos rekonstruálását nem lehetett elvégezni. A lukácsházi faléra jó párhuzamán a Szeged—makkoserdei falerán is megfigyelhetők a felfüggesztéshez használt huzalkengyel maradványait, amelyek egymással szemben a korong tengelyén helyezkedtek el, azonban itt is csak két kengyel maradványát tudtam azonosítani. Mivel a felfüggesztés pontos szerkezete teljes biztossággal nem rekonstruálható, ezért csak két egymással szemben elhelyezkedő bronz huzalból hajlított kengyelpárt szegecseltem a falerára (12. ábra). A falerát négy helyen lyukasztottam át. A kengyel belső szélességének legalább 3 cm-nek kellett lennie, mivel a faléra mellett talált szíjvég is 3 cm szélességű és minden bizony-nyal azon a rögzítéskor átbújtatták. A tűziaranyozás A munka legnehezebb része a tűziaranyozás volt, mivel erre vonatkozó lejegyzések mind Theophilus presbyterre hivatkoznak (SCHADT 1996: 38, 51), az ő leírása pedig több féle értelmezési lehetőséget ad számunkra. A tűziaranyozás egy rég elfeledett módszer, mivel a galvánaranyozás teljesen kiszorította. Az aranyozás terén Theophilus mindkét értelmezését kipróbáltam. A leírásokhoz kissé szkeptikusan viszonyultam, mivel úgy gondoltam, hogy egy részük ötvösgenerációkon keresztül hagyományozódott. Az első kísérleteket a próbavéseteken Theophilus „receptje" alapján végeztem. Nagyjából három rész vörösborkövet őröltem össze egy rész sóval. Ehhez hozzáadtam a nyolc rész higanyban feloldott egy rész 24 karátos aranyat. Theophilus is színarany használatáról ír (THEOPHILUS 1986: 97-98).