Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Néprajz - Illés Péter: A tárgyak útja a magángyűjteménytől a múzeumi gyűjteményig – egy regionális esettanulmány

Illés Péter: A tárg/ak útja a magángyűjteménytől a múzeumi gyűjteményig - egy regionális esettanulmány ritkaságokkal, különféle egzotikumokkal tele. A kialakított környezet részét képezte szintén egy kis kőkért. Ugyanakkor a fák alatt népies faragások és népi fazekasedények is helyet kaptak. Ez utóbbiakat leszámítva a növények, annak ellenére, hogy szintén gyűjtött dolgok voltak, elhanyagolttá váltak. Persze Gonda György gyűjtőszenvedélye nem csak az említett tárgytípusokra terejedt ki. Ismerősei és barátai között híres volt például szivarkadoboz- és diagyűjteménye is. A különféle tárgyak felhalmozása és birtoklása mögött a személyiség sajátos egyéni vonásai húzódtak meg. Gonda György nem volt a szó valós értelmében „műgyűjtő". Ha az Otto-Pedersen-féle tipológiát (1. megőrző; 2. dokumentáló; 3. nosztalgiázó) vesszük alapul, akkor Gonda György tulajdonképpen átmenetet képez az élet teljességét „dokumentáló" és a „pillanat varázsát" megragadó „nosztalgiázó" között (OTTO és PEDERSEN 2004: 32-37). Hiszen tárgyai jórészt életútjának dokumentációi, melyek képesek megőrizni a szerzett tapasztalatok és teljesített feladatok emlékét. Ezzel együtt azonban gyűjteménye jelentős része az emlékezetes pillanatok hordozói voltak, vagyis emléktárgyakról beszélhetünk. Annak igénye nélkül, hogy a tulajdonos (ok) önkényes érték- és jelrendszerébe már így utólag tényleges mélységében beletekinthetnénk, a kortársak visszaemlékezései szerint a legfőbb motiváció számára maga a gyűjtés öröme, a szépre való rácsodálkozás átélése volt. Ebben a közismerten a XIX. században született polgári attitűdre emlékeztető magatartásban a folyamatos autodidakta tanulás egyaránt kulcsfontosságú, lényegileg és megkerülhetetlenül meghatározó elemek. Velük állt szoros összefüggésben, hogy csak a megszerzés mozzanatát követően, utólag kezdett tájékozódni, érdeklődve elmélyülni egy-egy megszerzett tárgyban. A politikusként is elkötelezett lokálpatrióta a különféle hazai és külföldi hivatalos útjai, vagy éppen a vakáció ideje alatt, de akár a szakmai, baráti kapcsolatainak alakulása során összegyűjtött és ajándékba kapott dolgokat igyekezett alaposan is megismerni. Hasonlóan nagy gondot és jelentős időt fordított mások megajándékozására. Valójában a véletlenszerűség vagy a szubjektív, pillanatnyi emóció, illetve az egyéni asszociáció képezte a gyűjtés hátterét, hasonlóan a lakásban való konkrét elhelyezés mikéntjét. A tárgyak egykori életének e két végpólusa közötti folyamatokban, a dolgokhoz kötődő intellektuális játékban és apró személyes rituálékban magának a tulajdonos személyiségnek sajátos önkifejeződése fedezhető fel. A tárgyaknak egymással való rendszerében, elhelyezésük játékában, emlékeztető erejükben, kapcsolatos élményvilágukban, illetve a tárgyakhoz való ragaszkodáson keresztül a személyes identitás (CLIFFORD 2002: 436) szerves részeivé váltak ezek a dolgok (7. ábra). A tárgyak így azokra az individuális törekvésekre utalnak még utóéletükben is, melyek a térrel történő önazonosítást, a térben való önfelfedezést és a világra való rácsodálkozás elemi élményét tették lehetővé. A tárgyak jórészt az identitást megerősítő jelek voltak. Vagyis elsősorban a helyhez és a baráti közösséghez való hűségről árulkodtak és árulkodnak elsősorban még most is. Egyrészt az otthonhoz és a családhoz, másrészt a hazához és benne a szűkebb pátriához, Vas megyéhez, illetve az ajándékozókhoz fűződő intim viszony tárgyiasult kifejeződései (HOPPAL 2004: 132). Az egyébként széles nyilvánosság előtt 368