Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 29. (2005) (Szombathely, 2006)

Régészet - In memoriam Tóth István (1944–2006)

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 29 (2005) sárga köveket hozzon onnan, melynek illata vágyat ébreszt a szép római nőkben. Ők emeltek itt hermát - mondom - s a hasznot is ők tették bursájukba, busásan. Őseim voltak ők, nevüket őrzik az utat szegélyező, tengeri lóval, delfinalakkal, fenyőtobozokkal díszített kövek; s tetteiket a város maga, a vízvezetékkel, oszlopcsarnok előtt futó, kővel kirakott útjaival. Faustinianus

: Jól mondod, Atta, a te őseid építették a szentélyt, ők honosították itt meg a latin szót, hisz ők éltek együtt itt a hős katonákkal. A városalapítók rakták le itt e kövezetet, ők törték eke alá mind a földeket itt. Ám telt az idő, jött a háború réme, s germán lovak ittak, üszkösödő falak közt a vízvezetékből. Hamu és por lepte be itt a Sibaris partján épült várost, lakói hulltak vagy elmenekültek. Három lustrumnyi idő telt míg Mars ideje múltán a szelid Venus és bőkezű Mercurius napja ragyog most mireánk. Ekkor jöttem e városba én is. A Dravus partján szélesen elterülő város, a bankárok városa szült, és itt a lerombolt épületek közt pénzem dús jövedelmet adott. Ennek a szentélynek égett falaira az én vagyonomból kent pompeji maltert a mester, ám a szobrot két szír üzleti társam emelte. Faladus

: Bölcs ember vagy, főpap, így igaz ez. Merinus és én hívtuk a szobrászt, messze vidékről. Alpesi márványt, rhodoszi mester faragott itt meg, ki ránéz egyszerre látja római Mercuriust, a hellén Hermészt és a mi ősi, szűriai Gad-unk ravaszkás mosolyát. A pénz istene is ő, meg a tolvajoké is, hisz nálunk a vad, parthus határon a rablás oly gyakori. Ám aki lop, meg az is akit kirabolnak egyként Gad-nak, az ősi sémita Hermésznek mond hálát élete őszén. így itt, a békés Pannoniában az utak isteneit, otthoni Báálunkat és Mercuriust tartjuk nagy becsben, és itt tanult szóval, mondunk latin fohászt az úton álló kőszobor, herma előtt. Faustinianus

: Barátom, szíriai, így van. Te és rokonaid adtatok újra fényt e falaknak. Antiochiai aranyatok nélkül e szép város falai közt még sok helyt hangzana jajszó. Bellicus

: Szép szavatok el ne feledjétek, urak! Csak nézzétek itt e néma alakra (lábainál ülő kutyára mutat), titkokat őriz. Ő ad szót az úton haladónak, ő viszi át az élők lelkét a szörnyű Tartaroson is, ha földi napjuk már lehanyatlott. Ő is Mercurius (nyomatékosan mutat az állatra), vagy Hermész (bólint Daphnus felé), vagy Gad is (Faladus felé int), ha úgy akarod! Ősi neve szörnyű, fél aki hallja, s felsír álmából aki félholt. Felsír, mert tudja, ha eljő érte Anubisz, menni kell őneki innen. A sötét Nyugat vizeit szeli hajója, s fejét lehajtva áll bírái elé. Ám - lássatok csudát! - a sötét szellem, Anubisz, ekkor a holt pártját fogja; jó szóval, s durva csalással ad ő új lehetőséget a másik-parti világban. Mert igazából Hermész, s Mercurius ő, ki lopva segíti mind a szerencsést. Faladus

: Szépen szóltál, Isis tar fejű papja, ronda kutyádat bearanyozta szavad. De mi 49