Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 29. (2005) (Szombathely, 2006)

Régészet - Ilon Gábor–Juhász Imola–Sümegi Pál–Jakab Gusztáv–Szegvári Gabriella–Sümeginé Törőcsik Tünde: A Marcal-völgy története az őskortól a középkorig egy környezet – régészeti vizsgálat tükrében – Mezőlak–Szélmező tőzegláp geoarcheológiai vizsgálatának eredményei

Ilon G.-Juhász I.-Sümegi P.-Jakab G.-Szegvári G.-Sümeginé T. T.: Mezőlak-Szélmező tőzegláp geoarcheológiai vizsgálatának eredményei A boróka {Juniperus) jelenléte is ezt a felnyílási folyamatot támasztja alá, amely jól megfelel a pionír, ritkább erdőkben, erdőszéleken, kiégett foltokban, irtványokon terjedő nyír {Betűid) magas arányának. A szil {Ulmus) és a tölgy {Quercus) is megtalálható, ez jelezheti a klíma enyhülését, bár lehetséges, hogy a vörösfenyő a mélyebb helyzetű, hidegebb mikroklímájú alluviális síkon, az enyhébb környezetet kedvelő elemek pedig a magaspart déli letörésein terjedtek el. Megjelenik az éger {Alnus), amely a £ÍXLZC\ {Salix) együtt nedvesebb környezetben, láp- és ligeterdőkben, alacsony ártéri erdőkben fordul elő. Az ezüst homoktövis {Hippophae rhamnoides) szórványként jelenik meg, de fontos jelzőnövény, a kavicsos, homokos folyószegélyeken, homokbuckákon, erdőszegélyeken, nyirkos talajokon jellemző. A lágyszárúak közül kezdetben az ernyősfélék (Apiaceae), a fészkesek (Asteraceae régebbi nevén Compositae) és a tátogatófélék (Scrophulariaceae) fordulnak elő, amelyek többsége sztyepprétekre, gyomtársulásokra jellemző. A zóna alsó részében talált legyezőn! {Filipenduld) időszakosan nedves talajokon, ritkásabb erdőkben él; megjelenése alátámaszthatja az erdő felnyílását, már csak azért is, mert a zóna második felében, ami-kor ismét megnő a fák aránya, eltűnik. A boglárkafélék (Ranunculaceae), a galaj {Galium) és a csalán ( Urtica) jelenléte nedves, vizes környezetre utal. A sztyeppvegetációra jellemző üröm {Artemisia) is nagyobb arányban van jelen. A csabaíre {Sanguisorba minor) szintén a szárazabb, melegebb gyepek, ritkás erdők növénye. A rózsafélék (Rosaceae - vadalma, vadkörte, berkenye, galagonya, stb.) többi faja szintén az erdők szélein, cserjésekben gyakori. A nád {Phragmites) mennyisége a zóna első felében nagy, majd a közepén eltűnik, ezzel együtt megnő a palkafélék (Cyperaceae) aránya és megjelenik a vízparti vegetációban a füzény {Lythrum) is. A nyílt, állóvizekre jellemző vegetáció-elemek - süllőhínár {Myriophyllum), békalencse {Lemnd) — végig jelen vannak a zónában, a nád {Phragmites) és a gyékény {Typhd) visszaesik és ezzel egyidejűleg a békaszőlő {Potamogeton) megjelenik. így a makrofosszília-elemzésekhez hasonlóan feltételezhetjük, hogy a vízmélység és a nyugodt víztükör mérete megnövekedett. Bár a pollenkép alapján feltételezett hűvösebb szakasz és vízmélység növekedése látszólag ellentmond egymásnak, de a hőmérséklet csökkenése a párolgás csökkenését, így a jelentősebb vízbevétel kialakulását vonja maga után. Az M-3 pollenzónában (330-290 cm, illetve 11 500-9 400 cal ВС évek között) a vörösfenyő {Larix) aránya ugrásszerűen megemelkedett és meghaladta a 2-4%-ot. A kis mennyiségű pollent kibocsátó vörösfenyőnél ez az arány azt jelenti, hogy a vizsgált terület közvetlen környezetében terjedt a vörösfenyő és jelentős állományalkotó volt. A vörösfenyő arányának növekedése az erdőállomány ritkulásával mutathat összefüggést. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az Abies (jegenyefenyő) csökkenésével párhuzamosan növekszik meg a vörösfenyő {Larix) és a mogyoró {Corylus) aránya. Ez utóbbi is a melegebb, fényben gazdagabb, környezetet kedveli, a szegélyvegetáció fontos összetevője. Bár a mai vegetáció ismeretében szokatlannak tűnik, hogy a mogyoró tűlevelű erdők szegélyvegetációjában jelentkezett a késő-glaciális során, de ismeretes, hogy a Nyírség166