Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Bíró Szilvia: Savaria nyugati temetője

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 alatt a kerámia felszíne szürkére égett (BÁNKI 1992: 36). Szintén jó minőségű sötétzöld máz fedi a két patkódíszes oldaltöredéket, amely díszítés mód a IV. századi korsókon és bögréken nagyon gyakori (O'ITOMÁNYI 2002: 137). Savariában eddig két helyről ismerünk mázas kerámiakészítő műhelyt: a Járdányi Paulovics István Romkertben egy útelágazásban tártak fel egy kemencét, amely termékei között megtalálhatóak a patkódíszes korsók (BuÓCZ 1992). Ujabban a Fő téren került elő egy olyan kemence, ahol mázas és besimított díszű kerámiát is gyártottak (O'ITOMÁNYI és SOSZTARITS 1998). Leletanyagunkban találunk néhány mázas mortariumot is. A Szent István Park-Liget Hotel anyagában több mázas töredék, perem található (11. tábla 6-8.). Mázuk színe eltérő, egyiküké barna, másik zöld, de mindegyik jó minőségű, fényes máz. Gallérjuk széles, ezt a típust Ottományi К. a legkorábban megjelenő késő római mortariumok közé sorolja, a IV. század közepére keltezhetők (O'ITOMÁNYI 2002: 135). Egy kihajló peremű mázas tál töredéke is ugyaninnen került elő, ennek a peremét két applikált indamotívum díszíti (11. tábla 9.). A máz vastag, barnaszínű, a plasztikus díszítést is a IV. század közepére lehet keltezni (O'ITOMÁNYI és SOSZTARITS 1998: 158). 4.1.2.5. Szürke, szemcsés anyagú kerámia A korongolt, szürke színű, szemcsés, keményre égetett anyagú házi kerámiák anyaga leginkább a II—III. századra jellemző, de még a IV. század második felében is megtalálható, ezért keltezésre csak nagyon óvatosan használható. Bár a hamvasztásos sírok nagy hányada urnasír, mégis a leletanyagból csak néhány darab tartozik ide, azok is a Bagolyvár 3. sírját kivéve a Szent István Park—Liget Hotel sírjaiból és objektumaiból kerültek elő. A darabok közül az 5, 7. és a 14. sír darabjai ahhoz a típushoz tartoznak, amelyet a vízszintesen álló perem, belül alávágott kiképzéssel, a nyakát pedig sűrű vonalkázások jellemzik. A típus Savariában az egyik leggyakrabban elterjedt típus (BONIS 1942: 12, V. t. 4), helyi termék. A város többi temetőiben is gyakori, a Paragvári úti temetőben Vespasianus és Hadrianus érméi keltezik (MÓCSY 1954: 22, 31, 37. és 45. sírok), a Kertész utcai temetőben ez a leggyakoribb típus, azonban pontosabban keltezhető melléklettel egyik sem rendelkezik (BuÓCZ 1963: II. sír 1; XVIII. sír). Másik típust képvisel az a két, háromszögletű keresztmetszetű, bordázott peremtöredék a 7. és 14. sírból, amelyek valószínűleg nem tartoztak a sír mellékletei közé. A típus nagyon gyakori Savaria északi temetőjében; díszítése általában seprűzött, hullámvonalas, és helyi sajátosságként a perem felső részét fekete bevonattal látják el (BÓNIS 1942: IV. t. 3-4; MÓCSY 1954: 186). Két szinte gömbalakú, hasas urna perem is található az anyagban, az egyik a Bagolyvár 3. sírjához (7. tábla 1.), a másik a Liget Hotel 10. sírjához (12. tábla 3.) tartozott. A Bagolyvári darab vállát ujjbecsipkedések és függőlegesen húzott vonalak díszítik. Az urnák oldalfalai meglehetősen vékonyak, anyagunk alapján ezek is a korarómai időszakra tehetők. A fazekakat jórészt csak perem- és oldaltöredékekből ismerjük, ezért a legtöbb esetben az urnáktól való elválasztása nehéz, és sírhoz való tartozásuk is kétséges. A leggyakoribb peremkiképzések közül néhány típus fordul elő: a szívalakú perem, vízszintesen kiálló, háromszögletű perem és a kihajló perem a fent tárgyalt urnaperem-típusokon kívül. Mindegyik perem a kora császárkorban gyakoribb (ERTKL KT ALII 1999: Taf. 27, 32. sír 3; ISTKNIC 1999: Fig. 133, SJrC 1. típus), de továbbélnek egészen a IV. századig (MKDGYKS 2002: 109, VII/402, 502). Ezért inkább az anyaguk alapján lehet a II—III. századra keltezni. A bögrék függőlegesen álló, levágott peremű és enyhén kihajló peremű változata is fellelhető a Bagolyvár 1. sírjában (5. tábla 2-3.). Mindkettő megtalálható az I—II. századi temetők anyagában (BÓNIS 1942: XVIII. t. 32, 36). Itt mindkettő szemcsés, keményre égetett, bár az egyik vörösre lett kiégetve, mégis ide sorolom, mert technikáját tekintve inkább a szürke kerámiához áll közelebb, mint a porózus anyagú oxidációs égetésűhöz. Dél-Pannoniában is gyakoriak, itt általában valamilyen felületi kezeléssel látják el őket, simítással, vonalkázás (PLKSNICAR-GKC 1972: T.LII. 188. sír 1; 190. sír 3; T.LXVII. 243. sír 2; T.CLI/3. 656. sír 143; ISTENIC 1999: Fig. 127. SJrF-varia típus), meglétük egészen a III. század elejéig követhető (BRUKNKR 1982: 103, lonac tip 11, T. 110/9). 93