Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Bíró Szilvia: Savaria nyugati temetője

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 Ki kell emelni a földsírok egy csoportját: a koponya nélküli csontvázakat tartalmazó sírok. Ezek nemcsak irodalmi adatokból származnak, hanem hiteles feltárásból is (Szt. László király u. 13.). Ez utóbbi egy földsír volt, a Kálvária mellettiek pedig épített téglasírokból kerültek elő. Mindkét esetben elképzelhető, hogy másodlagos helyzetben találtak rájuk. Arrabonai párhuzam is azt támasztja alá, hogy bolygatás áldozatai lettek (SzŐNYl 1986: 21, 26. sír). A téglasírok tartoznak a leggyakoribb csontvázas temetkezési rítus közé a temetőben. A sírok szerkezete csak néhány esetben ismert, így többségben nem lehet eldönteni, hogy a lefedő tegulát háztetőszerűen avagy vízszintesen helyezték a sírra. A sírok pontosabb keltezését a mellékletek és a lelőkörülmények teszik lehetővé, a sírokat gyakran már nem használt objektumokra vagy falakra helyezik. Maga a rítus provinciaszerte elterjedt a III. századtól kezdve, de ahogy esetünkben is többször megfigyelhető, valószínűleg már a római korban kirabolták őket, így mellékletek híján nehéz a keltezésük. A téglasírok gazdagabb változatát képviselik az épített sírok. Viszonylag ez is gyakori típus, mégis régészeti feltárásból csak két helyről ismerünk ilyet: Dózsa Gy. u. 4. és Győrffy I. u. 23 alatt. Savariában a keleti temetőben gyakori típus, gyakran nem sokkal a szertartás után már kirablás nyomai figyelhetőek meg. Szarkofágot csak irodalmi forrás említ. A Savaria Múzeumba semmilyen biztosan ide tehető szarkofág nem került be, csak irodalmi forrásokból ismerünk a területről elkerült kőből faragott sírládákat: a Károlyi térről, a Szabadságharcos u. 10-ből és a Szt. István Parkból. Ide sorolom a Kálvária melletti szőlőkből előkerült „ólomkoporsót", amely a múzeumba ugyan bekerült, de az azóta eltelt több, mint egy évszázadban eltűnt, feltételezhető azonban, hogy formája a szóhasználatnak megfelelően téglatest alakú és nem sírládákról van szó. A csontvázas sírok esetében a tájolásra vonatkozóan csak néhány esetben van adatunk, ezek NY—K-i tájolásúak, vagy attól kis mértékben eltérő (pl. Dózsa Gy. u. 4. és 6; Brenner krt.). Ugyanakkor megtaláljuk az E—D-i tájolást is, egy K—Ny-i irányítottságul sír mellett — ez a Szt. László király u. 13. A statisztika szerint a későrómai időszakban a K—Ny-i tájolás a leginkább uralkodó, de ez a helyi viszonyoktól is nagyban függhet, és egyazon temetőben megtalálható az összes égtájra való tájolás, és ezekből kronológiai vagy etnikai következtetések levonása csak óvatosan tehető meg (VÁGÓ és BÓNA 1976: 181). Nagyobb települések esetében viszont megfigyelhető az a tendencia, hogy a település környékén levő utakra párhuzamosan tájolták őket, követve az út vonalát (Toi'ÁL 1981: 82), elképzelhető, hogy a savariai temetőben is ez fordulhat elő. A későrómai időszak K—NY-i tájolását birodalomszerte a kereszténységgel kapcsolják össze, de ezen sírok esetében bizonyító erejű lelet hiányában az elmélet nem igazolható, sőt temetőnkben a kereszténységhez kapcsolható lelet sem került elő, ezek a temetkezések a város keleti temetőjében találhatóak meg. Az utóbbi évtizedekben a római temetkezéssel foglalkozó kutatások előterében került az adott temetőt használó népesség közelebbi meghatározása, illetve a gazdasági oldala. Sajnos estünkben erre nagyon kicsi lehetőségünk van a szegényes információk alapján. Néhány temetkezési forma mögött lehet ugyan sejteni valamilyen társadalmi csoportot, de ezek bizonyítása további kutatást és pontosabb ásatási megfigyeléseket igényelne. Ilyen kiindulópont lehet a korarómai időszakra keltezhető csontvázas temetkezések, valamint a Liget Hotel előtti területen előkerült szórthamvas — kőpakolásos sírok. Utóbbi sírok esetleg jelezhetnek egy más vallási háttérrel rendelkező csoportot. 3.3. Nem sír jellegű objektumok Egy helyen lehet feltételezni olyan objektumot, amely nem a temető szerves részét alkotja, de a temető területén helyezkedik el: a Liget Hotel 10. sírjáról van szó. Az ásatás folyamán a következő jelenségeket dokumentálták: az objektum tetejét csatári kövekből álló réteg alkotta, ezalatt kevert réteg következett, majd a mintegy 10—15 cm vastagságú máglyaréteg. Ebben volt a 170 darab érem és a leletanyag legnagyobb része. Az objektum kiterjedése több, mint 2x2 m volt, idő hiányában a teljes feltárásra nem kerülhetett sor, ezért két kutatóárokkal vágták át a máglyát. Alatta újabb csatári kövek, majd homokré87