Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Riha Katalin: A bronzkori fazekas munkájáról

RlHA К.: A bronzkori fazekas munkájáról Az agyag bányászása: az őskori településeken igen nagy számú gödröt tárnak fel a régészek. Ezekről csak igen kivételes esetben bizonyítható gabonatároló verem mivoltuk. A gödrök többsége formája miatt sem lehetett ilyen funkciójú. Némelyikről csak ritkán dönthető el, hogy a házfal, vagy a padló tapasztásának nyersanyagkitermelő helye volt. A gödrök tetemes hányada azonban valószínűleg ekként funkcionált (kútszerű), illetve iszapoló gödör lehetett, amely szűk szájú, és alul öblösödő. Az agyag tisztítása: a természetben talált agyagot felhasználás előtt meg kell tisztítani a szennyeződésektől, a növényi hulladékoktól, ágdaraboktól és kavicsoktól. Iszapolás nélkül: hajlított vágóeszközzel, szelővel (a magyar néprajzban használatos elnevezés) szelik az agyagot, s így szedték ki belőle a köveket, ágdarabokat. Iszapolással: a természetből lestek el, vagyis: 1. a kibányászott termésanyagot lépcsőzetes árokrendszeren keresztül iszapolták, melynek legvégső állomása volt a régész által feltárásra kerülő öblös agyagtároló gödör. 2. a felhalmozott termésagyagot árkokkal vették körül, s a fáradságos iszapolást az esőre bízták. Ezekben a —járószinttől 1—2 m-re leásott — gödrökben történhetett az agyag elkerülhetetlen pihentetése. KÉSZÍTÉSTECHNIKA Formázás: A korongolatlan edények készítésének több módja lehetséges. 1. az agyagtömbből üreget vájva, vésve formálják az edényt. 2. a földbe ásott üregbe (alakja azonos a készítendő edény formájával) rakott agyagot segédeszközzel ütlegelve állítják elő a kívánt formát. 3. agyagkorongot készítve (edény feneke), arra agyagszalagból építik fel az edény falát ún. „hurkatechnikával". Ez az elnevezés azonban megtévesztő, ugyanis ezeket az építőelemeket és a füleket is az agyag nyújtásával, illetve tömörítésével állították elő. így nem keletkezett levegőzárvány, amitől égetés közben széttört volna az építőelem. 4. ez azonban átvezet már egy másik edénykészítési módszerhez, amelyet felveregetéses technikának neveznek. Ehhez általában rövidebb deszkát, ütőfát használtak. Itt lényegében úgy vékonyították az edény falát, hogy közben belülről felfelé húzták az agyagot. Az edény további vékonyítását egy éles kődarabbal végezték. Ez a módszer a korong alkalmazása előtti időszak leginkább használt és legfejlettebb eljárása volt. Ilyen értelemben akár a korongolás előfutárának is nevezhető ez a technika. Az általam vizsgált edények ezzel az eljárással készültek. Fülezés: A rögzítésnek három alaptípusát sikerült megfigyelni. Mégpedig: 1. behasítással, 2. csapolással, 3. ragasztással. Az első esetben a szalagfül végét a fül tengelyére merőlegesen behasították, s ezt szájszerűen szétnyitva ráhúzták az edény peremére, mintha a peremet satuba szorították volna. Ezt az eljárást célszerűen csak a fülek peremmel érintkező részén alkalmazták. Lásd a 16. sír 1. edényét (1. ábra). A csapolás azt jelenti, hogy a szalagfül végére golyó, vagy henger alakú nyúlványt (csap, mint az asztalosoknál) illesztettek. Az edény falába, ahová a fület rögzíteni akarták, a csap méretéhez illő lyukat alakítottak ki az ujjukkal vagy segédeszközzel. Ezután a csap segítségével a fület ide illesztették. A csapolásos felerősítést a fülek alsó (az edény hasa, válla), és felső befutásánál (perem alatt) is alkalmazták. Jó példa erre anyagunkban a 4. sír 1. edénye (2. ábra). A fül rögzítése történhetett ragasztással is, amikor a fül végét híg agyaggal bekenték, majd az edényhez nyomták (3-4. ábra). DÍSZÍTÉSEK Rátétes: a 17. objektum 6. és 10. edényeinek hasán figyelhető meg a rátett minta. A ragasztáshoz nem híg agyagot használtak, hanem az agyaghurka széleit simították rá az edény falára (5—6. ábra). 310