Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)
Régészet - Gál Krisztián–Molnár Attila: „Sé-Doberdó. Az 1998-as és 2001-es ásatások vaskori leletenyaga”
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 lóknak, nem lehet pontosan tudni, az azonban nem kizárható, hogy Seben a grafitutánpótlás távolsága és/vagy a lakosság gazdasági lehetőségei szabtak korlátot a grafitos anyagú kerámiák oly nagy arányú elterjedésének, mint ami Sopronban és más lelőhelyeken a Ha D3— LT A időszakban megfigyelhető QKRÉM és KARDOS 1985: 2-3. tábla). Igen fontos technikai szempontra - lassú vagy gyors korong ismerete — nem kaptunk választ a kerámiaanyagot kiértékelve, pedig a lelőhely térbeli és időbeli helyzete mindkét technika ismeretét lehetővé tenné. Utánkorongolt cserepeket sajnos nem ismerünk a lelőhelyről. Ehhez hozzáfűzhetjük azonban a tényt, hogy durva házikerámiáról van elsősorban szó, a finomabb edénytöredékeknél pedig — ahol technikai újítások leginkább szóba kerülhetnek — a fényezés minden esetben eltünteti az esetleges utánkorongolás nyomait. A korongolás ismeretére egy esetben van adatunk: markoló által elpusztított, egyébként egységes leletanyagú gödör a kora vaskori telepre jellemző kerámia mellett egy éles törésű, behúzott peremű tálat és két profilait fenekű töredéket rejtett magában, amelyeken (után)korongolás nyomai figyelhetők meg (10. tábla 4—6.). A korongolt edények LT A-időszakhoz kötődő megjelenéséről tanulmányunk második felében lesz szó, itt csak annyit jegyeznénk meg, hogy az imént említett három töredék nem nyugati, talán inkább keleti hatásnak tulajdonítható (ám — vigyázat! — annak nem egyértelmű bizonyítéka). A fazéktípusok között legnagyobb számban az enyhén befelé hajló peremkiképzésű, hordó alakú edények képviseltetik magukat (pl.: 6. tábla 2., 9. tábla 5.), amelyek igen gyakran bütyökkel vagy ujjbenyomkodásos bordával vannak ellátva. A típus a Ha D periódus leggyakoribb telep-leletei közé tartozik, így nagy számban találkozunk velük szinte minden későhallstatt és szkíta-hallstatt leletanyagban: az edényforma térben és időben igen tág határok közé helyezhető, korhatározó értéke arányának magas voltában rejlik, Patek Erzsébet (1984) szerint a szitulák mellett a Ha D-házikerámia vezérformája. Igen nagy számban találunk behúzott peremű tálakat a leletanyagban (pl.: 6. tábla 7., 7. tábla 1.). Ez nem újdonság, a telep- és temetőanyagokat az urnamezős időszak óta nagy arányban ez a típus teszi ki. Jellemző viszont a későhallstatt-időszakban a behúzott peremű tálak élesedő válltörése. Ez a séi anyagban nem olyan kifejezett, mint néhány korabeli (pl. Pilismarót, Szered, Hetény) anyagban, de itt is megfigyelhető (pl.: 10. tábla 4.). A kor többi ismert telepeihez köti a séi anyagot az egyenesen levágott peremek nagy száma, ez a fajta peremkiképzés is (legalábbis ilyen nagy arányban) a Hallstatt-periódus második felének jellegzetessége. Szintén a Hallstatt-időszak végső fázisára jellemző a perem enyhe megvastagodása. Enyhén duzzadt peremek Séből is ismertek (pl.: 7. tábla 5.), ám nem általános és csak kisebb mértékben jellemző. Egy esetben a séi leletek között a perem ferde árkolásával találkozhatunk (6. tábla 6.). Különféle formában a késő bronzkor és a vaskor folyamán is megfigyelhető a perem díszítése, kronológiai jelzőértéke azonban nincs. Több fazéktöredék képviseli a Ha D-periódus végére általánossá váló — és a LT A-horizontra is igen jellemző — kiugró vállú fazekakat: egyik séi példány kúposnyakú és alig-alig kihajló peremű, válla valamilyen keramikuseszközzel díszített (11. tábla 1.), egy másik erősebben kihajló és megvastagodó peremű, ujjbenyomkodás-díszű (7. tábla 5.), míg ugyanezen formakörhöz tartozó, némileg eltérő típust képvisel egy elkeskenyedő és kihajló peremű, előreugró vállrészen két oldalról ujjal becsipkedett töredék (13. tábla 8.). A bemutatott darabok a későhallstatt-időszak második felére jellemző ízlésvilágot jelenítik meg, legjobb párhuzamaik Sopron-Krautackerről ismertek (JERKM és KARDOS 1985: 1. tábla; JKREM et al. 1984: 10. kép 2, 13. kép 3, 14. kép 27, 16. kép 4 és 17. kép 11). A körbefutó ujjbenyomkodás-sor a fazekak általános díszítése a későhallstatt-korban, megtaláljuk a perem alatt vagy lejjebb, a vállon vagy a hason. Bár alkalmazása nem kizárólag a Ha D-hez kötődik, nagyobb arányban mégis az ilyen korú telepekre jellemző, amint azt Csönge-Kódis-domb, Visegrád, Szigetszentmárton, Krautacker vagy a fent említett szlovákiai lelőhelyek bizonyítják. A séi telepanyag fontos jellemzője a bütykök igen nagy száma. Ezek közül a legáltalánosabb az (általában vörös) fazekak vízszintes, hosszúkás fogóbütyke, de megtaláljuk lefelé lógó vagy kerek verzióit és előfordul az ujj benyomással kettéosztott bütyök is. A leletanyagra jellemző plasztikus díszek család179
