Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)

Néprajz - M. Kozár Mária: Kisebbség az Alpok és a Kárpátok árnyékában;

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 27 (2002) is „időutazásként" élik meg itteni látogatásukat. Az archaikus nyelvjárást eredetiben élvezhetik és tanulmányozhatják. A hagyományos kultúra eredeti elemeit azonban már nem. Ezek folklorizálódtak. Felidézésük „megrendelésre" történik. Erre vagy egy csoport látogatása ösztönzi a szlovén politikai és kulturális szervezeteket, vagy egy általuk szervezett „programra" érkeznek csoportok az anyaországból. Az ilyen találkozók alkalmával az anyaországi szlovének empátiával közelednek a Szentgotthárd környéki szlovénekhez. Őszintén érdeklődnek sorsuk iránt és ki-ki a maga módján próbál segíteni is. Az erdélyi út utasai Magyarország különböző vidékeiről származó értelmiségiek voltak. Egy utazási iroda útjára esedegesen jelentkezők. Mint anyaországi magyarokat, elsősorban a Trianon előtti Erdély érdekelte őket. A történelmi emlékhelyek. Inkább a kövek, mint az emberek iránt érdeklődtek. Két alkalommal családoknál voltunk elszállásolva. Paraj don egy ikerházban, amelyben testvérek voltak az asszonyok és a férfiak is. A férfiak több évet dolgoztak Magyarországon. Véleményük az anyaországbeli magyarokról nem volt valami hízelgő: túlságosan elidegenedtek, az emberi kapcsolatoknak szinte semmi jelentőségük. Parajdon mindenki tud magyarul. A fiatalok tanultak ugyan románul, de csak azok beszélik a nyelvet, akik románoknak adják ki szobájukat. Ok is csak nyáron, télen „elfelejtik". Az emberi kapcsolatok terén a románokat sokkal barátságosabbaknak, segítőkészebbnek tartják, mint az anyaországi magyarokat. Másik szállásunk Kalotaszentkirályon volt. Ez közelebb van a magyar határhoz, és rendszeresen vannak a faluban néptánc, népzenei és hasonló táborok. A lakosság többsége ad ki szobát. Vannak, akik nyáron egész házukat kiadják, s egy kis lyukban húzza meg magát a család. Számukra természetes az anyaországbeli turista és a kalotaszegi népművészet „felkapottsága". Mindennapos vendégként fogadják az anyaországbeli látogatót, turistát. A Csíki-medence már messzebb van a magyar határtól. Ott még „tudnak örülni" az anyaországból érkezőknek. De ez a vidék sem „ártatlan" már. A Békásszorosban, a „pokol-bugyrában", ahol elfogy a magyar szó ugyanazokat a fafaragásokat árulják, mint a határon átlépve Nagylaknál. Egy turistaútnak a nevezetességek, „élettelen" emlékek megtekintése mellett az ott élő emberek életmódjába való betekintés is célja lehetne. Főként, ha egy kisebbségről van szó, amelyhez az anyaországból látogatnak el. Néprajzosként és kisebbségi kutatóként pár percet próbáltam elcsípni a szoros programból. Egy-két emberrel beszélve, első benyomás után, a következőket állapítottam meg. A Csíki-medencében élő magyarok sokkal öntudatosabbak, jobban őrzik nyelvüket és hagyományos kultúrájukat, mint a Szentgotthárd környéki szlovének. Szentgotthárd környékén a túlságosan archaikus nyelvjárás nehezíti a közeledést a szlovén irodalmi nyelvhez. A hagyományos kultúra folklorizálódott. Megszűntek a közös munkák. Munkaidő után, szabadidejükben az idősebbek „eljátszák" a fiataloknak „hogyan éltek régen". A hagyományos életmód egy elemét szeretném fotóval is illusztrálni. A Szentgotthárd környéki szlovéneknél a temetés már nem a hagyomány szerint folyik, temetkezési vállalat bonyolítja. Korondon még háznál ravatalozzák fel a halottat. Ott-jártamkor éppen egy hölgyet kísért a temetési menet a háztól a templomig. Koporsóját nők vitték, a menetet fúvószenekar kísérte (1. ábra). 1. ábra. Temetési menet Korondon (Corund, Románia) Abb. 1. Trauerzug in Korond (Corund, Rontania) 309