Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

S AVARIA 26 (2001) Az önkéntesek toborzása természetesen Sárvár-környékén és a Kemenesalján sem volt zökkenőmentes. Erről olvashatunk Edvi Illés Pál visszaemlékezésében is, a kenyéri katolikus plébános esetét említve. A Kemenesalja történetírója szerint a kenyéri plébános írásban is tiltakozott a nemzetőri lajstromba vétele ellen, hivatkozva hívei tiltakozására, amely szerint a fegyverfogás ellentétes a papi hivatással. Edvi Illés szerint a falu, hívei állásfoglalására mégis nyilvántartásba veszik, hogy „ha úgy szükségeltetik, hadba is nékik vigasztalásukra velük menjen." Jelen esetben Edvi Illés Pál valószínűleg túloz, hiszen Fekete János kenyéri plébános és esperes esete nem volt egyedi, annál is inkább mivel forrásaink szerint az ő tiltakozása még 1848 májusában történt. A kenyéri plébános „... május 19-én a püspöki szentszéket ostromolja kétségeivel: egyrészt mint plébános esküt tett, miszerint híveit el nem hagyja; most pedig - mint nemzetőri szolgálatra kötelezett - egy újabb ...« tábori esküvel zászló alá kötelezik», melynek következtében őt bármikor a plébániáján kívülre vezényelhetik."

43 Nehéz eldönteni-, hogy Kenyériben valójában mi is történt. Megkockáztathatjuk, hogy az esperes valóban papi esküjéhez ragaszkodott hűségesen és elvszerüen, felmerülhet Edvi Illés Pál felekezeti elfogultsága, de felmerülhet a nemzetőrségbe toborzók túlbuzgósága is, annál is inkább, hiszen a feladatot végrehajtandó nemzetőrségi parancsnok a Kemenesalja szülötte volt. A toborzás nehézségeiről Vidos József is beszámolta „Nagy nehézségek s küzdelmek után ugyancsak sikerült mozdítható őrseregemet papíron organizálni, s miután foló [sic!] hó 2-án a kemenesaljai zászlóaljt Ivánkovich őrnagy vezérlete alatt Kiscellbe öszveállítottuk, ezen, úgy a többi zász[ló]aljak kimozdításának ideje és útirendje felől jelen soraim késéretébe fogod venni az alispáni tudósítást. - E reám nézve örökké emlékezetes néhány napok alatt tágosbult emberi s népesméretem; eleinte a lelkesedés kitörő jelekbe mutatkozott, s el lehet mondani, a nemesség s magyar polgár elem becsületére, hogy jelleméhez következetes maradott, - de bezzeg, barátom másképp áll a dolog a német atyafiaknál, ők mindennemű ürügyek alatt visszavonultak, s eddig csak annyi sikerült, hogy more patrio reájuk parancsolván az állandó bizottmány, s a kivetést a nemzetőrök száma szerint reájuk nézve megtévén, a lelkesbek s bátrabb nemzetőrök közül is jönnek ugyan néhányan, de nagy részbe helettesítenek [sic!], és itt ismét a magyar elemet zsákmányolják. Nem hijjánoznak [sic!] nálunk is, s tán az intelligenciából, gyávák, kik magukat közünkbe soroztatni nem bátorkodtak, s most pulaságuk mentségére másokat is visszatartóztatnak, s a nép között hallhatni szavukat: hogy ezen fölkelést nem is a császár akarja, csak az urak, kik most föliratják ugyan magukat, de majd elviszik a szegény népet a harcba, ott átadják idegen tiszteknek, s maguk hazajönnek, nem győzöm a sok ünnepéles esküt, fogadást, hogy el nem hagyjuk őket, még eddig bíznak bennem, mit rejt a jövendő? nem tudom. ' ' Legelébb tehát az Ivánkovich János, Vas vármegyei táblabíró által irányított kemenesaljai zászlóalj szerveződött meg. Vidos július 5-i levele EDVI ILLÉS 1851. 87., VARSÁNYI 1998. 604-605. HERMANN 1998. 152. 82