Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

S AVARIA 26 (2001) hirdetményeket «nagy buzgósággal» olvasta fel és magyarázta a népnek; a plébánosának olyan kijelentést tett, miszerint «...ezután másképen lesz, majd nem lesz a mester a papnak szolgája». A legnagyobb vétke talán mégis az (legalábbis a plébános szemében), hogy a népnek a közös iskolák hasznát «buzgón magyarázgatta». Minősítésének (vagy feljelentésének) összegzése: «Brüchler József egy rossz, gonosz, testestől, lelkestől forradalmi ember volt, és még jelenleg is az». Mint látjuk, elhangzott vele kapcsolatban az a vád is,hogy a magyar kormány rendeleteit magyarázta községe lakóinak. Kaposy György sági tanító - plébánosának megítélése szerint - «...a leggonoszabb revolutionarisok és Elöljárói tekintély tapodók közé tartozott». A népet a Közlönynek (a törvényes kormány félhivatalos lapja!) «hazugságával elárasztotta és bátorította». Bevádolták Deszkást ostffyasszonyfai tanítót is."

133 c/ Batthyány Lajos október 6-ai kivégzése Gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány volt elnökét, a sárvári kerület képviselőjét 1849. január 8-án Pesten Windischgrätz letartóztatta. A gróf megjárta Laibach, Pozsony, Olmütz börtöneit, tanúk sokaságát hallgatta meg a császári vérbíróság, hogy a koncepciós vádat bizonyítani tudja. Gyakorlatilag a halálos ítélet már jóval október előtt megszületett. Talán egyedül a feleség, Zichy Antónia bizakodott a császári kegyelemben, bár végül ő volt az, aki a miniszterelnök kívánságára tőrt csempészett a börtönbe, amellyel elejét vette a katona számára méltatlan kötél általi kivégzésnek (Batthyány Lajos 1831-ig a Miklós cár nevét viselő huszárezred tagja volt). Az október 5-i utolsó találkozást követő eseményekről a grófnő a következőképp számolt be:

134 „Azt hittem, hogy megőrülök, egész éjjel lázban voltam! Kimondhatatlan mennyit szenvedtem ezen éjjel! irtóztató egy éj volt. Vele együtt szenvedtem, legalább nem volt ő az egyedüli, ki szenvedett, csak vele lehettem volna az utolsó perczig. Tizenkét kínos órát töltöttem így Fóthon, de tizenkét esztendőnek látszott nekem az idő, végre megérkezett Szapáry Antal, Caroline, és Károlyi Lajos; elmondták nekem mi történt, és hogy az ítélet végrehajtása pár nappal el lesz halasztva, hogy Lichtenstein herczeg azt véli, hogy ezen időt fel kellene használni Bécsbe, akár a császárhoz menni, én mindjárt kész voltam indulni Bécsbe, akár a császárhoz, akár Haynauhoz, vagy Zsófia herczegnéhöz, ha életét megmenthettem volna. Jövőm, boldogságom attól függött! Szegény Lajos tehát csakugyan használta a tőrt, melyet hoztam neki és avval három helyen vágta fel az artériát, a halántékon, a nyakon és a karján, a tőr nem volt elég éles, nem bírt mélyen hatni, akárminő kis éles kés jobb szolgálatot tett volna neki, de aggodalmamba más nem jutott eszembe, a tőr ott feküdt előttem, azt képzeltem magamnak, hogy ez jó lesz, ha már kell ilyent neki elvinni. VARSÁNYI 1998. 706. URBÁN 1981. 614-615. 124