Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

S AVARIA 26 (2001) következőképp mondja eh „Az éj teljes csöndben és veszteglésben múlt el. A felkelt nép a szőlőhegyekben és erdőben őrtüzek mellett mulatkozott; nem kártétel nélkül a sárvári birtokos polgároknak. A gyepűben 8 helyen is lángra kapott a pusztító tűz. Sokan, kik az aratási munkából riasztattak el ide, nagy fáradtan földre lefeküttek és aluttak, gond s bú nélkül. így cselekedett a lengyel bárónak kocsisa is, kit ő a puskaporos zsákot őrizni állított. A zsák a füves földön hevervén, az ember reá helyezve fejét áldozott Morpheusnak (az álom istenének), - nem ügyelvén arra, - vagy általában nem is tudván, - hogy zsákjától csak 3 lépésnyire lángolt az éji őrtűz. Az úri rend a tüzek világánál Dondorftól és Rohonczitól aláírott, nyomott magyar proclamatiokat olvasott, melyekben a nép önmegadásra és engedelmességre felhívatott, oly fenyegetéssel, hogy a felkelteknek minden faluik le fognak égettetni, de amelyek Ivánkovicsnál vesztek, és belőlük a földnép közé csak kevés példányt terjeszthetett el a megbízott. Három óra tájban, hajnal eredtével, a nép kezdte a mozgalmakat, és szerte hallatszott a tömegben a rivalgás: «Menjünk hát no!» A dob, össze csoportozási jelre, megüttetett. Ivánkovics maga KisSitkén, Sárváron innen egy jó órányira, szállásolt, Nagy Sándor kastélyában. Éjfél után lóra ülve megjelent a népseregnél; a falukat neveik szerint kiáltozta fel sorban, megtudandó, vájjon itt vannak-e mindnyájon; - és midőn tapasztala, hogy több helység népe is még hiányzik, sőt hogy a Sárvárhoz legközelebb fekvő helységek sincsenek jelen: magas boszszankodását nyilvánítva sebesen odanyargalt, oly ürügy alatt, miszerint e gyáva népeket ő maga fogja majd faluikból kihajtani és engedelmességre tanítani. Egyszersmind jelenté, hogy Cellben a kolostori szállásán sok fontos irományok volnának eltakarítandók, melyekért őneki most sietve kellene elvonuni. Elsuhant, és a felzajdított népet itt hagyván a faképnél, többé vissza sem tért, sőt azolta nem is láttatott senkitől, - hír szerint Párizsba kimenekülvén. Hanem reggel, éppen mikor már a sereg úgyis futófélben volna, láttunk messziről felénk lovagolni olyan Ivánkovics alakú valakit, ugyan Ivánkovicsnak öltözékében, kit közelebb jővén az ő apródjának lenni megismertek. Ez a lovag csak ezt kiáltotta ki ura nevében. «Urak! Mentse magát kiki, ahogyan mentheti!» Ezzel megfordult, és ő maga mentette irháját legelőször. Most tehát a vezér nélkül hagyatott nép Söptén Noszlopi Lászlót választó meg fővezérnek a Sárvárra betéréshez. Ivánkovics példájára 3 úr-fícska és egy izraelita fiú is (neveiket födje homály!) kis ideig sompolyogtak, félreállva a seregtől, - majd lehúzódtak a gyepükön át a szőlőbe; de egy pórlegény élt a gyanúpörrel, alattomban leste őket, és mikor a sűrűbe átug-rándoztak, nagy neszét csinált a szökésből, és az összes nép rajok rivallott a kaputos vitézekre: «Hej, nem arra van az ellenség! Vissza, vissza! Mert másként a cuca mingyárt hasukban lesz!» Azonban mind inkább reggellett, világoskodott, és hozzá lehetett kezdeni a megtámadáshoz. A dob a népnek másodszor is megveretett... De kérdés volt, melyik helység népe nyomuljon legelői; mert első lenni senki sem akart, Noszlopi az ő pandúrjaival frontban állván. Ekkor fellépett Guót Ferencz, csönget prédikátor, hosszú hajával, és kardját kirántva indult menni, népét hévvel felhiván: «Én utánnam!» S a hegyről lefelé özönlött a zavart tömeg EDVI ILLÉS 1851.411-413. 116