Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)
Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban
SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban jól táplált lovakkal" - írta Lihutyin orosz tiszt, a túlerőt megállítani nem tudták. A Wisocki-hadtest az Eperjes, Kassa, Miskolc, Mezőkövesd, Hatvan útvonalon útóvédharcok részeseként vonult vissza és 1849 július közepén a három század Radetzky-huszár a Perczel Mór vezette Középső tiszai hadsereg lovasságához nyert besorolást. A huszárosztály létszáma ekkor 394 fő volt. A három szazad Radetzky-huszár, köztük a Sárvárott toborzott 2 század, hősiesen helyt állt a július 20-án vívott turai ütközetben, amely a szabadságharc talán legnagyobb lovascsatája volt. A kemenesaljai születésű Vidos Márton százados, osztályparancsnok a csatát követően a következőket vetette papírra: „A legnagyobb lovasütközet, 16000 lovas ütközött, 10000 orosz, 6000 magyar. Reggeltől késő estig tartott ez a nagy csata - és eldöntet-len maradt. Még az ellenfél is elismeréssel volt a magyar vitézségért, oly fáradhatatlanul harcoltunk, egyik attak a másikat követte, s egész nap pokoli hőségben evés és ivás nélkül, a lovakon úgy megtágult a heveder, hogy sokan lefordultak mindkét részről a nyereggel együtt, s úgy lelték halálukat a borzasztó összekeveredésben." A turai lovasrohamnak részese volt a fiatal Vidos Elek is, akkor már hadnagyi rangban. S hogy a Radetzky-huszárok valóban hősiesen hely álltak, azt Dessewffy Arisztid vezérőrnagy, lovassági parancsnok kitüntetési felterjesztése is bizonyította: a Sárváron kiképzett kőszegi születésű Márton János őrmester, a Zala megyei származású Farkas János közhuszár mellett kitüntetésre javasolta Vidos Márton osztályparancsnokot is. A turai csatát követően huszárjaink részesei voltak a szőregi, a csatádi és a temesvári ütközetnek, végül 1849. augusztus 20-án Borosjenőnél tették le a fegyvert. 104 Mint tudjuk a 45. honvédzászlóalj is Sárvárott állította fel toborzó irodáját. Tudjuk, hogy térségünkből a 44. honvédzászlóaljnál is teljesítettek 1848 decemberétől szolgálatot. A két honvédzászlóalj története ugyan még feldolgozásra vár, a rendelkezésre álló dokumentumok viszont azt bizonyítják, hogy a frissen toborzott honvédújoncok is megálltak helyüket. A 44. honvédzászlóaljról olvashatjuk: „Résztvett e zászlóalj a szabadságharc legtöbb csatájában, s mindenütt hősi bátorsággal lobogtatta a háromszínű szent lobogót. A többek között Cegléd, Tornaalja, Kápolna, Mező-Kövesd, EgerFarmos, Bicske, Isaszeg, Vácz, Nagy-Sarló, Komárom, Budavár, Szenté, Soponya, Debreczen, Új-Arad hirdeti dicsőségét vitézeinknek." A Sárvárott felállított 45. honvédzászlóalj Görgei tábornok feldunai hadseregében nyert beosztást 1849 januárjában. Részt vett a felsőmagyarországi visszavonulásban, majd részese volt a híres branyiszkói áttörésnek (1849. február 5.).A zászlóalj ott volt a két napos kápolnai üktözetben is (február 27.). Az Ányos János vezette sárvári zászlóalj helyt állt a hatvani csatában (április 2.), az április 20-i kéméndi összecsapásban és Buda ostromában (május 4-21.). A zászlóalj részese volt a június 13-i fényes csornai győzelemnek. Az ihászi kudarcot (1849. június 27.) később a délvidéki harcokban (Mosonin, a titeli-fennsik, 1948. július 23.) köszörülték ki. A zászlóalj ott volt az augusztus 9-i temesvári csatában is. A sárvári 45-ösök SOMOGYI 1994. 937-942. 107
