Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 25/3. (2000-2001) (Szombathely, 2002)

Buócz Terézia: Borostyánkő faragvány a Járdányi Paulovics István Romkert-Püspökkertből

BUÓCZ TERÉZIA: Borostyánkő faragvány a Járdányi Paulovics István Romkert - Püspökkertből Mindezekből a felsorolásokból kitűnik, hogy Savariában nagyon gazdag és sokféle borostyánkő faragvány volt forgalomban. A hiteles ásatásokból származó darabok női sírokból kerülték elő (MÓCSY 1954, 14. sír). A borostyánkő ismerete régmúlt időkre nyúlik vissza. Az őskorban a bronzkor elejétől számított csereeszköznek. Hazánkban is elterjedt, és a bronzkortól kezdve a vaskoron át kedvelt volt (KOSSACK 1982, 95, ROTTLÄNDER 1973, 11, TOMPA 1942, 74, 97). Igazi fénykorát azonban a római császárság idején élte. Kereskedelmének csúcspontját 70 és 166 között ért el (WIELOWIEJSKI1982, 269). Az antik görögség mythológiájában is szerepel mythos a borostyánkő eredetéről. Ez a monda Phaetonról, Helios és Klymené fiáról szól. A tragikus sorsú ifjú Napfiú halálán síró nővérek, a Napleányok könnyeit dermesztette meg a nap és így keletkezett a borostyánkő. A nővérek, a Heliák - akik ott álltak annak a folyónak a partján, amelybe bátyjuk Phaeton Zeus villámától sújtva beleesett - nyárfákká, mások szerint égerfákká változtak. A folyót Eridanosnak nevezték az ókorban. Ez a mai észak-olaszországi Pó folyóval azonos (GRAVES 1981, I. 42/d 226, KERÉNYI 1977, 129-130). Ez a mítosz egyrészt rávilágít arra, hogy a borostyánkő növényi eredetű, hiszen a napleányok fává változtak és könnyükből, vagyis a fa nedvéből származnak. Másrészt arra mutat rá, hogy a borostyánkő összefüggésben állt az orientalista eredetű napisten kultuszával. Végül, de nem utolsó sorban a halandók és holtak világával köti össze Phaetont, ami tulajdonképp Helios egyik neve. A mítoszt feldolgozta az antik világ számtalan görög és római költője, írója.

8 Az antik írók abban megegyeztek, hogy a borostyánkő lelőhelyét messze északra a tenger mellé helyezték. Abban is egy nézeten voltak, hogy növényi eredetű és fanedv megkövesedett maradványának tekintették. A görög HERODOTOS - akit a rómaiak ékesszóló szónoka, CICERO a történetírás atyjának nevezett - a Kr. e. 5. században a távoli óceánpart produktumának nevezte a borostyánkövet (HERODOTOS III. 115.). A Kr. e. 5. és 4. század fordulóján élt görög THEOPHRASTOS, a növénytan megalapítója mondta először fosszilis maradványnak a borostyánkövet (THEOPHRASTOS lapid 29.). A Kr. e. 1. században működő STRABON, az ókor legnagyobb geográfusa a britanokkal folytatott kereskedelmi terméknek nevezte. (STRABON I. 27, V. 3) Ezzel a közléssel az ókor földrajz tudósa igazolta a borostyánkő kereskedelem útjának bronzkortól fennálló egyik vonalát, ami Britániából a Bretagne-n át veze-tett Noricum Regnum felé (VÉKONY 1982, 37, BOUZEK 1981, 47. skk.). Kétségtelen, hogy a borostyánkő eredetéről a legbőségesebben TACITUS, a római császárság legnagyobb történetírója tudósít bennünket. Traianus császár uralkodása első éveiben írta meg Germania földjéről és népeiről szóló művét (TACITUS 45) „Aetiusok... a tengert is felkutatják és egyedül ők gyűjtik a gázolókban és a parton a borostyánkövet, amit ők glaesumnak hívnak. Természetét és hogy mi módon keletkezik - hiszen barbárok - nem kutatták és nem derítették ki. Sőt már rég ott hevert a tenger egyéb partra sodort hulladéka között, amikor végre a mi fényűzésünk nevet adott neki. Ők maguk semmire sem használják: nyersen szedik, kidolgozatlanul szállítják és csodálkozva fogadják az árát. Mégis fölismerhetők, hogy ez tulajdonképpen fagyanta, mert gyakran bogarak és szárnyas rovarok is láthatók benne: beleragadtak ezek 8 Homeros Himnusz Hélioszhoz, Hesiodos Theogonia, 371-4, Euripides fragmentum, amit Geothe rekonstruált és dolgozott; fel Nonnosz: Dionysziaka XII. 1. Homeros: Odysszeia XII. 323, 375. Diodoros Siczulus V. 3, Apollonios Rhodios IV. 598., Apollodoros I. 4-6., Pindaros Olympiai ódák VI 78, VII 54, Euripides Hyppolitos 737, Cicero De natura deorum 2,52., Plato Epinomis 987 c, Hyginius Astronomika 2.42, Fabuláé 102 A. Solinus Historieus 11,9. Lukianos Istenek párbeszédei 25, Ovidius Metamorphoses (Átváltozások) I. 755, Vergilius Eklogák VI. 62.41