Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 25/2. (1998) (Szombathely, 1999)
Víg Károly: Vas megye élővilágának megismerése, jelenkori természeti értékei
SAV ARIA 25/2 (Pars historico-naturalis) mos ritkaságot említhetünk. Kimagasló értéket képvisel az erdei szitakötő {Ophiogomphus cecilia), amely szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Egyesülés (IUCN) vörös listáján is. Állományai a vízszabályozások következtében egész Európában erősen megritkultak, sok helyütt a kipusztulás szélére sodródtak. Szerencsére a Gyöngyösön, a Rábán és a Repcén még erős állománya él. A hegyi szitakötő {Cordulegaster bidentatus) egész Közép-Európában visszaszoruló, érzékeny, sérülékeny faj. Nyugat-Magyarországon csak a Kőszegi-hegységben, a Szerdahelyi-patak felső folyásánál fordul elő. Élőhelyét 1992-ben fakitermelés során tönkretették, csak remélhető, hogy az állomány túlélte élőhelye károsodását. Az egyenesszárnyúak (Orthoptera) között is számos ritkaságot találunk. Az alpesi sáska {Mirmela alpina alpina) hazánkban a Kőszegi-hegység mellett a Vendvidéken fordul még elő. Kőszegi, tömeges előfordulásával ellentétben a Vendvidéken csak szórványos. Kifejezetten vándorló faj, amely az erdőirtások helyén burjánzó szederbokrokon évekig magas egyedszámban fordul elő, majd népessége hirtelen lecsökken, ugyanakkor másutt újabb állományai alakulnak ki. A kárpáti tarsza (Isophya brevipennis) a Kárpátok vonalában gyakoribb, nálunk az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység északi részén a nedvesebb hegyi rétek lakója. Előfordulása a Kőszegi-hegységben (és a Keleti-Alpokban) azért is érdekes, mert eddig kárpáti bennszülött (endemikus) fajnak tekintették. A genus másik faja, a hasonló areájú Isophya modestiqi stysi országosan ritka, a hegységből is csak két példánya került elő. Mindkét tarsza faj szerepel a magyar Vörös Könyvben. Korábban csak az Aggteleki-karszt északi rétjeiről ismertük az Omocestus viridulus nevű tarlósáskát, amely a legújabb kutatások nyomán az írottkő, a Stájerházak és a Kalaposkő melletti gyepekből is előkerült. Kifejezetten montán eleme a faunának. A recésszárnyú rovarok (Neuropteroidea) közül a fenyőfélékkel kapcsolatba hozható, általában szélesen elterjedt fajok fordulnak elő a hegységben, egyetlen kivétel a Drepanopteryx algida, amely hazánkban második alkalommal Kőszegről került elő. A Kőszegi-hegység bogárfaunáját (Coleoptera) viszonylag jobban ismerjük. Köszönhető ez annak, hogy a magyar koleopterológusok jeles képviselői, így CSÍKI ERNŐ és KASZAB ZOLTÁN, majd az „Alpokalja Természeti Képe" kutatási program során nyolc főből álló amatőr koleopterológus kollektíva kutatta a hegység bogárfaunáját. KASZAB ZOLTÁN és CSÍKI ERNŐ feldolgozásai nyomán már 1941-ben több mint 2.100 bogárfajt ismertünk a területről. Közöttük számos olyan faj van, amelyeknek hazánkban a Kőszegi-hegység az egyetlen ismert előfordulása. Említésre méltó a feketebordás aranyfutrinka {Carabus auronitens kraussi) (34. ábra), a kárpáti futrinka {Carabus linnei) és az alhavasi futrinka {Carabus irregularis), melyek csak a hegység magasabb régióiban honosak, továbbá a Cymindis angularis és a Elaphrus ullrichi. Annak ellenére, hogy csak a három nagy futóbogár-faj {Carabus-fajok) szerepel a magyar Vörös Könyvben, az utóbb említett két faj is Vörös Könyv „értékű", hiszen igen ritka előfordulásúak, populációikat szűk ökológiai tűrőképesség jellemzi, ezért rendkívül sebezhetőek. Tíznél több azon fajok száma, melyeket hazánk jelenkori területéről első ízben a Kőszegi-hegységből 59
