Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 25/2. (1998) (Szombathely, 1999)

Víg Károly: Vas megye élővilágának megismerése, jelenkori természeti értékei

SAV ARIA 25/2 (Pars historico-naturalis) A terület növényvilága A hegyvidéki területek a hagyományos növényföldrajzi felosztás szerint a Keleti-Alpokhoz, a Noricum flóravidék Ceticum flórajárásába tartoznak, mig a hegyalja már a Pannonicum flóratartomány irányába, a Praenoricum-i flóravidék Castriferreicum flórajárásaként képez átmenetet. Egy újabb vélekedés alapján (CSAPODY, 1994) a Kőszegi-hegység nem a Ceticum flórajárásba, hanem a Styríacumhoz sorolandó. KIRÁLY GERGELY (1997) számos bizonyítékot felhozva cáfolja ezen felvetést és a hagyományos besorolás megtartását javasolja. Növényvilágában a hegység domborzati kapcsolatai, földrajzi helyzete miatt magas az európai-, közép-európai flóraelemek aránya. Nyolc, kimondottan magashegyi növényfajnak csak innen ismeretes hazai előfordulása, ugyanakkor számos dealpin faj is honos, amelyek ezen kívül csak az Északi-Középhegységből ismertek. A Pannon-medencére jellemző endemizmusok hiányoznak, mint ahogy a hegységnek nincsenek saját bennszülött fajai sem. Ennek oka, hogy a Wechselhegység állandó kapcsolatot jelentett-jelent az Alpok belső vonulataival, így a fajok migrációjával a génkicserélődés lehetősége folyamatosan fennáll. A tájvédelmi körzet mintegy 85 %-át, azaz 3.455 hektárt fed erdő. A hegység magasabb régióit hajdanában összefüggő bükkösök borították, míg az alacsonyabb részeken gyertyános-tölgyesek voltak az uralkodók. A patakmenti völgyek mentén hegyi égerligetek díszlettek. A hegységben zajló intenzív erdőművelés azonban szembetűnően átalakította a terület vegetációját. A bükkösök és a gyertyános-tölgyesek jelentősen visszaszorultak, helyüket telepített fenyvesek foglaltak el, melyekben az erdei fenyő (Pintis sylvestris) és lucfenyő (Picea abies) dominál. Megcsappant az égeresek, illetve jelentősen csökkent a cseres-tölgyesek és a kocsánytalan tölgyesek területe is. Az egykorú és egynemű állományok kialakításával megszűnt a természetes mozaikosság. A tarvágások következtében erőteljes a talajfelszín eróziója, illetve a bolygatott helyeken jelentős a gyomosodás. Csökkent az állományok fajgazdagsága, így például a bükkösökben hiányoznak a jellegzetes elegyfajok. Ezzel párhuzamosan a természetes társulások gyepszintje az érzékenyebb fajok eltűnésével elszegényedett. Az elmúlt századok zsaroló erdőművelése, az erdei legeltetés és az alomszedés következtében kisavanyodott foltok jöttek létre, amelyeket nyíres-csarabosok hódítottak meg. Az emberi beavatkozás hatására számos erdőtársulás tűnt el, így például az Irottkő környékén napjainkban a telepített lucosok a meghatározó tájképi elemek, hajdanában az északi oldalon jegenyefenyő elegyes bükkösök, míg a déli lejtőkön juharos-bükkösök voltak jellemzőek. A Velem feletti Péterics-hegy sziklai erdeifenyvesét napjainkban már csak töredékes foltokban lelhetjük fel. A bükkösökben a zárt koronaszint miatt szinte alig beszélhetünk cserjeszintről és hasonlóan szegényes a gyepszint is. Ennek ellenére az aljnövényzetében megjelenik a havasalji rózsa (Rosa pendulina) és a farkasboroszlán (Daphne mezereum). Utóbbi legszebb példányai inkább nyiladékokban, vágásszegélyekben 49