Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)
T. Bíró Katalin: Hálóra akadtunk
SAVARIA A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE SZOMBATHELY 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA 1999 HÁLÓRA AKADTUNK T. BÍRÓ KATALIN Magyar Nemzeti Múzeum Budapest EMLÉKEK Bandi Gábor lelkes híve volt - sok minden más újdonság mellett - a számítógép régészeti alkalmazásának is. Mivel nem tartoztam azok közé, akik őt ásatásairól, szakmai tevékenységének mindennapjaiból ismerték személyesen, sajnálatosan kevés személyes beszélgetéseink közül egy alkalom maradt meg emlékeimben: amikor is a boldog emlékű és úgy tűnik, feltámadásra hajlamos KMI ideiglenes tudományos eltávozáson levő munkatársaként a jövőmről - jövőnkről, de sajnos, már nem Bandi Gábor jövőjéről beszélgettünk. Akkor - 1987-ben - éppen egy Nagy-Britanniában rendezett tudományos konferencián volt alkalmam részt venni 1 , előtte-körötte pedig ismerkedtem a határtalan lehetőségekkel, úgy is mint 64 kbyte teljes műveleti memória, amivel Dominique Pascal és kollégái már teljes háromdimenziós leletrögzítési és archiválási rendszert alakítottak ki (Heseltone Parish project) Ez a csodagép a megyei adminisztráció tulajdona volt, a három dimenziós adatrögzítést a terepen 16 kbyte írhatóolvasható memóriával valósították meg. Az ezt követő időszak a csodavárás, az első komoly személyi számítógépek megjelenésének ideje (ШМ-ХТ, 512 kByte RAM, 5-20 Mbyte HDD). Bandi Gábor azonnal adaptálni kívánta a lehetőséget: fordítást, programozást, gépkölcsönző programot álmodtunk össze. Gábor komolyan gondolta: rövidesen, a velem-szentvidhegyi ásatásra sikerült is munkatársaival létrehozni egy használható rendszert (MARTON 1990). Minisztériumi emberként pedig közreműködött az első nagyobb múzeumi számítógép-beszerzés beindításában (1989-1990). Beszélgetésünk során mindkettőnk számára egyértelmű volt, mit szeretnénk: adni. Szaktudásunk, szakScience and Archaeology, Glasgow. ismeretünk legjavát, olyan eszközökkel, amelyeket a szakma a remélhetőleg nem túl távoli jövőben meg tud szerezni. Egyértelműnek tűnt (akkor...), hogy azért dolgozunk, hogy mások számára is hasznosítható ismereteket szerezzünk és adjunk tovább. Ebben a helyzetben a problémát a megabájtok, műveleti sebesség és a szoftverek jelentették: mit, mivel, hogyan. MA A technikai problémák azóta, nyugodtan mondhatjuk, megoldódtak és elhárultak. Ez nem azt jelenti, hogy minden muzeológus asztalán megfelelő tudású számítógép van és azt a muzeológus megfelelő tudással arra használja, amire lehet, de ez már régen nem a számítástechnikán és annak elérhetőségén múlik, hanem a múzeumi „management" és az érintett muzeológus hozzáállásán. Az eltelt időben a számítógép valóban rendkívül sokoldalú segítőeszközévé vált mindennapi munkánknak. Sokak számára „csak" írógép. Én ezt a funkciót egyáltalán nem becsülném le: Umberto Eco „Hogyan írjuk szakdolgozatot..." című könyvében" több fejezetet szentel azoknak a kérdéseknek, amelyek egy átlagos szövegszerkesztőn egy-egy utasítással megoldhatók. Számos kollégám a mindennapi írogatni valókon keresztül került közel a géphez. Szerkesztők a megmondhatói, hogy milyen áldás tiszta, rendes kéziratokat kapni, amelyeket változtatások esetén sem kell újraszedni, újratördelni. Akik sok adattal dolgoznak, hamarosan belátják az adatbázis-kezelők, táblázatkezelők, statisztikai programok hasznát munkájukban. Emellett a gép számológépként, naptárként, levelező- és beszélgető eszközként, zenei háttérként és még ki tudja mire használható. A képek világa és a multimédia pedig külön szerelem, képes megnyerni a legbonyolultabb tudományos kérdésekhez is a legszélesebb rétegek érdeklődését, figyelmét. Múzeumi informatikusként megfi447
