Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Poroszlai Ildikó: Régészeti Park létrehozása és működtetése Százhalombattán

SAVARIA 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA A száraz faanyag konzerválása a restaurátorok számára is komoly kihívást jelentett, hiszen ez idáig csak nedves környezetből előkerült fák állagmegóvása volt ismeretes. A százhalombattai faanyag vizsgálata, laboratóriumi és helyszíni próba konzerválása után 1996ban kezdődött meg a tényleges helyszíni konzerválás Morgós András vezetésével. A porózus, szilárdságát elvesztett fa a levegő hatására azonnal porladni kezdett és hamuszerűvé vált. A cél tehát a megszilárdítás volt, melyhez rengeteg anyagot, műgyantát, hígító szert használtak fel. A sikeres megszilárdítás után kerülhetett sor 1997 kora tavaszán a sírkamra rekonstrukciójára, melyhez igénybe vették a népi építészet technikai és eszköz készletét. A teljes feltárás még be sem fejeződött, amikor 1985 végén megbíztuk a Gelesz-Lenzsér KFT-t - Mezős Tamás közreműködésével - a halom rekonstrukciójára vonatkozó tanulmányterv elkészítésével. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy a halom eredeti geometriájában -, mely csonka kúpra helyezett gömbsüveg - kerül visszaépítésre. A stratigrafia alapján feltételezett eredeti magassága 5,9 m, legnagyobb magassága az ásatás kezdetén 3,6 m volt. A legkényesebb döntés a halom belsejébe történő bejutás megoldása volt. A végleges tervben, mely 1996 júniusára készült el, a tervezők kihasználták a szigorú K-NY-i tájolást, s az eredeti folyosóval párhuzamosan a bemutatást a K-NY-i tengelytől É-ra csúsztatott, a tömeget teljesen átmetsző tengely mentén oldották meg. A sírhalom soha nem volt látogatható. Ezért a megtekintés mai útvonala NY-K-i irányú, ezzel is érzékeltetve azt, hogy ez az eredetitől eltérő és idegen folyamat. Egy beton rámpa vezet be a halomba. Ennek oldalfalai a halom belseje felé emelkednek, azt az érzést keltve a látogatóban, hogy „lefelé halad" (3. kép). Elektromos működtetésű horganyzott acél forgóajtón bejutva, egy függesztett acélhídon szemlélhetjük meg a kőpakolást, valamint a konzervált és részben helyreállított sírkamrát (4. kép). A sírkamra felett a vasbeton héj feketére festett, a közlekedő részen beton színű. A tervezők határozott célja volt, hogy a látogatók által használt sáv építészetileg a legkorszerűbb anyagokból készüljön. Tekintettel arra, hogy a későbbi korokban a sírt kirabolták, a sírkamrában néhány agyag edényen kívül más, a látogató számára „értékes" leletanyag nem maradt, egy jó értelemben vett látványos bemutatás mellett döntöttünk. 10 perces filmen mutatjuk be a lelőhelyet és a vaskori temetési szertartást, majd hang- és fény effektusok kíséretében gépi hang mutatja be magát a 115. sz. halomsírt. Ez az ún. multimédia-show több nyelvű, didaktikus és élményszerű. A rekonstruált halom látogatók részére történő bemutatása felvetett néhány gyakorlati problémát: út, fogadó épület, jegy árusítás, mellékhelyiségek, idegenvezető stb. szükségessége. A terület nagysága lehetővé tette, hogy „az őskori halál" mellett az őskori élet színterét is megmutassuk annak ellenére, hogy tudjuk, temetőben soha nem laktak. A halom rekonstrukció magas beruházási költsége, a hozzá szükséges infrastruktúra kiépítése mind amellett szólt, hogy érdemes megvalósítani ezen a helyen Magyarország első Régészeti Parkját. Az ötlet már önmagában hordozott néhány vitás kérdést: szabad-e temetőben „falut" építeni, hogyan és mit akarunk bemutatni - állandóságot, vagy változást, hogyan szabad beavatkozni a tájba stb.? A legtöbb külföldi ún. őskori szabadtéri múzeum általában múzeumpedagógiai jelentőségű és a nyilvánosság szórakoztatására készül. Az ilyen helyeken (pl. Archeodrom) rekonstrukciókat, elképzelések alapján berendezett házakat, kisebb kiállításokat láthat a látogató, illetve időnként előre szervezett programon vehet részt. Teljesen más szempontokat tart szem előtt pl. az angliai Butser Ancient Farm, mely inkább hasonlít egy szabadtéri kísérleti „laboratóriumra", mint múzeumra. Itt a folyamatok állandó változásban vannak, a házak, kemencék a látogatók szeme előtt épülnek, akik maguk is bekapcsolódhatnak a munkálatokba. Egy ilyen helyen a tevékenységek állandó folyamatban és mozgásban vannak, nemcsak a létrehozás, de a pusztulás is fontos és tudományos eredménnyel bír, tehát nem lehet végleges állapotot teremteni. Százhalombattán céljaiban az angliai Butserhez közel álló, de környezetében teljesen más kísérleti régészeti parkot hozunk létre. A helyszín egy zártkerti övezetben elterülő halomsíros temető, ahol a halomsírok közelében, de sövénykerítéssel elkerített részen két külön egységben épül a bronzkori és vaskori „falu". Nem egy általunk elképzelt, tudományosan visszakövetkeztetett falura kell gondolni, hanem a bronzkor és a vaskor különböző korszakaiból, különböző lelőhelyeken feltárt házak, kemencék, vermek stb. (re)konstruált változataira. Maga a ház (re)konstrukció építési kísérlet: az ásatási alaprajz elemzésén alapuló tervezés, az anyagok kiválasztása, a kivitelezés, a szerszámok használata mind egyszeri és megismételhetetlen folyamat. Minden mozzanatot dokumentálunk, megörökítünk rajzon, fotón, videón. Eddig három ház épült fel, négyféle bronzöntő kemence, egy kerámia égető kemence. Az első ház egy 4x4 m-es alapterületű nyeregtetős épület, felépítésével az volt a célunk, hogy kipróbáljuk saját magunkat: fel tudunk-e építeni feltételezett őskori technikákkal és bronzkori szerszámkészlettel (regölyi kincs másolata) egy épületet. Miután ez sikerült, akkor vágtunk bele egy autentikus háznak a felépítésébe. 426