Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)

Római kor II. Vegyes - Gabler Dénes: A sárvári római útállomás és első századi előzménye

SAVARIA23/3 (1996-199/7) PARS ARCHAEOLOGICA humuszban, kisebb beásásokban találtunk, a faépítmény szintjében soha. Az 1983-1990 közti években kutatott terület Ny-i részén újabb szelvényekkel tártuk fel az útállomást dél felől határoló palánk alapozását. A főépülettől a gerenda alapárkát 43,5 m hosszan követhettük nyugat felé; ezen a szakaszon mindössze egyetlen leágazást találtunk, ami esetleg egy 12,3x2,5 m méretű, a palánkhoz épített, gazdasági rendeltetésű építmény alapozásának tartható. A nyugati részen észak felé elforduló gerenda alapárok feltehetően az épületegyüttes nyugati zárófalának alapozása lehetett; ebből azonban újabb leágazás indul nyugat felé, amelyet 6 m hosszan követhettünk. A további kutatást ezen a részen újkori épület alapozása és omladéka akadályozta. A faépítményhez tartozó palánk alapozás egyes részletei már a korábbi feltárások során is mutatkoztak, ezeket azonban még az építmény részének tekinthettük; „kerítőfalra" csak akkor kellett következtetnünk, amikor kiderült, hogy az alapozásról 30 m hosszan nincs leágazás. Hasonló, hosszan futó gerenda alapárkot, palánk alapozást ismerünk a raetiai Sontheimből, ahol valószínűleg szintén praetoriumot tártak fel, bár az épületek funkciójával kapcsolatban több lehetőséget is számításba vettek (burgus, villa). A sontheimi hosszan futó alapárok és az ehhez tartozó fa építmények a sárvárihoz hasonlóan késő Flavius koriak. Villához vagy útállomáshoz tartozhattak a hüfingeni faépítmények is, amelyeket részben egy több mint 50 m hosszú palánkhoz építettek hozzá. A palánkot itt is kis árokkal alapozták. Az 1992-1995. évi munkák során egy, az útállomásnál korábbi cölöpszerkezetű építményt is sikerült feltárni, amelyről korábban nem tudtunk. így a Claudius érmét, valamint a Claudius - kora Flavius kori észak-itáliai sigillatákat ezzel az utóbbi években megfigyelt építménnyel hozhatjuk kapcsolatba és nem az útállomással. A 12x8 m méretű építményt egymástól átlag 1,5-1,6 m távolságra található 25-30 cm átmérőjű cölöplyukak hármas sora rajzolta ki. Feltehetően ezt is csak fa-palánkokból építették, bár helyenként használhattak vályogtéglát is. À későbbi, nagyobb méretű építménytől eltérően ennél valószínűleg nem volt szükség arra, hogy a talpfákat a földbe alapozzák, ezért hiányzik itt az alapárok. Vesszőfonatos, agyagtapasztásos faszerkezetű építmény itt sem vehető számításba, mivel azoknál a cölöpök távolsága sokkal sűrűbb. A házban egy vályogtéglából épített tűzhely maradványát találtuk. A sárvári cölöpszerkezetű ház az ún. Streifenhaus típussal azonosítható; a középső cölöpsor a tetőt hordozó szelemengerendát tarthatta vagy belső osztásra utal. Ä késői vaskorból jól ismert háztípust a táborok melletti polgári települések esetében általában műhelynek vagy valamilyen kézműves tevékenységgel kapcsolatba hozható építménynek tartják; a némileg hasonló mursellai építmény fazekasműhely szárítóhelyisége volt. Ez az építmény is zsindely vagy szalmatetejű lehetett. A feltárt terület nyugati részén a praetorium palánk alapozása cölöpszerkezetű építményt vágott át, tehát ott is számolhatunk egy azonos tájolású, feltehetően egykorú cölöpszerkezetű házzal, amelyet több korábbi gödörrel együtt metszett a palánk alapárka. Ezeknek az 1. század harmadik negyedére keltezhető építményeknek funkciója a későbbi útállomásétól eltérő lehetett; tájolásuk, ritkás elhelyezkedésük egy út menti, laza szerkezetű vicusra engednek következetemi; az 1. századi - nyilván még szerény eszközökkel kiépített - út feltehetően ezektől délre húzódhatott. Britanniai párhuzamok azt mutatták, hogy a Rábaparti fa építményeket is tölgyfából építették; ezt a feltevést támasztja alá egy korábban talált mocsáros tölgy (Quercus Robur) elszenesedett makkja, amely római kori tárológödörben került elő, továbbá Aurelius Victor ismert adata (Epit. de Caes. 40, 9.) A feltárt cölöpszerkezetű ház középső cölöpsorát egy nagyobb 2,7x2, 35 m méretű gödörrel vágták át. A gödör betöltésében két rétegződést figyelhettünk meg. A felső hamus, átégett rétegben Domitianus kori la graufesenque-i sigillatát, pannóniai bevonatos árut, míg a gödör alján pó-vidéki sigillatát és La Tène D típusú táltöredékeket találtunk. A hulladékgödör rétegződései tehát időrendi sorrendet is jelentenek. A legalsó rész Claudius - Vespasianus kori sigillatája, vékonyfalú észak-itáliai kerámiája ill. a későkelta edényművesség termékei azt igazolják, hogy a korábbi, cölöpszerkezetű házat a korai Flavius korra vagy még korábbra kell kelteznünk. A felső rétegek leletei szerint a gödröt az 1. század végén, talán a faépítmények emelése során áshatták, és legkésőbb a 2. század első felében tölthették fel az útállomás pusztulási rétegéből származó leletanyaggal. A gödör nyomait feltehetően még később tüntették el teljesen egy steril agyagréteggel, a Marcus háborúk során elpusztult vályogtégla omladékával. Az építményt még egy későbbi kemencével ill. annak munkagödrével is átvágták. A legkorábbi cölöpszerkezetű házakat a leletanyag alapján az 1: század harmadik negyedére, az ezt követő útállomást pedig a késői Flavius korra ill. a 2. század első harmadára keltezhetjük. Utóbbit kisebb vályogépítmény és több, ehhez tartozó tárólóverem követte, utóbbiakat a markomann háborúk során elpusztult ház kerámiájával tölthették fel. Az út nyomvonalát csak azt követően, a 2. század utolsó évtizedeiben vezették a korábbi építmények elplanírozott omladéka felett. Az átépítések során az építmények funkciója is megváltozott; feltehetően csak a második periódus épületeit tarthatjuk útállomásnak, míg a korábbi, cölöpszerkezetű házak egy, az út nyomvonalát hosszan követő, láza szerkezetű vicus építményei lehettek. 266