Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)

Római kor II. Vegyes - Gabler Dénes: A sárvári római útállomás és első századi előzménye

GABLER DÉNES: A SÁRVÁRI RÓMAI ÚTÁLLOMÁS ÉS ELSŐ SZÁZADI ELŐZMÉNYE (ESCHBAUMER - FABER 1988, 230.), így késő-Domitianus - Trajanus kori időrendjük valószínűnek tartható. La Graufesenque exportjának végét A. Vemhét 120 körüli évekre keltezte, miután L. Cosius egyik edényén a Decébal és Parthus felirat jelenik meg - utalva Trajanus dák és partus háborúira. Ez az edény semmiképpen sem készülhetett 116 előtt (VERNHET 1981, 33.); a műhely, sőt talán a la graufesenquei manufaktúra felső-germaniai - raetiai exportja tehát csak 120 körül fejeződhetett be (ZANIER 1992, 118.). M. Crestio esetében ennél valószínűleg korábbi időhatárok jöhetnek számításba, miután Holt, Regensburg és a Cap de creus-i hajótörés leletei alapján, működése 80 táján kezdődhetett és 110 körül fejeződhetett be (MEES 1995, 75.). A legtöbb tálat Mercato officinájához attribuálhattuk (43-44-45), aki La Graufesenque-ban a formatál díszítő fazekasok közül az egyik legproduktívabb volt. Mercato és köre nemcsak formatálakat, hanem kiformázott edényeket is készíthetett, amint ez a Condatomagusban talált fazekas elszámolásokból kitűnik (MARICHAL 1988, 97.). Ebből következik, hogy áruja igen elterjedt. Működésének fő időszaka a 90-es évekre tehető, amikor a Drag 29 formájú tálakat már nem gyártották; ez a típus ugyanis nem található meg formarepertoárjában (MEES 1995, 86.). Áruja Ladenburgban egy 10l-es vert éremmel keltezett réteg anyagában került elő, így biztos, hogy officinája legalább eddig az időpontig üzemben lehetett, de későbbi működése sem zárható ki. A 47-48. sz. Germani f. ser. köréhez köthető darabokat a korábbi kutatás egybehangzóan banassaci árunak tartotta. Óvatosságra int azonban bennünket egy Germani f. ser. bélyeges reliefdíszű példányból vett minta neutronaktivációs vizsgálatának eredménye^ amely azt mutatta ki, hogy a darab la graufesenquei , gyártmány (WIDEM

ANN - LAUBENHEIMER - GRUEL 1976, 3.). Ez legalábbis annyit jelent, hogy Germani f. ser. nem lokalizálható kizárólag Banassacba (HOFMANN 1966, 25.), már csak azért sem, mert Germani f. és ser. bélyeges sigillaták olyan tartományokban is felbukkannak,, ahpyá Banassac egyáltalán nem is exportált (pl. Germania inferior) (MEES 1995, 79.). Itt jegyezzük meg, hogy a bélyeg ser. tagja nem csak ser/vus/ra egészíthető ki, hanem egy sor más cognomenre is - így Serenus, Servatus jöhet számításba, de még a Servus kiegészítés sem utal egyértelműen a fazekas rabszolga-statusára, hanem felfogható cognomenként is (MŐCSY 1983, 262.; BEMONT - VERNHET.'- BECK 1987, 57). À la graufesenque-i gyártntányok is későiek (VERNHET 1981, 32.); a Drag. 30 és 37 formák kizárólagossága 90 és ÍÍQ közti keltezés igazol (MEES 1995, 79-80.). A rüi esetünkben az agyág és a felületi sajátosságok - pl. a díszített zóna alatti erős korongolásnyomok - inkább banassaci eredetre utalnak. Ebben a manufaktúrában az A tojásfüzér típus Germani f. bélyeges darabokon található (Germanus VII) (MEES 1995, 110.). A sárvári példányok inkább Trajanus korára keltezhetők; Banassac exportja is csak 110 körül kezdődött (MEES 1995, 111.). A 48. sz. darab lelőhelyükön az 58/60. szelvény gödrének planírozásában került elő; a gödröt tehát csak Trajanus uralkodását követően tölthették fel. A 49., 52. sz. darabok Natalis köréhez köthetők. Egy Natalis ugyan La Graufesenque-ban is dolgozott (DICKINSON 1984, Fig. 70, П.), de kérdéses, hogy ez azonos-e a dunai tartományokba exportáló officina mesterével. A jellegzetes E tojásfüzérnek anyagukban is több változata található. Ez az áru - mint azt az Oberstimmben és Pförringben (SIMON 1970, 94.) talált darabok igazolják- 120 előtt ill. még 140 körül is piacon volt (SIMON 1978, 253.). Nagyjából erre az időszakra keltezhettük Natalis működését a Győr-Széchenyi téren folytatott ásatások adata alapján (GABLER 1971, 24., GABLER 1974, 52.) is. Akkor újnak számító, az export Hadrianus kori folytatására vonatkozó javaslatomat korábban H. G. Simon elvetette (1978, 256), noha ezt akkor B. Hofmann (1965, 54.; 1966, 39.) és G. Rogers (1970, 98-106.) relatív-kronológiai-tipológiai megfigyelésein kívül a verulamiumi (FRERE 1984, 176.) és Caistor/Norwich-i ásatások adatai igazolták (FRERE 1971, 23., 24.); mindkét lelőhelyen - akárcsak Zalalövőn (GABLER 1978, 398. Abb. 64, 12, 406) Hadrianus érem keltezte a rétegeket. Nemrég W. Zanier hivatkozott arra, hogy banassaci áru 140-170/180 közé keltezhető síregyüttesben nem a manufaktúra gyártási periódusának, hanem egy, Raetiában talán hosszabb ideig használt edény földbekerülésének időpontja. A dél-galliai áru késői, esetleg 140 utáni forgalmának ellentmondanak azok a megfigyelések, amelyeket a Hadrianus kori limestáborok feltárása során tettünk. Az 5 éven át kutatott Ács-vaspusztai táborban pl. mindössze 3 dél-gálliai sigillata került elő (GABLER 1989, 454), ami meglepő egy olyan castellum esetében, amelyet - a téglabélyegekből kiolvasható csapattörténeti adatok alapján - már 101/105 táján megépíthettek (GABLER 1989, 638.). Banassaci sigillatáknak ilyen késői keltezés esetében még akkor is nagyobb arányban kellett volna jelentkeznie, ha feltételezzük, hogy a Trajanus kori tábor esetleg nem a korábbi kőtábor ill. annak palánk előzménye helyén épült. Ugyanígy szinte hiányzik a dél-galliai áru a barátföldpusztai táborból is, amelyet a 110-es évek második felében már kiépíthettek (GABLER - LŐRINCZ 1977, 167-170). A dél-galliai áru szerény mennyisége ebben a két táborban különösen azért feltűnő, mert a felsőpannoniai limes többi erődjében (Gerulata, Ad Flexum, Arrabona) mennyisége jelentősnek mondható. A közép-galliai sigillaták mennyisége a dél-galliainál jóval kevesebb Sárváron. Valamennyi Antoninus 259