Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/1. (1996-2000) (Szombathely, 2000)

Söptei István: Főúri esküvő Nádasdy Tamás udvarában (1560. január 21.)

Söptei István: Főúri esküvő Nádasdy Tamás udvarában bennünket a lakodalomhoz szükséges élelmiszerekről és fűszerekről: „... az uradalmak jobbágyai 36 ökröt, 118 borjút, 103 öreg bárányt, 58 fiatal bárányt, 119 malacot, 33 őzet, 185 nyulat, 526 császármadarat, 381 kappant, 785 tyúkot, 420 ludat, 130 apró madarat, 5333 tojást, 70 galócát, 1600 pisztrángot, 240 apró halat, rákot száma nélkül, 200 menyhalat, 238 köböl zabot és 35 szekér szénát tartoztak kivetés szerint beszolgáltatni. Hogy némi fogalmunk legyen a szükségletekről, néhány tételt megemlítek, úgy mint egy mázsa borsot, ötven font gyömbért, huszonöt font székfűt, négy font szerecsendióvirágot, négy font sáfrányt, ezer citromot és ötszáz narancsot, valamint egy mázsa és ötvenhárom font nádmézet... Csak a fűszerekre és főzésre fordított kiadások összege 1048 for. és 44 dénárt tett."

23 A fentieket látszik alátámasztani a nádor Kanizsai Orsolyához írt levele is: „- Bízón azt hiszem, az bornak és gabonának és egyébféle élésnek ilyen nagy drága voltába, zabbal és szénával és az fűszerszámmal egyetembe csak-az élés is megérne kétezer forintot; de mind meg kell lenni Isten segítségével."

24 A több száz főből álló vendégsereg elszállásolása sem lehetett egyszerű feladat. Talán azért is tartották az esküvőt Sopronban, ahol Oláh Miklós húgának, Ilonának, valamint Sárkány Antalnak, Nádasdy sárvári főudvarmesterének lakása volt. A vendégsereg elhelyezése a közeli Nádasdy-birtokokon, Keresztúron, Kapuváron, Lékán történhetett. Ferdinánd király és Miksa főherceg követeit Sopron szállásolta el.

25 A középkori szokásoknak megfelelően a főúri udvarokban szolgáló leányoknak hozományáról, a Jegyruháról" is a főúri család gondoskodott. Ahogy a kor kiváló kutatója, Takáts Sándor írja, „...Ez a jegyruha jobbára öltözetekből, fehérneműből és arany-ezüstmívekből állott. A legnagyobb értéket a ruhaneműek tették. Ezek ugyanis az akkori szokások szerint szórva-hintve voltak drágakövekkel, igazgyöngyökkel és aranyboglárokkal. A ruhaneműeket nem szabók készítették, hanem az állandó udvarnép asszonyai és leányai... "

26 A hozomány, a kor szokásainak megfelelően, nem kis anyagi ráfordítást igényelt. A 16. század két kiváló humanista tudósa, Heltai Gáspár és Bornemissza Péter , - bár túlzóan - talán nem véletlenül ostorozza a kialakult új módit: „Minálunk minden ember hivalkodni akar, és amellett jóllakni és a borban ugyan feredni. Erre pedig költség kell. Ez mellett minden nap új éhesség támad mindenféle ruházatban, mind férfiúval, s mind asszonyállatnál. Főképpen az asszonyállatoknál a sokféle öltözet csinálásának nincs vége... A sok gyűrűket, boglárokat, kapcsokat, kösöntyűket ki számlálhatja meg..."

27 Bornemissza Péter még keményebben fogalmaz: „Sokan vannak urak, nemesek közül is, kik száz, háromszáz forintjukat csak mulatság örömével is költenék az ebekre, a lovakra és az uraknak való öltözetekre, vagy torkosságra való vendéglésre... Régen egy vármegyében két nyest subát hallottam, 23 Radvánszky: I. köt. 145. 24 „Szerelmes Orsikám..." 244. 15 Tóth Melinda: A sárvári vár építéstörténete. Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője 1966-1970. 193. Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközösség története, Sopron, 1917. 97. Radvánszky: I. köt. 145. 26 Takáts Sándor: Régi magyar nagyasszonyok, Budapest, 1982. 16. 27 Hogyan éltek elődeink Fejezetek a magyar művelődés történetéből (Szerk: Hanák Péter). Budapest, Ш80. 66. 14