Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Antal László: Felsőoktatás és hagyományra nevelés

SAVARIA, 22/4 (Pars ethnographica) A tánc elsajátítása során, rávezethetjük a hallgatót arra a felismerésre, hogy a nemzeti karakter mögött egyetemes emberi vagy az európai múltban gyökerező szálak összefüggések tárulnak fel, amelyek összetevői a táncok által nyújtott művészi értéknek, szellemi, történelmi és zenetörténeti tartalomnak. Nem érdektelen annak elismertetése sem, hogy az emberiség történelme nemcsak öldöklések, tömegmészárlások, pogromok története, hanem a kollektív szépség megteremtése, a népek közös, alkotó, művészetteremtő együttélésének története is. A tanárképzés, a táncos szakember képzés során az emberi totalitás szerves és elengedhetetlen részében tekinti a néphagyomány és ezen belül a néptánc világát, élés biztos abban, hogy mindez a 19. század végének korszerű műveltségéhez hozzátartozó világ, s ebben a meggyőződésében tanítja is. Egy önmagát korszerűnek nevező oktatás nem nosztalgiaként, hanem korszerűsítési törekvéseinek szerves részeként vállalhatja hagyományait, amelyet az egyetemesnek benne rejlő alapnak tekint, amelyre bármilyen más kultúra ráépíthető. Ekkor talán bízhatunk az olyan pedagógus megjelenésében, aki osztályában, együttesében: — meg tudja teremteni a pontos munka színterét, és az egymást becsülő munka értékét tudja nyújtani; — különböző generációkat, eltérő műveltségű, értékítéletű és társadalmi helyzetű fiatalokat tud összefogni; — táncosai, tanulói érteni és megélni tudják a művészeti alkotó munka és a demokrácia viszonyát; — el tudja érni, hogy a diák és táncos higgyen abban, hogy ez a műveltségtartalom emberformáló, tartást adó, más népek értékeit megbecsülni tudó erővel bír. Követendő példaként álljon itt előttünk a finn nemzeti alaptanterv alapiskolai céljainak megfogalmazása: e pedagógiai gondolkodásban a Föld maga teljesség. Közepére az ember, a gyermek kerül, aki én központúan éli meg viszonyát a teljességhez és tudja, hogy a környezet, a világ szeretete, megbecsülést vár el a szűkebb és tágabb haza iránt. E viszonyban a középpontban az érték áll, értelemmel, akarattal, érzelemmel körülvéve és megalapozva Ebben a nevelési szemléletben a szűkebb és tágabb környezet minden értékének megőrzése fontos, hiszen ezen keresztül valósul meg az élet megújítása. 69