Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)
Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák
PASZTERNÁK ISTVÁN: A MAGYAR KÖZÉPKOR KUTATÁSÁNAK SZÁZ ÉVE SZENTES HATÁRÁBAN helyes beleltározása sajnos nem mindig sikerült hibátlanul. Csallány hosszú ásató munkássága során igen sokszor fordult elő, hogy a régész vissza-visszatért egy lelőhelyre, esetleg egymással szomszédos, de más személy tulajdonában lévő földekre. Az ilyen módon előkerült leletek gyakran eltérő lelőhelymegnevezést kaptak. Talán az országos leltározási kampány szorító tempója, vagy a szentesi múzeumban lévő feljegyzések, ásatási dokumentációk rendezetlensége, hiánya miatt fordulhatott elő, hogy az új leltárkönyvben jónéhány leletegyüttes összefüggése megszakadt. Sajnos nem kivétel e jelenség hatása alól a honfoglalás- és a középkor sem. Több temető eltérő időben előkerült részletének anyaga szakad el egymástól, „kelt önálló életre". Az így „keletkezett" mesterséges, csonka lelőhelyek mára beépültek a magyar és a nemzetközi szakirodalomba, szívósan tartják magukat még a legutóbbi időkben megjelent monográfiák lapjain is. Csalog József fő kutatási területe az őskor volt, de jó értelemben vett „vidéki muzeológusként" szívesen foglalkozott más korok emlékeinek kutatásával, így a honfoglalás- és a középkorral is. A szentesi múzeum Régészeti Adattára Csalog számos kiszállási jelentését, jegyzőkönyvét őrzi. Terepbejárásai során a város határának rengeteg, már korábban ismertté vált lelőhelyét kereste fel és újakat is felfedezett. Ásatásain mindössze két alkalommal kerültek elő középkori leletek. Az egyik a fentebb már említett, nagymágocsi úti homokbánya területén lévő, Árpád-kori temető, melynek Csalog újabb kis részletét tárta fel. (CSALOG KÁTAI 1957; CSALOG 1958) A város nyugati határában álló Szent Ilona dombon TSZ épületek emelése közben az újkőkori Körös csoport településének maradványit bolygatták meg. A több alkalommal leletmentést végző Csalognak néhány, a neolit településrétegbe beásott, Árpád-kori sírt is sikerült megmentenie. (CSALOG 1963 3, 1. jegyzet.) Csalog utódaként előbb egy rövid időre Visy Zsolt, majd Hegedűs Katalin személyében újra őskoros régész került a szentesi Koszta József Múzeum élére.. Hegedűs K. legnagyobb Árpád-kori temetőfeltárását a Szentessel szomszédos Derekegyház, Ibolyásdombon végezte. A város határában mindössze egy alkalommal vezetett középkori leleteket is felszínre hozó ásatást. Ez a Szentes-kunszentmártoni út építkezésekor elpusztításra ítélt Besenyő-halom leletmentése volt, 1975-ben. Itt Horváth Ferenc közreműködésével egy kis méretű, Árpád-kori templom alapjának részleteit és a körülötte lévő temető néhány sírját sikerült megmentenie. Sajnos Hegedűs a leleteknek csak az őskori részét közölte le kellő részletességgel (HEGEDŰS 1978), a középkorba sorolható leletekről csak egy előadásában számolt be. (HEGEDŰS 1977) A Hegedűs K. távozását követő „interregnumot" után Vörös Gabriella lett a Koszta József Múzeum régész-igazgatója. Szentesre kerülése után rögtön a múzeum gyűjteményeinek rendbetételéhez fogott. Töredékére csökkentette a régészeti gyűjtemény leltározatlan részét, rendezte az adattárakat. Két év alatt leltárba vette a múzeumban addig részben rendezetlenül álló, 80 év alatt felgyülemlett feljegyzéseket, ásatási dokumentációkat, archív fényképfelvételeket, térképeket. Ugyancsak Vörös G. nevéhez fűződik a múzeum leltározási rendszerének megváltoztatása. E reform előtt ugyanis minden nagy régészeti kornak külön leltárkönyve, ennek megfelelően külön leltári számfolyama volt. Azon a tényen kívül, hogy a leletek „őskor", „szarmata", „avar-germán" és „magyar" korra való felosztása tudományos szempontból legalábbis nem volt szerencsés (pl. több korszak leleteit eredményező ásatások esetében!), zavaró is volt. Adott esetben pl. négy, különböző korból származó, más-más leltárkönyvben szereplő vaskés is viselhette ugyanazt a leltári számot! E lehetetlen helyzet szűnt meg az új, immár általános, „régészeti" leltárkönyv bevezetésével. Az adattár rendbetétele és katalogizálása, valamint a leltározási rend megújítása nagy előrelépést jelentett a múzeum gyűjteményeinek kutathatósága terén. A város határában Vörös Gabriella csak kisebb középkori feltárásokat folytatott. A Szent Ilona dombon (VÖRÖS 1984) és az un. Fertőszigeten Árpád-kori telepek néhány objektumát, míg a berekháti Tetem-halmon hasonló korú temető néhány sírját bontotta ki. (VÖRÖS 1988) TEREPBEJÁRÁSOK A HATÁRBAN Az Alföldön mind a régészeti topográfiai munkának, mind az ennek eredményeit felhasználó településtörténeti kutatásoknak komoly hagyományai vannak. A szentesi Csongrád Vármegyei Múzeum és a szegedi Tudományegyetem kitűnő munkatársai rendszeres terepbejáró munkát végeztek már a két Világháború közti időszakban. A Banner János alapította, szegedi Alföldi Tudományos Intézet évtizedekkel az egész ország bejárását és feltérképezését maga elé tűző Magyarország Régészeti Topográfiája program megindulása előtt folytatott terepbejárásokat a megye területén. Munkájuk korszerű módszerekkel való folytatását jelentette annak a kezdeményezésnek, melyet a múlt században, hazai régészetünk egyik megteremtője, Rómer Flóris tett Sajnos a Rómer által szorgalmazott régészeti „leletabrosz" máig nem készült el. Bannerék kezdeményezése azonban, melynek az Intézet II. Világháború utáni, erőszakos felszámolása vetett véget, befejezésének meghiúsulása ellenére nem volt hiábavaló. Kevéssé ismert, hogy Szentes vidéke, de egész Csongrád megye régészeti leletkataszterének elkészítésére a hajdani Banner-tanítvány, Zalotay Elemér is kísérletet tett. Valószínűleg egy a Bálint Alajos Csanád megyei összefoglalójához hasonló kataszter összeállítása szerepelt tervei között. (Lásd BÁLINT 1941) Sajnos e művel nem készült el. A KJM Régészeti Adattára őrzi több száz, e kataszterhez készített, egyegy régészeti lelőhely rövid leírását tartalmazó céduláját. (KJM RégAd 295-85) Ezekből a feljegyzésekből számtalan, igen értékes adatot gyűjthetünk 283
