Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

SAVARIA 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA A 19. századot a polgári nemzetté válás korszakaként tartjuk számon. A nagy, nemzeti felbuzdulás időszakában kutatók és magánemberek különös figyelemmel fordultak az elmúlt korok története felé. Természetesen megkülönböztetett szerep jutott a honszerző magyarság, az ősmagyarok kutatásának. A történelem és annak tárgyiasult megjelenése, a romantikus és titokzatos archaeologia „divatba jött". Igen sok nagybirtokos, de néhány vármegyei értelmiségi is gyűjteni kezdte az addig kézen-közön kallódó leleteket. Hasonlóan történt ez Csongrád megyében, de Szentesen is. Az első előkerült és a pusztulástól megmenekült, középkori tárgyak magángyűjteményekbe kerültek. A város több kiváló közéleti személyisége, pl. Balogh János polgármester, Farkas Sándor vármegyei főgyógyszerész, vagy Szívós Béla, a szentesi Gimnázium tanára, az iskola természettani szertárának őre, kis magángyűjteményeket, múzeumocskákat hoztak létre - illetve gondoztak - a városházán, a gyógyszertárban és a gimnáziumban. (RÓZSA 1988 4. számozás nélküli oldal) Az első, közgyűjteményként működő „múzeum" létrehozására az 1860-as években a szentesi - akkor még református - gimnázium vezetője és oktatói tettek kísérletet. Az itt felhalmozott régiségeket azonban a fennmaradt dokumentumok bizonysága szerint egyfajta intézeti szertárként, és nem nyilvános, a nagyközönség számára is nyitott gyűjteményként kezelték. A régiségek a gimnáziumi értesítőkben következetesen a taneszközök kimutatásában szerepeltek. Csupán egy alkalommal, 1896-ban említik „történelmi és irodalmi múzeumként" a gyűjteményt. Véleményem szerint ezért jó akaratú túlzás volt Zalotay Elemér, szentesi régész azon megállapítása, mely szerint ez a kis gyűjtemény már a legkorábbi időktől fogva a nagyközönség elé tárt közgyűjtemény lett volna! (ZALOTAY 1932 54.) Legfeljebb a szándék az, ami elvitathatatlan a gimnázium tudós tanerőitől. Amint azt Csukás Benjáminnak, a gimnázium igazgatójának beszámolójából megtudhatjuk: „Mondanom is fölösleges, hogy könyvtárunk és múzeumunk igen kezdetleges, de hogy e kezdetleges állapotból rövid pár év alatt ki fogunk bontakozni, arra nézve kezességet nyújt egyházunk áldozatkészsége... Ez évben 140 forint határoztatott ama célra fordíttatni. " (CSUKÁS 1865 4.) A gyűjtemény természetesen csak adományokból gyarapodott, ásatásokat a gimnázium nem vezetett. A „múzeumról" szóló híreket évről évre a gimnázium értesítője, esetleg egy-egy napilap közölte. (ZALOTAY 1932 54-55.) Sajnos e beszámolók igen szűkszavúak, leggyakrabban csak a gyűjteménybe került tárgyak számának és az ajándékozó nevének közlésére szorítkoznak. A kormeghatározások elnagyoltak, gyakran nem is törekszenek pontosságra. E régiségtár méretéről Zolnay Károly igazgató 1874-es beszámolója alapján alkothatunk képet. Eszerint: „A régiségtár áll 310 db. éremből kböző (sic!) korszakokból, (...) 30 db régiségből, inkább a rómaiak idejéből. Ezek mind adományozás útján gyűjtettek, fogadják a t. adományozók az intézet hálás köszönetét. " (ZOLNAY 1874 3.) Hogy a mégoly szegényes gimnáziumi gyűjtemény híre meglepően messzire is eljutott, azt meggyőzően bizonyítja egy 16 darab régészeti témájú kötetből álló adomány, amelyet Rómer Flóris juttatott a szentesi intézmény könyvtárának. (ZOLNAY 1877 számozás nélkül) Hazai régészetünk atyamestere szinte kizárólag saját munkáiból ajándékozott. A gimnáziumi gyűjtemény egyes tárgyait, akár csak Szívós Béla magángyűjteményének válogatott anyagát már ott találjuk az 1876-ban Budapesten megrendezett, VIII. Nemzetközi Embertani és Ősrégészeti Kongresszus tiszteletére rendezett kiállításon és az erről szóló katalógusban. (HAMPEL 1876, „Vitrine 19.", 103 és 106.) Természetesen a gimnázium gyűjteményében nem csak - helyesebben: főleg nem - régiségek, hanem más, történelmi, természetrajzi, irodalmi vonatkozású tárgyak is helyet kaptak. E tárgyak együtt tölthették meg azt a „múzeumi helyiségül szolgáló két termet", melyekről Zolnay Károly igazgató a tanintézet leírásakor emlékezett meg. (ZOLNAY 1883 11.) A környék legjelentősebb magángyűjteményével Farkas Sándor rendelkezett. Farkas gyógyszerészi működési területén, a vármegye falvaiban, városaiban módszeresen gyűjtötte a „régiségeket". Személyesen és megbízott emberei segítségével figyelte, hol mi kerül elő, honnan mire tehet szert. Gyűjteménye gyarapítása során vagyonát sem kímélte. Mindent gyűjtött, ami régi volt, vagy annak látszott. Mint az Archaeologiai Értesítő vidéki levelezője, kisebb cikkekben, közleményekben számolt be kutatásainak eredményeiről. így Farkas nevéhez fűződik az első szentesi honfoglalás kori leletek közzététele is. (FARKAS 1888; FARKAS 1892) Legtöbb régészeti és helyi történeti kérdéseket tárgyaló cikke megyei lapokban (Szentes és Vidéke, Csongrád megyei Kör Évkönyve, Szentesi Lap, Csongrádmegye) jelent meg. Farkas útján jutottak az első szentesi leletek közgyűjteménybe, a Magyar Nemzeti Múzeumba. (LŐRINCZY 1988 8-13.) Jónéhány alkalommal „küldött fel mutatóba" tárgyakat, így pl. Hampel Józsefnek a Szentes-Nagyhegy, vekerparti honfoglalás kori lovassírok leleteit. Az persze más kérdés, hogy a Nemzeti Múzeumban az eltelt évtizedek alatt az anyag keveredett. Elvesztek belőle darabok, ugyanakkor hozzájuk is került néhány lelet. A Nemzeti Múzeum - amint az az iratokból kitűnik - élénken érdeklődött Szentes és az itt megszerezhető „ősleletek" iránt. Amint a MNM leltárkönyvi bejegyzéseiből megtudhatjuk, több megbízott is járt a városban, leletek után kutatva, kisebb ásatásokat eszközölve. Sajnos e feltárásokról magán a munka tényén és a gyűjteményben megmaradt leleteken kívül vajmi keveset tudunk. Annyi biztos, hogy a későbbi néprajzkutató Jankó János szentesi gyűjtése útján is jutottak honfog278