Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)
Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák
SAVARIA 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA A szlovákiai rokon példányok keltezése ezzel mindenben egybevág. Az ószéplaki temető 1314. sírjában talált felhajtott végű karikát 12. századi anonym dénár (CNH. I. 89.) keltezi (KRUPICA 1978 257-258.). A Léva melletti Barátkán napvilágot látott példányokat Alojz v Habovstiak a 12-13. századra keltezte (HABOVSTIAK 1963 454.). A ducoi felhajtott végű karikák használatát a 13/14. század fordulójáig (RUTTKAY 1986 Taf. 11.) illetve a 14. század első feléig (RUTTKAY 1979 74. 40. kép.) látja bizonyítottnak Alexander Ruttkay. A Felsővesztényben előkerült mindkét végén köpűs dísszel ellátott ezüst hajkarikát ugyanő a 13. szazad második felétől a 14. század elejéig tartó időszakra keltezte (RUTTKAY 1986 Taf. 12., felső részén, képaláírás). VISELETTÖRTÉNETI KÖVETKEZTETÉSEK A köpűs záródású karikák hajkarikaként való meghatározása egy további problémára is ráirányítja a figyelmet. A 12-13. századi karperec-divat legfontosabb bizonyítékát a nagy tömegben előforduló köpűs karikákban vélte felismerni kutatásunk. Mivel éppen ezekről bizonyosodott be, hogy nem lehettek karperecek, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: viseltek-e egyáltalán karperecet Magyarországon az Árpád-kor kései szakaszában? Jelen dolgozat keretei nem teszik lehetővé a kérdés bővebb kifejtését, erre a későbbiek folyamán egy szélesebb körű adatgyűjtés során lesz lehetőség. Anélkül azonban, hogy határozottan állást foglalnánk, talán nem érdemtelen néhány fontosabb szempontra felhívni a figyelmet. A soros köznépi temetők sírjaiban gyakoriak a különböző típusú és formájú karperecek, ezzel szemben a templom körüli temetőkben csak elvétve találunk egyegy példányt. Miben kereshetjük ezen ékszerek „eltűnésének" okát? Talán a korábbi gazdag viseletben való temetkezést megszüntető egyházi tiltás hatásával állunk szemben, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a karprecek a 12. századra fokozatosan „kimentek" a divatból? Az egri várban feltárt Árpád-kori temető 203. sírjának halottját két karpereccel indították utolsó útjára (KOZÁK 1978-1979 158.). A korai székesegyház megléte kapcsán felmerült problémákat most figyelmen kívül hagyva, egyet bizonyosan állithatunk: az említett temetkezés, amely mellékletei alapján a 11. századra keltezhető, kétségtelenül templom körüli temetőhöz tartozott. Mivel Esztergom Kovácsi nevű városrészének templom körüli temetőjében szintén találtak 11. századi nyitott bronz karpereceket (HORVÁTH 1977 45.), nagy valószínűséggel állitható, hogy nem volt olyan rendelkezés, amely megtiltotta volna az említett ékszerek sírba tételét. A bemutatott két lelet jelentőségét növeli, hogy egyházi központok temetőiből származnak, ahol az egyházi előírások betartásának fokozottabb ellenőrzésével számolhatunk, mint a távol eső, eldugott kis falvakban. A templom nélküli köznépi temetőkbe való temetkezés legkésőbb a 12. század közepén megszűnik. Az ezekben nagyobb mennyiségben megtalálható karperec-típusok sem keltezhetők későbbre, továbbélésük a 12. század második felében már nem bizonyítható. A hasonló korú ill. későbbi templom körüli temetők sírjaiban már nem találunk karpereceket, az említett egri és esztergomi darabok is inkább all. századra keltezhetők. Az erdélyi Zabolán feltárt temetőbe a sírokban talált pénzek alapján a 12. század végéig temetkeztek (közülük a legkésőbbiek III. Béla denárai voltak). A minden bizonnyal templom nélküli temetőben (erre utaló maradványokat ugyanis nem találtak) az Árpádkor jellegzetes ékszerei (S-végű karikák, csatok, gyűrűk) képviselve vannak, azonban egyetlen karperec sem került elő a közel kétszáz temetkezésből (SZÉKELY 1993-1994 277-296.). Bóna István szerint azonban nem elképzelhetetlen, hogy a sírok egy nyomtalanul elpusztult fatemplomhoz igazodnak (BÓNA 1989 154.). A 13. század folyamán földbe került kincsleletekből szintén hiányoznak a biztosan karperecnek tartható ékszerek. E leletcsoport fontosságát kiemeli az a tény, miszerint veszély esetén a lakosság értékeit válogatás nélkül rejtette el. Ennek következtében a kincsleletek feltehetőleg az összes olyan ékszert tartalmazzák, amelyekkel a tulajdonos az adott pillanatban rendelkezett. Áz egyház vagy a szokásjog, stb. által gyakorolt tiltás - már ha egyáltalán létezett ilyen - ebben az esetben tehát nem érvényesült. A korszak hazai leletanyagában mégsem ismeretlen teljesen ez az ékszerfajta, bár előfordulása nem nevezhető túl gyakorinak. A III. Béla király székesfehérvári sírjában (KOVÁCS 1972 4, 6. kép), valamint a balotapusztai előkelő kun nő sírjában (PÁLÓCZIHORVÁTH 1989 124-125.) és a kelebiai kincsleletben (KŐHEGYI 1972 I. t. 1-2; H. KOLBA 1985 55.) talált bizánci kapcsolatokat mutató széles ezüst pántkarperecek minden bizonnyal luxuscikkek lehettek. Feltűnésük jelzi, hogy a főrangúak viseletéből ez az ékszertípus sem hiányozhatott, s hasonló tanulsággal szolgálnak az írott források is (LOVAG 1974 50. j.). A bemutatott adatok alapján úgy tűnik, hogy a karperecek viseletével csak a főrangúak esetében számolhatunk a 12-13. századokban. Ezzel szemben a társadalom szélesebb rétegeinél ez már nem bizonyítható, valószínűleg ekkor már nem viselték ezt az ékszert. A helyzet a középkor későbbi szakaszában (14-15. század) sem változik. A karperecek meglétét ekkor is csak az előkelő réteg esetében (Kiskunhalas-bodoglárpusztai kincslelet) tudjuk minden kétséget kizáróan bizonyítani (ZSÁMBÉKY 1983 11. kép). Ezzel szemben például már a soproni polgárság legtehetősebbjeinél sem sikerült kimutatni ezeket a tárgyakat (SZENDE 1990 76.), és ugyanígy hiányoznak a templom körüli temetők sokezer sírjából is. * * * 260
