Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

SAVARIA22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEQLQGICA KUTATÁSTÖRTÉNET A kérdéses ékszertípus első példányai még a múlt században kerültek elő. Az Archaeológiai Értesítő 1882. évfolyamának hasábjain Hampel József mutatta be az előző évben a Szabadbattyán melletti Somlódombon és a karcagi határban előkerült darabokat (HAMPEL 1882 145-146. és 148.). Az ezután következő két évtized folyamán újabb példányok kerültek a Nemzeti Múzeumba (HAMPEL 1893 454-455; HAMPEL 1894 270; HAMPEL 1897 87; HAMPEL 1902 87; HAMPEL 1903 436.). A tárgyak funkciójának meghatározását a leleteket először publikáló Hampel József végezte el: az elrejtett kincsleletek részeiként előkerült karikákat karperecként írta le, a 1011. századi öntött állatfejes karperecek elcsökevényesedett utódainak tartva azokat (HAMPEL 1907 17.). 1894-ben publikálta Varga Antal, a hódmezővásárhelyi református gimnázium tanára a város környékén végzett feltárásainak eredményeit. A Kútvölgyi dűlőben feltárt temető egyik sírjában két darab ilyen karperecet talált (VARGA 1894 138. és 137. 4 a-c. rajz), s hasonló darab került elő szórványként az Erzsébettelek nevű részen is (VARGA 1894 139. és 137. 9. rajz) Hampel nézetei - alátámasztva ezzel a hitelesnek tűnő sírlelettel (a lelet hitelessége kapcsán felmerülő problémákra később még visszatérünk) is - általánosan elterjedtek és beépültek a köztudatba. A már régebbről is ismert és az újabban előkerült leletek funkciójának meghatározásában egyaránt ezeket követték kutatóink (HÖLLRIGL 1930 156. és 159., BÁLINT 1937 183. és 187; SZÉLL 1940 171. és 177; BÁLINT 1941 29; B. OBERSCHALL 1946 36-37; VATTAI 1953 156; PARÁDI 1963 207-208; GAZDAPUSZTAI 1962-1964 121; PARÁDI 1966 69-70; HORVÁTH 1969 72; GEDAI 1969-1970 25; HORVÁTH 1970 132.). Néhány munkában azonban ezektől eltérő álláspontok is kifejezésre jutottak. Szabó Kálmán 1938-ban megjelent könyvében mutat be hasonló szerkezetű példányokat, és hajkarikaként határozza meg őket (SZABÓ 1938 28-29.). Hasonló felfogásban nyilatkozik Balogh Albin a Szent István emlékkönyvben megjelent tanulmányában, bár a bemutatott három darab köpűs karikát fülbevalóként ismerteti (BALOGH 1938 88. képaláírás). A kincsleletekben fellelhető hasonló példányokkal való kapcsolatra azonban egyikük sem utalt, ez talán annak tudható be, hogy a közölt fényképek alapján kisebb méretűnek tűnő példányokat nem tartották ezekkel azonos típusnak. A két említett szerző megállapításai a későbbiek folyamán nem találtak visszhangra, annak ellenére, hogy közülük legalább Szabó Kálmán esetében feltételezhetjük: a sírleletek között bemutatott karikákat viseleti helyükön figyelhette meg. (Figyelemre méltó és egyúttal érthetetlen ez azért is, mert műve szinte állandóan szerepel a középkori viselet egyes elemeit tárgyaló munkák irodalomjegyzékében.) Meg kell még említenünk az 1950-ben előkerült rákosszentmihályi kincsleletet. A benne talált köpűs karikákat a lelet feldolgozója, Gedai István - nyilván kis méretük miatt - fülkarikáknak határozta meg (GEDAI 1963 465, 1. kép 1.). A vizsgált problémakörben a hetvenes, majd a nyolcvanas évek kutatásai hoztak újabb fordulatot. 1972-ben ismertette Topái Judit a Cegléd melletti Madarászhalmon feltárt Árpád-kori temető leleteit. A 110. sírban eltemetett 12-13 éves leány koponyájánál két bronzból készített, nagyméretű (átmérője 4,5 cm), ráforrasztott levél alakú fémlemezzel díszített köpűs karikát leltek (TOPÁL 1972 62.). Két év múlva jelent meg Lovag Zsuzsának az Árpád-kori - 11-13. századi - viselettel foglalkozó munkája. A Nemzeti Múzeumban őrzött orosi, péceli és bajóti leletekre hivatkozva megállapítja, hogy a „XII. századtól viselték a vékony ezüstdrótból készült, egyik végén rovátkolt, vagy kis levélkével fedett köpűvel ellátott, egymásba dugható végű zárt huzalkarpereceket" (LOVAG 1974 392, 49. j.). A következő évben jelent meg Parádi Nándor azóta alapmunkává vált kitűnő tanulmánya (PARÁDI 1975). À szerző a NyáregyházaPusztapótharaszton előkerült lelet bemutatása kapcsán összegyűjtötte az egykorú, 13. századra keltezhető kincsleleteket. Az ezekben előforduló köpűs karikákat Hampel eredeti publikációi nyomán karperecnek határozta meg, s megállapította, hogy ilyen ékszer csaknem mindegyik leletben előfordul (PARÁDI 1975 148.). Vizsgálataiba bevonta a már említett ceglédi példányokat is, amelyek azonban a „papírformától" eltérően nem a karokon, hanem a koponya mellett kerültek elő. Ennek ellenére karperecként említi őket, s az így keletkezett ellentmondást feloldandó megjegyzi, hogy „érdekes módon a csontváz koponyájánál" találtattak. Parádi Nándor tehát kivételes, egyedi esetként értékelte ezt az adatot. Ez akkoriban teljesen logikus lépés volt, hiszen a kincsleletek karpereceinek tömegével (melyek meghatározásában a szinte évszázados beidegződés mellett nyilván Hampel tekintélye is szerepet játszhatott) ezt az egyetlen addig ismert adatot szembeállítva másféle következtetésre eleve nem is juthatott. Bóna István a Dunaújváros határában feltárt temető publikálása során a 12. század régészeti kultúráját is összefoglalta. Széli Márta (BÓNA 1978 127.) és Parádi Nándor (BÓNA 1978 140, 11. j.) megállapításit átvéve a szóban forgó tárgyakat szintén karperecként említette. Csengéié templom körüli temetőjének 17. sírjában szintén a koponya mellett került elő egy hasonló hajkarika (HORVÁTH 1976-1977 103.). Párhuzamait a nyáregyházi és orosi leletekben találta meg Horváth Ferenc. A tárgyat a 13. századra keltezte, de bővebb elemzésre nem vállalkozott (HORVÁTH 1976-1977 116.). 1978-ban publikálta Bárdos Edith a Kaposvár határában feltárt temetőrészlet leleteit. A sírok hemzsegtek a köpűs karikáktól, melyek kivétel nélkül a koponya mellett kerültek elő: hét sírban összesen 10 darabot találtak (ezeken kívül volt egy szórvány is). A szerző utalt a cegléd-madarászhalmi analógiákra, valamint megjegyezte: „Az 575. sz. sírból előkerült pél250