Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Négyesi Lajos: Haderőreform a 10–11. században

SAVARIA 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA Az, hogy a szablya a sereg alapfegyverzetéhez tartozott, nem jelenti azt, hogy mindenki rendelkezett vele. A szablya forgatása művészet amit meg kell tanulni. Sokkal bonyolultabb mint az íj használatát begyakorolni. Ezért az elit fegyvere. A szablya a lovas harc fegyvere, lóhátról használható, kiképzése lehetővé teszi a ló mozgási energiájának kihasználását. Nem véletlen, hogy Bakay Kornél számításaiban a szablyára nézve kedvezőtlen eredményt kapott (BAKAY 1989 50.). A forgatónyomaték szempontjából valóban kedvezőbb a kard, csakhogy abban az esetben ha ezt a kedvező tulajdonságát a kb. 24 km/h-s vágtában, egy álló cél ellen próbáljuk felhasználni, esetleg a csuklónk bánja vagy a fegyvert veszítjük el. Hasonlít a jelenség ahhoz amikor egy közeledő jármű motorházára egy husánggal vagy egy fűzfavesszővel csapunk rá. Érezhető a különbség. Egy páncélt viselő ellenféllel szemben a szúrás ritkán eredményes: a sebezhető pontokat nehéz eltalálni, különösen mert ezek védelmére az ellenfél fokozottan ügyel. A szúrás még ha célba talál is, nem mindig dönti el az összecsapás kimenetelét - gyakran csak felszíni sérülést okoz, mely az ellenfelet inkább óvatossá teszi vagy feldühíti. Még ha sikerül is egyetlen döféssel azonnal halálos sebet ejteni, a pengét nem könnyű a testből visszavonni. A szúrás egyenes vonalú támadás, melynek során a kinyújtott kar fedezetlenül hagyja a harcos oldalát és hónalját. A harctéren ahol egyszerre több ellenféllel kell számolni, ez nagyon veszélyes dolog. A szúrással ellentétben a vágás nem egyenes vonalú, hanem körkörös vagy elliptikus pályájú, melynek szerves része a kard visszavonása védekezésre kész helyzetbe - az ellenfélnek kevesebb esélye van arra, hogy a támadó kezét elkapja, vagy a pengét félreüsse és visszavágjon. A vágás, ha célba talál (és ha átüti a páncélt), hosszú sebet okoz, mely többnyire azonnal eldönti a küzdelmet (KISS 1992 7-11.). A szablyával szúrni is lehet, azonban a markolat valószínűleg nem emiatt törik meg az él felé. Ennek előnye a fokéi használatakor jelentkezhet. Kovács István feltételezi, hogy a fokéi a szablya visszahúzásakor a ló szügyének felhasítására szolgált (KOVÁCS 1941). Elméletileg talán lehetséges, de a gyakorlatban ez a mozdulat nehéz, erőtlen és kockázatos. Nehéz, mert a csukló természetellenesen visszatörik, és ezért erőtlen is a mozdulat. Kockázatos, mert a kardot tartó kezet megfékezi az akció közben, így meggátolja a támadást követő védőmozdulatot, másrészt fedezetlenül hagyja a harcos jobb oldalát. Azért is kockázatos, mert ha a ló ráoldalaz a pengére az kieshet vagy beszorulhat. Máskülönben egy vastag nemez takaróval könnyen védhető ellene a ló szügye. Csillag Ferenc megítélése szerint a pengével kifejtett hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. A könnyű, de éles penge a fedetlen testrészekre igen veszélyes fegyver, vastagabb ruha azonban a csapást már nagyrészt felfogja, vaspáncéllal szemben pedig hatástalannak bizonyul (CSILLAG 1971 22-23.). A csuklózás jelentőségének kiemelése rendszeint előfordul a szablyával foglalkozó írásokban. Megítélésem szerint ez helytelen megállapítás. Kétségtelen, hogy a markolat sajátos kiképzése nagyobb szabadságot biztosít a harcos csuklómozdulatainak, azonban az így mért vágások és csapások meglehetősen erőtlenek, a harcban haszontalanok. A megállapítás második része sugallja a fegyver alkalmatlanságát védőfegyverzetet viselő ellenség ellen. Ennek ellenére mégis használták, nem is eredménytelenül. Ennek oka, hogy mozgás közben jól használható, míg a kard erre alkalmatlan. A kétféle fegyver más viszonyok között fejlődött ilyenné. „A harc meghatározza a fegyvereket és a felszerelést, ezek viszont módosítják a harcot." írja Clausevitz (CLAUSEWITZ 1961 I. 111.). A kardot a vegyes gyalogoslovas seregek harca termelte ki. Ezekre nem jellemző a nagy mozgékonyság, még az üldözés közben sem. Szükséges azonban az állóharc miatt a védőfegyverzet, ami jelentősen növeli a túlélési esélyeket. Állva nehéz kivonni magunkat az ellenség csapásai alól. Ezért kell a páncél és a pajzs, melynek viselésével csökken a védtelen testfelület. A csapás hatékonyságának növelése érdekében nehezebb lesz a kard (nő a forgató nyomaték), melynek használata nagyobb tudást követel. A könnyű lovas számára használhatatlan a kard. A szablya markolatú kard nem átmenet, nem azt jelzi, hogy a nomád lovas ismerkedik a korszerű nyugati fegyverzettel, hanem azt, hogy a kardot eredeti formájában nem tudta használni. Az átalakítás annak a kísérletnek lehet eredménye melynek során, könnyűlovasokat próbáltak karddal feszerelni. TAKTIKA ÉS FEGYVERZET A nehéz felszerelést viselő kardos lovas hordozása és a közelharc zavaró hatásainak elviselése más lótípust követelt mint a könnyűlovas kistermetű mozgékony lova. Kialakul a hidegvérű, nagytestű ló. Még a múlt században is közismert volt, hogy a nehéz és könnyű lovasság alapvető különbsége a lovak termetében áll. Napóleon a méreteket is meghatározta.

6 Fontos szempont, hogy nagy és erőteljes lovak nem működhetnek jól együtt kis, fürge és gyors lovakkal. Tehát nemcsak a könnyülovas nem szerelhető fel karddal, de a nehézfegyverzetű sem osztható be a könnyűlovasság közé. így megkérdőjelezhető az átmenet fokozatossága. A nehézfegyverzetfíek megjelenése a magyar ,Az öt láb magas felderítők, akiknek négy láb hat hüvelykes lovuk van; a könnyűlovasság négy láb hét-nyolc hüvelykes lovakkal; a dragonyosok négy láb kilenc hüvelykes lovakkal; a vértesek négy láb tíz és tizenegy hüvelyk magas lovakkal." (Napóleon: Tizenhét megjegyzés A gondolatok a hadművészetről című könyvhöz. In: A HADMŰVÉSZET... 1974. 417.) Mint az látható már minimális, 1-2 hüvelykes (2,3-2,6 cm) magassági eltérés alkalmassá teheti a lovat, nehéz vagy könnyűlovas szolgálatra. Ezért a honfoglalás- és kora Árpád-kori lovak, csontmaradványok alapján megállapított, 130-147 centiméteres magassági értéke nem zárja ki a könnyű és egy nehezebb lovassági nem létét (MATOLCSI 1982. 328, 41. táblázat). Másrészt azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a halotti toron nem szükségszerűen az értékes harci mént fogyasztották el. 220