Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Szalontai Csaba: „Hohenbergtől Záhonyig”. Egy késő avar kori övverettípus vizsgálata

SAVARIA A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE SZOMBATHELY 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA 1996 „HOHENBERGTŐL ZÁHONYIG" EGY KÉSŐ AVAR KORI ÖVVERETTÍPUS VIZSGÁLATA SZALONTAI CSABA Móra Ferenc Múzeum Szeged 1. BEVEZETÉS A Kárpát-medence avar szállásterületének két periférikus területéről, az észak stájerországi Hohenbergből, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Záhonyból egy-egy, meglehetősen ritka övgamitúra illetve szíjvég került elő (1. kép 1-2.). Dolgozatunkban e szíj végtípust vizsgáljuk meg. A két lelőhelyen előkerült szíjvég több szempontból is felkeltheti az érdeklődést. Egyrészt - mint azt említettük - mindkét lelőhely olyan területen fekszik, amely nem tartozott az egykori avar szállásterülethez. Noha mindkét lelőhely tágan vett régiójából ismerünk szórványos avar emlékeket, azonban ezek száma egyenlőre nem engedi meg annak feltételezését, hogy a körzetük a szorosan vett avar fennhatóság alatt állt volna. A másik érdeklődésre számot tartható jellegzetességük az, hogy - mint alább látni fogjuk - igazából nagyon kevés hasonló tárgytípust ismerünk a Kárpátmedencéből. Harmadsorban pedig, a szíj vég időrendjével kapcsolatosan úgy tűnik egységes álláspont kezd kialakulni: a szakirodalomban általánosan elfogadott vélemény szerint, a hohenbergi öv, és a záhonyi szíjvég a késő avar kor legutolsó fázisának terméke, így más tárgytípusokkal együtt alkalmas lehet arra, hogy vizsgálatukkal újabb megjegyzéseket tegyünk az avar továbbéléssel kapcsolatban. Az egyedi megjelenésük, területi elhelyezkedésük és kevés fellelhető párhuzamuk alapján sokan sokféleképpen próbálták e típus sajátos vonásait interpretálni. A kísérletek azonban mindig csak egy-egy újonnan közölt lelet kapcsán, és maximum egy-egy mondat erejéig foglalkoztak e szíjvégtípussal. Jelen dolgozatban megvizsgáljuk a Hohenberg-Záhony típusú szíjvégek időrendjét, területi elhelyezkedését és elterjedését, vagyis azt, hogy „mi van Hohenberg és Záhony között a Kárpát-medencében az avar kor utolsó évtizedeiben'. Különösen fontosnak tartjuk ennek elvégzését, hiszen az utóbbi évtizedben az avar korral foglalkozó régészeti kutatás többször is megfogalmazta annak az igényét, hogy egy-egy tárgytípus részletes vizsgálatával, tipokronológiai elemzéssel juthatunk közelebb az avar továbbélés - még vitás - kérdéseinek tisztázásában (SZŐKE 1994 78.). 1.1. A múlt század utolsó évtizedében a stájerországi Hohenbergben káposztásgödör ásása közben találtak egy, majd később néhány másik sírt. A sírból előkerült leleteket Otto Fischbach - tekintettel azok magyarországi vonatkozásaira - magyar nyelven publikálta az Archaeologiai Értesítőben (FISCHBACH 1895). A sírból az alábbi leletek kerültek elő: Kétélű vaskard, sarkantyú,

1 vaskés, aranyozott bronz övgamitúra (övcsat (2. kép 11.), nagyszíj vég (1. kép 1.), négy db kisszíjvég, hat db csüngős pajzs alakú öweret (2. kép 8.), lyukvédők és mellékszíjveretek (2. kép 5., 1.), övforgó), valószínűleg a fegyveröv csatja, illetve egy csuklós szerkezetű, a szerző által nem ismert rendeltetésű tárgy.

2 Már ebben a korai a publikációban felhívta a 1 A publikáció szerint hatom darab sarkantyú került elő. A rajzos táblán szintén három töredék szerepel. Noha a szerző megjegyzi, hogy az előkerült leletek egy sírból kerültek elő, a három sarkantyú egy picit kérdésessé tesz ezt, illetve az egységesként közölt leletegyüttes összetartozását is. Mivel azonban más közvetlen adatunk nincs arra vonatkozóan, hogy valóban több sírból kerültek volna elő a leletek, ezért a magunk részéről a leletegyüttest egy egységként kezeljük. E leletről nagyon sokáig nem lehetett tudni, mi is volt a pontos rendeltetése. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy egyrészt a hohenbergi és később publikált sobori leleten (FETTICH 1943 Tab. VI. 1.) kívül nem került elő hasonló darab, másrészt ebből adódóan nem rendelkeztünk hiteles ásatási megfigyelésekkel. Egészen az elmúlt két évtizedig így volt ez, amikor is a székkutasi ásatáson B. Nagy Katalinnak módja nyílt arra, hogy megfigyelései segítségével meghatározza a tárgy funkcióját: övbújtató. Noha az ásatási dokumentációban rögzítette ezt a meghatározást, azonban a Vörsön előkerült hasonló tárgyakat (2. kép 10.) tőle függetlenül szintén bújtatónak határozták meg az ásatok, és mivel a vörsi temetőről szóló előzetes közlemény hamarabb jelent meg mint a székkutasi, ezért a szakirodalom145