Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/2. (1995) (Szombathely, 1995)

Víg Károly: „Az Őrség Természeti Képe” kutatási program

SA VARIA 22/2 (Pars historico-naturalis) „Az Alpokalja Természeti Képe" kutatási programban korábban részt vevő kutatók 1993-1994-ben összesen több mint 600 napot töltöttek a terepen. 1994-ben két hó­napig az Ukrán Tudományos Akadémia 5 kutatója (Viktor FURSOV, Anatolij KOTENKO, Georges MELIKA, Nikolaj NAROLSKY és Alexander RADCHENKO) csat­lakozott a terepi munkákhoz. „Az Alpokalja Természeti Képe" programmal együtt a közel három évtizedre visszatekintő intenzív gyűjtőmunka eredményeinek feldol­gozása lát jelen kötetben napvilágot. Bár csak közvetve kapcsolódik az Őrség területéhez, ennek ellenére érde­mes megemlíteni, hogy kisebb léptékű feltáró munka zajlott a tervezett Csörnöc­menti Tájvédelmi Körzet botanikai, zoológiai értékeinek megismerése céljából. A kutatást a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (Szombathely) Állattani Tanszé­ke munkatársai végezték (SZINETÁR és GYURÁCZ, 1993). Körmend környékének élővilágát évtizedek óta vizsgálta SZINETÁR Miklós. Harminc évnyi megfigyelés eredményeit 1994-ben jelentette meg cikk, illetve önálló kiadvány formájában (SZINETÁR, 1994a, 1994b). Az őrségből a tudományos feldolgozás számára rendelkezésre álló gomba-, növény- és állatanyag több mint 130 személy gyűjtőtevékenységének az eredmé­nye. Az elmúlt közel egy évszázad alatt az egyes gyűjtők természetszerűleg rend­kívül eltérő mértékben járultak hozzá a gyűjtemények gyarapodásához. Az alább felsorolt személyek nagyobb részének nevéhez mindössze 1-2, vagy legfeljebb né­hány példány begyűjtése, megfogása köszönhető. Ez a tény azonban semmivel sem csökkenti érdemeiket. Ugyanakkor - sajnálatosan - a lista nem lehet teljes. Csak azokat tudjuk személy szerint feltüntetni, akiknek neve a leltárkönyvekben, a gyűjteményi példányokon megtalálható. Mindazoknak a preparátoroknak, gyűjte­ménykezelőknek, fénycsapdakezelőknek, segédszemélyzetnek ezúton mondunk köszönetet, akik munkája valamilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy az egyes gyűjtemények rendelkezésre állnak. Jelentse köszönetünket és az általunk név szerint is ismert gyűjtők munká­jának megbecsülését, hogy nevüket az alábbi összesített felsorolásban közzé­tesszük: AGÓCSI Pál ALBERT László AMBRUS András ÁDÁM László BABOS Margit BAGÓ László BAKSAY Leona BALÁZS Ferenc BALÁZSHÁZY László BALOGH Imre BALOGH Lajos BARBALICS Imre János BÁNKUTI Károly BENEDEK Pál BÍRÓ Otília BOHUS Gábor BOROS Ádám CHRIST Ildikó CSAPODY István CSAPODY Vera CSEH István CSIBY Mária CSORBA Gábor CSUZDI Csaba CZETŐ Zsolt DANKOVICS Róbert DECSI Donát DELY Olivér DOMOKOS Éva EHMANN Ferenc EKK István ENDRŐDY-Y. Sebestyén ENDRŐDY Sebő ERDŐS József ÉDER Géza FAZEKAS Imre FÖLDESSY Mariann FURSOV, Viktor GASKÓ Éva 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom