Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)

Hermann Róbert: Vidos József kormánybiztos jelentései (1848. október 16.–december 27.)

S AVARIA 22/1 - 1995 Károly őrnagyok vezetésével Zalaszentgrót, Aranyod, Szentpéter, Zalabér és Batyk környékére indult. Vidos ezért levélben kérte Csillagh Lajos zalai első alispánt, hogy intézkedjen e csapatok ellátásáról. A Nagykanizsát és környékét megszálló erők létszámát a meglehetősen egybehangzó tudósítások 2000 főre tették. Vidos szándéka az volt, hogy az időközben beérkezendő somogyi és a Nagykanizsa környékén található zalai önkéntes nemzetőrökkel, illetve a parancsnoksága alatt álló három vasi, két soproni és két veszprémi nemzetőrzászlóaljjal, összesen 12 750 fővel körülveszi a várost, s a visszavonulás minden útját elvágja. A nagykanizsai horvát helyőrség parancsnoka, Nugent alezredes azonban megneszelte a készülődést, s október 2-ról 3-ra virradó éjjel nagyobbrészt kiürítette a várost, s megszállta a zsidótemetőt, a Kiskanizsáig húzódó erdőt és a Nagykanizsától délre lévő dombokat. Másnap, október 3-án pedig az a hír terjedt el Nagykanizsán, hogy a horvátok fel akarják dúlni a várost. Erre a lakosság megmozdult, félreverték a harangokat, s a sokaság megrohanta, leöldöste, illetve elfogta a városban lévő horvát utóvédet. A csatazajra Vidos is beavatkozott a küzdelembe. Két vasi zászlóalj, a zalai önkéntesek, egy fél soproni zászlóalj Kiskanizsa felé indult; egy fél soproni zászlóalj pedig magát Nagykanizsát szállta meg. A két vasi zászlóalj kiszorította Nugent csapatait a zsidótemetőből, s összesen nyolc lövegükből két tarack is a magyarok zsákmányául esett. A visszavonuló horvátok felgyújtották Szentmiklóst, s elűzték az ott állomásozó zalai nemzetőröket; így a bekövetkezett sötétségben viszonylag könnyen érték el Légrádot. A Kiskanizsára küldött magyar oszlopot két század határőr tüzelése fogadta; a túlerőben lévő magyar nemzetőrök elől azonban csakhamar a két század is futásban keresett menedéket. Másnap, október 4-én egy fél század határőr érkezett Kiskanizsára; azonban a helybeliek megrohanták és lefegyverezték őket, majd - a horvátok eddigi fosztogatásai miatt - többségüket lemészárolták. A kétnapos csatározásban a horvátok összesen kb. 200 embert és jelentős mennyiségű hadianyagot veszítettek. Vidos joggal örült a győzelemnek; annak azonban már kevésbé, hogy a nemzetőrök tucatnyi, magát megadó horvátot egyszerűen lemészároltak. Október 5-én kiáltványban szólította fel csapatait, hogy a foglyokkal szemben emberségesen viselkedjenek. „Magyar bátorsággal vívjatok a fegyverrel bennünket támadók ellen, pusztítsátok azokat, miképp lehet, - de bánjatok emberileg a legyőzött foglyokkal, ezt kívánja tőlünk a harctörvény, ezt sugallja szívünkbe a nemes szánakozó érzet, mely a magyarnak diadalai közepette is mindenkor tulajdona volt" - írta. Vidos szándéka az volt, hogy magához vonja a Grazból Körmendre érkezett 105 Sándor-huszárt és a 9. (Miklós) huszárezred Berzsenyi Lénárd kapitány vezette egy századát, illetve a Sopron városa által kiállított 170 önkéntest. Úgy vélte, hogy ily módon 10 000 főre növelt seregével visszafoglalhatja a letenyei hidat. Ugyanakkor attól tartott, hogy Nugent újabb erők magához vonásával és stájerországi es. kir. csapatok segítségével újabb támadást kísérelhetnek meg. (Vidos csapataiból a két zászlóalj Veszprém megyei nemzetőr még szeptember 30-án feloszlott és haza59