Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)
Szabó Péter: Részletek Vécsey Béla magyar királyi alezredes „Harctéri naplójá”-ból (1943. január 5–14.)
Szabó Péter: Részletek Vécsey Béla m. kir. alezredes „Harctéri napló "-jából magát, s sokat járt járőrbe, nagyon ismerte az előterepet és a II. zászlóalj állásait. Nagyon kellemetlen ez a dolog, de a II. zászlóaljnál ez nem csoda, nincsen az sohasem kézben. A hadosztályparancsnok szemrehányást tett, hogy nem jelentettük be előre a vállalkozást. Jelentettem, hogy azért nem tettem, mert eddig minden előre bejelentett vállalkozás sikertelen volt. Megnyugodtak. Megígérték, hogy néhány „Berlin" -nel támogatnak majd. Éjjel 11 óra 30-ra terveztük a vállalkozás kezdetét. Bondor fél óra haladékot kér, még nincsenek készen az emberei. Nagyon lassan telnek a percek, míg végre 23,55-kor jelentést kaptam, hogy a vállalkozók a Don túlsó partján vannak. Már két ellenséges bunkert felrobbantottak, a harmadik megrohanásakor egy erős, kb. fél század erejű ellentámadást kaptak, amely visszavetette őket. Baranyai karpaszományos őrmester és egy szakaszvezető az ellentámadók elé vetette magát és közelharcban elesett. A vállalkozók már visszajöttek a Don innenső partjára. Nagy nehezen 3 órára visszajött Bondor is, aki jelentette, hogy a vállalkozás a már jelentett formában folyt le. Benyomása, hogy az ellenségnek az 501. vonatkozási ponttól keletre levő erdőben nagyobb gyülekezésben levő erői vannak. A vállalkozás tervszerűen folyt le dacára annak, hogy a honvédek már igen fáradtan érkeztek meg a vállalkozás színhelyére. Az orosz ellentámadás azonban - amely teljesen váratlanul jött - megakadályozta a további sikereket. Ködmön őrmester 26 és még néhányan igen bátran és rámenősen viselkedtek, azonban a zömöt nehezen lehetett előre hajtani. Ketten súlyosan megsebesültek. Felmutatható eredményt nem tudtak produkálni, mert az ellentámadás következtében mindent ott hagytak. 1943. január 9. Nagyon nehezen ébredtem fel, nemcsak én, Belső is 27 . 3 óra után feküdtünk le. Lehetett vagy 10 óra, mikorra összekecmeregtem. Bokor és Mátray 28 is jelentkezett megbeszélésre. Ennek tárgya volt a menetszázadok beosztása, a négy vagy azon felüli gyermekes családapák hazabocsájtása, a védelem, s a tartalékok esetleges felhasználásának megbeszélése. Úgy-11 óra tájban értesítést kaptam Csoknyaitól , hogy rövidesen érkezik a hadseregparancsnok úr, várjam a II. zászlóaljegy sikeres vállakózásért, vagy egyéb hőstettért bűntetéselengedés járt. (HL 2. hds. 8. fasc. 1471. és 1583; sz. naplómellékletek). Az uriv-sztorozsevojei Don szegletben állást foglalt magyar 7. és 20 tábori tüzérezred, valamint a német tüzéralakulatok közös tűzösszpontosítási vállalkozásairól van szó. Az előre kidolgozott tú'zterv fedőneve „Berlin" volt. Személyére és beosztására vonatkozóan nincsenek adataink. Ködmön János (1920-?) hivatásos őrmester. 1942. szeptember 30-án pótlásként került ki a 35/1. zászlóaljhoz, s az egyik puskásszázad szakaszparancsnokává nevezték ki. Belső Imre (1913-?) tartalékos hadnagy, majd főhadnagy. A 35. gyalogezred kezdetben másod, majd első ezred segédtisztje volt, alakulata keleti hadszíntéri tevékenysége során. Mátray Károly (1911-1993) százados. Mint а 35/1. zászlóalj nehézfegyver (géppuskás) századánakparancsnoka vonult ki 1942. áprilisában a keleti hadszíntérre. 1942. júliusában néhány hétig а 34ЛИ. zászlóalj ideiglenesen megbízott parancsnoka, majd december 11-től a 35/1. zászlóalj vezetésével bízták meg 29 Csoknyai Pál (1892-1961) ezredes. A soproni 4/1. zászlóalj élén vonult ki 1942. áprilisában a keleti hadszíntérre. Molnár László ezredesnek, a 4. gyalogezred parancsnokának indoklás nélkül szabadsága alatt 1942. augusztus 14. és szeptember 14. között ideiglenesen megbízott 4. gyalogezred-parancsnok. 160