Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 21/1. (1992) (Szombathely, 1992)
István Szilágyi: Kalvarien in dem pannonischen Raum
Pál herceg 1703-ban a szegényházba rendelt a városi kolostorból két pátert és egy frátert is, hogy az épülő kálváriára felvigyázzanak. 1705-ben (1707-ben?) a kálváriára zarándokló három nyelvű hívősereg lelki gondozását is rájuk bízta. 1711. január 1-én állította ki az itt létesítendő kolostor alapító levelét. Már ebben említi azt az elhatározását, hogy a kálvária mellett egy nagyobb templomot is akar építeni. Az építkezést halála után Mihály herceg kezdte el. Az ünnepélyes alapkő letétel 1715. október 21-én történt. A kivitelezés, belső berendezés igen lassan haladt. A felszentelésre így csak 1803. szeptember 10-én került sor. Mivel a felsőkismartonhegyi kolostort II. József feloszlatta, a lelkipásztori teendőket káplánjai segítségével a várplébános látta el, de a hely az 1794. évi megegyezés szerint önálló plébániává lett. A feloszlatási leltárban a kálvária és a kápolnák 9696 Ft. 31 krajcárral szerepelnek. A hegyi templom alapítását megelőzően az alig elkészült kálvária Mária-kegyhellyé is lett. A herceg nagyhöflányi fürdőházában 1690-ben állíttatta fel az einsiedelni Mária-szobor másolatát. A települést a kurucok 1707-ben porig leégették, de a szobor érintetlen maradt. A csodás hírűvé vált szobrot Dániel Guzmann ferences házfőnök tanácsára végül 1711. szeptember 3-án ünnepélyes menetben hozták át és helyezték el a kálvária alsó kápolnájába, aminek mint kezdő stációnak a hátfalán az Olajfák-hegye jelenete látható. Magáról az elkészült kálváriáról a különféle, általában jóval későbbi leírások pontatlan képet adnak, s ez a kezdeti állapot nehezen is rekonstruálható. A stációk és kápolnák részletes felsorolását azonban a topográfia közli. 1744-ben a kegykápolna elé előcsarnokot építettek, s ekkor bonthatták el a hegy körül állott 29-33. stációkápolnákat. A szentsírt behelyezték az ostorozás és töviskoszorúzás stációi közé a hegybe. Ekkor tűnt el a Maria Einsiedeln-kápolna, de ez idő tájt keletkezhettek a domb déli oldalán máig meglévő, a feltámadást és a mennybemenetelt ábrázoló kápolnák is. Az átépítés során bizonyos, addig szabadtéri folyosók és lépcsőszakaszok lefedése, belső térré tétele is megtörténhetett, de nyilván igényelt változtatásokat az a tény is, hogy az új templom valójában hozzáépült a kálvária hátsó részéhez. Az 1744. körüli munkákkal egyidőben a stációk szoboralakjainak alapos restaurálására is sor került, ahogy azt egy datálatlan számla részletezése mutatja. További módosulást jelentett az új ferences kolostor felépítése, amit a rendtagok 1766. július 30-án vehettek birtokukba. A kolostort ugyanis egy fedett folyosó kötötte össze a kálvária alsó kápolnájával, amin át rossz időben is meglátogathatók voltak a szenthelyek. Ezt az emeletes folyosót később lebontották. A kálváriát 1850-ben, majd 1911-ben újból tatarozták, s az utóbbi alkalommal szeptember 3-án, a kegyszobor idehozatalának 200 éves évfordulóján Váradi L. Árpád győri püspök ismételten felszentelte. Azóta is számos részleges felújítást végeztek rajta: 1943-ban renoválták a kegykápolnát, a háború után javították a szobrokat, 1959-60-ban restauráltak, 1970-72-ben új fedést készítettek, 1974-ig belső renoválást is végeztek, 1984-ben restaurálták a kegykápolna orgonáját és 1985-ben újították fel a kálvária villanyszerelését. Az évszázadok során a megalkotásban és fenntartásban közreműködők egy részét a művészettörténeti irodalom számontartja. Kevésbé ismertek azok, akik az 1911. évi munkákban közreműködtek, pótolták a hiányzó, vagy tönkrement szobrokat, sziklaarchitektúrával, festéssel stb. kialakították a ma is látható belsőt. Mohl-Varits szerint a faszobrász Ferdinand Stufleser (St. Ulrich-Gröden), a szobrász Hild Lipót (?) (Sopron), a festőművész Reissz (Reissman?) Károly (Budapest), aranyműves Karl Hans (Bécs), aranyozó Valker István (Győr), műmárvány és stukkókészítő a helyi Albert Itterlein és hasonlóan kismartoniak voltak a többi iparosok is. Szolnoky Dezső, hercegi építési 186
