Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 21/1. (1992) (Szombathely, 1992)

Frau Pusztai Ilona Madar: Die religiösen und sittlichen Bräuche des Ungartums vom Burgenland

kereszteltek. Nevét csak bent a szobában, és csak csukott ajtónál lehetett kimondani. A keresztelésre vitt gyermeket a templomig csak a bába vihette, „nála nem bántották úgy a rosszak." Sokan úgy vélik, a keresztelés utáni védettség érzése babona, pedig éppen nem ez, mivel a transzcendens erők védelmének tudata nyilvánul meg benne. Hogy a rontásnak elejét vegyék, a XIX-XX. század fordulójáig már egynapos korában megkeresztelték a gyermeket. A katolikus egyház a bábának is engedélyezte a keresztség kiszolgáltatását, ha gyengének találták a dedet, megkeresztelték otthon, „... nehogy pogányul meghalj on". A keresztszülők kiválasztása nagy változást szenvedett az emlékezet által elérhető időben. Középpulyán emlegetik, - akik öreg szüleiktől hallották - hogy azelőtt árgus szemekkel figyelték a gyermek születését a közellakó fiatalasszonyok. „Mikor meglett odaszaladtak, és aki elsőnek odaért felkiáltott: Ez már az enyém! - és ő lett a keresztanyja".

104 Alsóőrben úgy emlékeznek, hogy mindig a szülők választották gyermekeik keresztszüleit, akikkel összekomásodtak, komások lettek. Attól kezdve kendezték, illetve magázták egymást és komámuram, komámasszony megszólítás járta. A komaválasztás a szülőkre és a testvérekre is kihatott. A komák egymás szüleit öreg keresztanyámnak, öregkeresztapámnak szólítják. „Engem még a keresztfiam unokája is úgy szólít: keresztanyám. "

104/a Gyermekkorban keresztapámnak, keresztanyámnak hívják a gyermekek keresztszüleiket és testvéreiket". Általában egy házaspárt hívtak keresztelőbe, de ha egy asszony fecsegős - pletykálkodó - volt, akkor helyette mást hívtak a következő gyermekhez... Az is megtörtént, hogy valaki engem meghívott, én is vissza kellett hívjam, „így ezután megesett, hogy némelyik gyermeknek két, három keresztszülő párja is volt".

105 Az embert mindig az apa hívta meg, az asszonyt meg az anya. Mostanában inkább testvérekkel kereszteltetnek, de ezt az öregek nem szívesen veszik tudomásul. „Szűkül a rokonság" - mondják. Egy Középpulyáról származott asszony szerint: „Pulyán nem volt ilyen erős, nagy komaság, mint itt - ti. Alsóőrben - ott nem is magázódtak és nem is szólították egymást komának. Ha itt valaki ezt elmulasztaná, még most is megsértődnének".

106 A keresztelőre vitt gyermeket hazafelé a keresztanya vitte. „A fiúgyermeket bevitték a kocsmába, ott megkenték a száját borral, hogy erős legyen jó katona és jó borivó. Mikkor hazaérnek bekopognak: ki van kint - hangzik belülről. ...Komája, koma és bába asszonya - szól a felelet. Mit hoztak? - kérdezik újra bentről.... Az ártatlan húsvéti bárányt - felelik a házba érve".

107 A keresztkomaságot nagyon sokra tartották térségünkben. „Az szent volt, ha valaki gyereket keresztelt, az volt az első mindenben. Sokszor előbb megkeresték őket, mint a testvért".

108 A keresztapáról úgy beszéltek mint egy szentről."

109 Régente sokat adtak arra, hogy sokáig álljon a komaság. Énnekem az édesanyám után jött a keresztanyám".

110 Ünnepeken mindig találkoztak a komák, s mivel a gyerekeik is gyakran összejöttek, összekomásodtak. Azután tovább szövődött közöttük a barátság. „Ha valami érte a szülőket - ha meghaltak - a keresztszülők felnevelték keresztgyermeküket".

111 „A gyerekágyas asszony egyházaskelőre ment, aki erősebb volt két hétre, ölik némelyek - háromra, ...beavatásnak is mondták".

112 Néha egyedül ment az anya, legtöbbször azonban vitte gyermekét is és vele ment az édesanya, a komaasszonya és a bába.

113 A beavatás, olyanforma szertartás volt, mint a keresztelés. A lelkész már a sekrestyében meggyújtotta a gyertyát és az asszony kezébe adta. Utána megfogta a kezét és megkerülte vele az oltárt. Amíg a plébános az imádságot mondta - először az anyáért, utána a gyermekért - addig az asszony a kezében tartotta a gyertyát. Olyankor mindig vitt 77