Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 21/1. (1992) (Szombathely, 1992)

Frau Pusztai Ilona Madar: Die religiösen und sittlichen Bräuche des Ungartums vom Burgenland

tette a birtokán lakó protestánsokat a katolizációra. Felsőőr lakói előbb ellenálltak a katolizációs kísérleteknek, nemességük folytán erre joguk is volt. (Az előzőekben szóba került, hogy a felsőőriek nemeslevelüket a jelen század közepéig megőrizték). Az erőszakos térítés azonban úgy sem állt meg a község határánál, 1663-ban „...lerohanták a vasasok."

21 Az egyház templomát - amely voltaképp a katolikusoké volt előzőleg elfoglalták, ugyanakkor a reformátusok által épített iskolákat is. A papot és a tanítót elűzték. A gyülekezet tagjait megverték, elöljáróit ruhátlanul, szakálluknál fogva hurcolták a tömlöcig, ott rájuk zárták az ajtót. A felszegi felsőőriek mégis megmaradtak a református vallásban. Az 1681. évi soproni országgyűlés egyedül Felsőőrt hagyta meg Vas megyében partikuláris helynek, csak itt lehetett a sákramentumokat kiszolgáltatni, keresztelni és úrvacsorát osztani. A különböző vallás követőiről elmondható, hogy a transzcendens személyek, képzetek majdnem egyformán élnek bennük. A különbség a katolikusok Mária-kultuszában, illetve a szentek és szentelmények segítsége iránti bizodalomban van. Ennek oka lehet, hogy a reformáció a liturgiái hagyományt alávetette a Szentírás tekintélyének, de a hit alapját amiből tulajdonképpen a liturgiái hagyomány is eredt - megtartotta. Nem akart új egyházat teremteni, hanem a bonyolulttá vált szervezetet állította szembe egy egyszerű alaphelyzettel. így egy újfajta életstílust határozott meg. A katolikus egyház állami szervezethez való kapcsolatában az uralkodó szempontjai érvényesültek. Az evangélikus egyházban a lelkipásztorra és a tanítókra épült az irányítás tisztsége, jelentősége. A református egyházi rendszer azokban az egyházakban fejlődött ki, amelyek az állammal, mint ellenséggel álltak szemben, harcolniuk kellett létezésük j ogáért. Ennek hatása - amelyet a társadalmi alakulatokra kifej tett - napj ainkig érezhető. A francia református egyházak nemzeti zsinatán Párizsban 1559-ben kinyilvánították: „Az egyházszervezet alapeleme a hívek közössége, amelyben az Egyház teljessége megnyilatkozik."

22 Négy hivatást jelöltek meg: papit, tanítóit, vének tanácsát és diakónusokat. A magyar református egyház pontosan követte ezt az irányelvet. Egészen a lelkész és a tanítók, presbiterek által történő választásának és marasztásának jogáig. A vének tanácsa itt a presbitérium. Ennek a testületnek a hatáskörébe tartozott az adó behajtása, az anyagi javak számbavétele, valamint azok el- és beosztása. Ezentúl, pontosabban ezenfelül a presbiterek és az egyházfiak hivatottak az ünnepek megtartását, a családi élet békességét, tisztaságát, a község erkölcsi életét vigyázni a tízparancsolat alapján. A törvény ellen vétőkkel eklézsiát követtettek. Intézkedéseiket - tisztük szerint felírták a jegyzőkönyv lapjaira. Az evangélikus egyházban a XVIII. század elején alakultak meg presbitériumok, de jobbára az anyagi javak fölötti őrködés tartozott a hatáskörükbe. A katolikus egyházakban a jelen század elejétől alakultak meg az egyháztanácsok, másik nevükön iskolaszékek. Ez a testület hasonlóan az evangélikusokhoz - csak az anyagi javak begyűjtését, kezelését és az épületek karbantartását tekintette feladatának. A gyülekezetet a lelkész egyszemélyben irányította, irányítja. A lelkek gondozása egyedül a lelkészre hárult. Gyónáskor a feltáruló bűnök és a kirótt penitencia közvetlen kapcsolatot hozott létre, plébánosát mindenki elismerte maga fölött valónak. A tridenti zsinaton 1545-ben elrendelték, hogy a püspök, vagy megbízottja legalább kétévenként látogassa végig a plébániákat,

23 s észrevételeiket foglalják írásba. Térségünkben az evangélikus parókiákra is kiterjesztették vizsgálódásukat. Középpulyán 1781-ben az alábbiakat jegyezték fel: „A község plébánosa nemcsak a lelkek vezetője, hanem anyagi dolgokban is segítője népének." Mint nyájának jó pásztora, védi az elhagyottakat, 64