Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 20/2. (1990) (Szombathely, 1991)

Füköh Levente: A Fertő-tó negyedidőszaki üledékeinek malakosztratigráfiai vizsgálata

80-60 cm: Ismét vízzel borította válik a terület, amit a vízi fajok 50%-os gyakorisága, valamint az időszakosan nedves területeken élő fajok 40%-os gyakorisága jelez. 60-00 cm: A feltehetően ma is megfigyelhető vízszint kialakulása, a területre jellemző, ma is ott élő fauna létrejötte. A malakosztratigráfiai kiértékelés lehetőséget ad arra, hogy a felvázolt folyamatot megpróbáljuk időben is rögzíteni. Mint ismeretes, a Fertő-tó kialakulását tekintve igen fiatal (Mike, К. 1988). Az általunk föltárt legidősebb üledékek 270-170 cm mélységből kerültek elő. Az eltérő mélységek ellenére azonos képződésűnek kell tekinteni ezeket, mert mindenütt a sárgás-szürke homokos üledék a jellemző, s az azonos képződést támasztja alá, az üledékben előforduló Lythogliphus naticoides (Fertőboz II. és Fertőrákos II. fúrások), valamint a Theodoxus sp. (Fertőrákos I. fúrás) is. Ha e két faj előfordulását összevetjük más Dunántúli tavi üledékvizsgálatok eredményeivel, azt látjuk, hogy a Lythogliphus naticoides ezidáig mind a Sárrét (Fejér megye), mind a Balaton (Balatonederics, Lesence: Nádas tó) idős holocén üledékeiből előkerült, holott ma egyik helyen sem él (Füköh, L. 1977,1988). A Theodoxus sp. előfordulása az üledékben arra enged következtetni hogy a terület valamikor a Dunával állt kapcsolatban (Mike, К. 1988). A két faj üledékbeni előfordulása mint az a korábbi lelőhelyek esetében is bebizonyosodott kronológiai jelentőséggel bír. Feltehetően az óholocén boreális időszakát jelzi. A középső üledékszakaszban a hirtelen bekövetkező szárazzá válás úgy értelmezhető, hogy ekkor volt a klimaoptimum, az atlantikum. Ez az időszak más tavakban is vízszintcsökkenést jelentett. A tófejlődés harmadik szakasza, az újabb ún. „vizes fázis" feltehetően lehűlést jelez. Itt az alsó szakasz faunájához viszonyítva kevesebb a nyílt vízi faj, ugyanakkor a középső szakasz faunájával összevetve jóval jelentősebbek az időszakosan vízi élettérhez kötött fajok. Itt jelenik meg a Gyraulus riparius, mely szintén mint a szukcesszió utolsó fázisában megjelenő faunaelem a korábban vizsgált területekről már ismert, mind a Dunántúlon, mind a Duna-Tisza közén. Feltételezéseink szerint a faj előfordulása a szubboreális klímaszakaszt jelzi (Füköh, L. 1989). Végezetül a vizsgált területek teljes feltöltődése, vagy kiszáradása következik be, mely feltehetően már antropogén hatást is tükröz. A folyamat vélhetően ma is tart. A fentiekben felvázolt séma az eddigiekben vizsgált faunák változásainak általánosítására támaszkodik. Természetes, hogy nem minden területen ment így végbe a szukcesszió, de az általánostól való eltérés nem jelenti annak tagadását. Példaként érdemes megemlíteni a Fertőrákos II. szelvény vizsgálatát, mely a fenti típustól eltérő üledékképződést tárt fel. A szukcesszió kezdetei hasonló módon játszódtak le, befejeződés azonban eltérő, mert a második ún. „vizes fázis"-ban tőzegképződés történt, ami az eltérő térszíni viszonyokkal magyarázható. Ehhez hasonló jelenséget a Sárrét medencéjében is megfigyelhetünk, ha összevetjük a Sárszentmihályi és a Nádasladányi rétegsorokat. E gondolatokból is kitűnik, hogy az esetleges további üledékvizsgálatok tovább pontosíthatják e fiatal süllyedékterületünk holocénbeli földtörténetét. 66