Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 20/2. (1990) (Szombathely, 1991)

Papp Jenő: Megemlékezés Horváth Ernőről

vireo (örökké zöldellek). A szobor leleplezésekor jelen lehettem és magam is meghatódtam, amikor Ernő könnyesedő szemmel súgja: életem egyik legörömtelibb napja. Vas megyében Jelin kívül még feltűnően sok arborétum és egyéb természeti csodálnivaló csalogatja az érdeklődőket - ezek rendszeresen ott szerepeltek a rendezvényeken. Forgatva-nézegetve a meghívókat, minden évben tudott valamilyen aktualitást, egyéni színt adni a Napoknak, ezzel is ébren tudta tartani és frissé varázsolni az érdeklődést a Napok iránt. Ernő maga is vállalt aktív szerepet, rendszeresen tartott előadást a természetvédelem témaköréből, vagy ha mégsem, akkor legalább szakvezetéseket végzett az arborétumokban. Ilyenkor is lehetett érezni, hogy Ernő mennyire elkötelezett és szenvedélyes zászlóvivője a természetvédelem ügyének. Természetvédelmi törekvéseivel összefüggésben néhány, az ügyért ugyancsak mindent megtevő megyei jó kollégájával újjávarázsolta a nagyon elhanyagolt kőszegi Chernel-kertet. Megnyitáskor (1965. május 9-én) magam is rácsodálkoztam, hogy egy elvadult területből milyen hangulatos kertet alakítottak ki, hiszen Ernővel együtt láthattam az eredeti állapotot. Ernő részéről a hagyományőrzés egyik legszebb megnyilvánulásának tartom a Chernel-kert megújítását, amit - magam is tanúsíthatom - sok-sok fáradtsággal, kilincseléssel, utánjárással és kerti munkával valósított meg. Ha valamilyen jó természetvédelmi ügyről volt szó, akkor Ernő hihetetlen szenvedéllyel és lelkesedéssel tudott benne részt venni és kitartóan megküzdeni a cél eléréséért. Mostanában érlelődik az az elgondolás, hogy az új kőszegi múzeumot a Chernel-kertben építik fel. Vajon a Chernél István és Horváth Ernő által megálmodott madárvédelmi rezervátum mint eredeti célkitűzés elsikkad és az ifjú muzeológus nemzedék nem a hagyományt követi, hanem más jövőt szán a kertnek? A közművelődés klasszikus területén, a múzeumi kiállítások megalkotásában ugyancsak példamutató volt számomra Ernő. Alig került Szombathelyre, máris hozzákezdett a természettudományi állandó kiállítás előkészítéséhez (forgatókönyvírás, anyaggyűjtés stb.). A maga korában (az 1950-es évek második felében vagyunk) remek kiállítást nyithatott meg: az alpokaljai tájról egy modern szemléletű, kellően didaktikus, tárgyi anyagokban gazdag természettudományi kiállításban gyönyörködhetett a látogató közönség. Az általa rendezett időszaki kiállítások számát pedig talán ő maga sem tudta volna megmondani, bár szinte valamennyi két kedvenc témájából merítette mondanivalóját: Vas megye és Nyugat-Magyarország védett és védelemre érdemes természeti kincsei ill. a megyéért „valamit tett" emberek emlékét méltóképp felidézni. Úgy gondolom és úgy érzem, hogy legméltóbb módon úgy búcsúzunk Ernőtől, ha egyik általa gyakran idézett gondolatával fejezem be megemlékezésemet (és amit mottónak választott a Vas Megye Természettudósainak Arcképcsarnoka kiállításvezető első oldalán): „Mindenki annyi elismerést és tiszteletet remélhet utódaitól, amennyit elődeinek maga is megadott!" Mi is megadjuk Neked a méltó tiszteletet, Ernő! 18