Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 19/2. (1990) (Szombathely, 1990/91)

Rosnak M.: Die Belagerung der Königl. Freystadt Güns im Jahre 1532 (Közli: Bakay Kornél)

megöltek és megsebesítettek, a törökök ott, ahol a falakat az aknák szétrobbantották, hatalmas rohamot indítottak a város ellen. Nicolizza azonban, amint az végső veszélyben szükséges is volt, egész megmaradt csapatát gyorsan szembeállította. De mikor a janicsárok mégis már majdnem behatoltak a városfalakon belülre, a gyermekek és asszonyok tömegéből olyan nagy kiáltozás és bőgés támadt, hogy inkább a csodálkozás, mint a félelem okából inukba szállt a bátorságuk. Ez a késedelem visszatartotta a behatoló ellenséget, ellenben rendkívül felfrissítette és felbátorította az ostromlottak kedélyét és szívét; mivel egészen természetes az, hogy az emberek akkor kapnak nagyobb bátorságra, ha a körülmények megváltozása után minden félelem lehull. Miután a török főemberek büntetésekkel és veréssel sem tudtak semmit elérni katonáiknál, a küzdelem véget ért. Ezután a törökök azt beszélték, hogy semmi mást nem véltek, mint hogy ez a kiáltozás egy friss csapat lármája, amely a várból kitört; valamint azt is, hogy a levegőben láttak egy lovagot, aki, midőn a városba behatolni akartak, őket meztelen karddal fenyegette, aki kétségtelenül Szt. Márton volt, aki más veszélyes időken is hatalmas védelmébe szokta venni szülővárosának, Sabariának vagy Szombathelynek a környékét. Azonban én ezt a csodát a Nicolizza hitére

7 kívánom bízni, akitől én Bécsben, ahová az ostrom után jött, sok kérdezgetéssel és tudakozódással ezt hallottam.

8 VII. §. Mi történt tovább és hogyan nyert végül Jurischitz mégis Ibrahim ellen. Miután Ibrahim látta, hogy sem lövéssel, sem aknákkal, sem sokszor megismételt rohamokkal nem tud semmit elérni és hogy a katonái még veréssel sem bírhatók rá a rohamozásra, mivel azt mondják, hogy nem tudnak egyszerre harcolni istenek és emberek ellen; mert ilyen módon már sok idő eltelt és Ibrahim a távolabbi szándékaiban nem kevéssé akadályoztatott, de a maga és császára szégyenének tekintette, ha dolgavégezetlenül kellene elvonulnia, így tehát a bátor Jurischitzot ravaszsággal akarta rávenni a város átadására. Paulus Jovius szavaival