Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Természettudomány - Kiss Tamás: Autökológia és indikáció. Kritikai elemzés a zuzmók indikátor szerepéről

Szemléleti, módszertani gyökerek Ha a valódi forrásokat keressük, akkor a cönológiai irodalomban találjuk meg a kiindulópontokat. Közismert tény, hogy az epifiton társulások esetében még ma sem eldöntött kérdés, hogy asszociáció vagy szinuzium gyanánt kezeljük azokat. Súlyosbítja a problémát, hogy a két említett fogalom zuzmókra vonatkozó determinálása az elmúlt 50-100 év kutatási eredményeinek birtokában sem jutott előbbre (pl.: Hale 1967, Gallé 1976-77). A század elejétől rendkívül dinamikusan fejlődő növénycönológia és ökológia kézenfekvő megoldást sejtetett: át kell venni a terresztrális társulások cönológiai-ökológiai analízisekor alkalmazott kvalitatív és kvantitatív módszereket. így a zuzmócönológia is a klasszikus cönológiai iskolákból nőtt ki. Az epifiton cönológia kifejlődésére, formálódására az alábbi szerzők és munkáik hatottak leginkább: Gams (1918, 1932), Braun-Blanquet (1926, 1928, 1951, 1964), Raunkiaer (1907). Az említett iskolákon kívül, a dinamikus folyamatok elemzése terén is jelentős kapcsolat figyelhető meg a clementianus nézetekkel (Golley 1977), amely a terminusok nagy számában is kifejezésre jut. A zuzmótársulások cönológiai elemzése elsősorban a Braun-Blanquet által kifejlesztett módszerek alapján történt és kevés kivétellel ma is ezen eljárások alkalmazásával folyik. A Braun-Blanquet-féle iskola szubjektív vonásaira már Gams (1932) is rámutatott, megalkotva egy új életforma rendszert, de meg kell jegyeznünk, hogy hatása a zuzmóökológia és cönológia terén akkoriban teljesen hatástalan maradt. A Braun-Blanquet-féle irányzat feltétel nélküli elfogadásáról tanúskodnak az összefoglaló jellegű zuzmócönológiai és ökológiai munkák is, így Klement (1955), Frey (1933), Barkman (1958), Gallé (1976-77) dolgozatai, amelyek biztosították a klasszikus cönológiai szemlélet továbbélését. « Megállapítható tehát, hogy a zuzmóindikációs vizsgálatok beindulásakor egyetlen kipróbált módszer sem állt rendelkezésre, az immissziós terhelés alatt álló területek cönológiai kutatásához. A zuzmócönózisok degenerálódásával, degradálódásával, és egyáltalán ezen jelenségek bekövetkezésének lehetséges valószínűségeivel a lichenológiai irodalomban sem találkozhatunk (Juhász-Nagy 1979). Kevés jellegzetes „városi cönózist" írtak le, mivel érdekes módon - néhány példán kívül: Mattick (1937), Felföldy (1942), Gilbert (1970), Deruelle (1978, 1979) - a szennyezett levegőjű területeken csak elvétve végeztek cönológiai kutatásokat. így aztán egyértelműen az autökológia korszaka következett el. Az autökológiai vonatkozások további tárgyalása helyett - később úgyis visszatérek rá -, Mattick néhány munkájával szeretnék foglalkozni, amelyek mai szemmel nézve is rendkívül jelentősek voltak, de sajnos kevés figyelemre méltatták őket. Az első (1937) Gdansk zuzmóvegetációjával foglalkozik. Elsősorban Gams munkáit használta fel forrásként és az időszak uniformizálódott cönológiai koncepciójával szemben fejtette ki véleményét, amely szerint eltekint a magvas növények „szociológiai" vizsgálata során alkalmazott kategóriák használatától, mivel „... a zuzmók esetében aligha lehetséges eldönteni, hogy asszociációkat vagy szinuziomokat képeznek." Hozzátette, hogy „... a zuzmótársulások kis tereket foglalnak el, amelyek természetüknél fogva nem hasonlítanak a magvas növények társulásaihoz." Bevezető megjegyzéseivel összhangban a leírt társulásoknak sem a szinuzium, sem az asszociáció stb. neveket nem adta, hanem azokat az adott városi környezeti viszonyok között élő együttesek gyanánt interpretálta. Ez a nézet akkoriban újszerűnek számított. Munkájából egyértelműen tükröződik az azóta már többször bizonyított tény, hogy a zuzmók és társulásaik a környezet által erőteljesen befolyásolt szervezetek {Butin 1951, Farrar 1976a,b,c, Hale 1967, Kappen 1973, Lange 1954, 1965, 1969, Lange és Bertsch 1965, Smith 1962, Will-Wolf 1980 stb.). 12