Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Régészet - Makkay János: Rézkori aranykorongok a későbbi Pannonia provincia területéről

álló lelet és forrás pontos ismeretében születtek. így elfogadta azt az állításukat is, hogy három csepini arany korong az MNM gyűjteményében található. Arra ugyanis nem gondolhatott, hogy „a három csepini korong" közül kettőn még ma is látható az a leltári szám, amelyet 1852-ben írtak rájuk, amikor a Jankóvich-gyűjteményt állományba vették. Arra sem lehetett gyanakodni, hogy egy olyan fontos forrás, mint Rómer 1865-ös cikke, mindkettőjük számára ismeretlen maradt. Sőt Rómernek az a rövid, de egészen egyértelmű említése is, amely régészeti kutatásunk alapvetésében, a Műrégészeti Kalauzban 1866-ban jelent meg: „Az arany lemezek sorában ... nagyobbak, milyenek a vékony, három púpúak, a m. nemzeti múzeumban, a varhoviak Eszék vidékén, a Bécs-újhelyvidékiek. (L. Arch. közi. V. 74.)" (41. oldal). Félrevezető volt az is, hogy a három Jankovich korong közül kettőt, de csak kettőt 1968-ban az MNM-ben teljesen feleslegesen újra leltárba vettek (lásd a katalógusban az 1-2. számot). Teljesen feleslegesen, mert mint már láttuk, ezen a két korongon még ma is tökéletesen jól olvasható az eredeti leltári szám. A velük együtt leltárba vett harmadik korong azonban nem a harmadik Jankovichpéldány volt, hanem egy olyan darab, amely már legalább 1883 óta az MNM-ben volt, leltározatlanul, vagy ez az eredeti leltári szám erről tényleg lekopott (lásd a katalógusban a 13. számot!). Az újraleltározás során tehát csak egyetlen dolgot tartottak szem előtt: a több, mint egy évszázad óta állandóan emlegetett „három korongot" valamilyen módon „produkálni kell". Ilyen előfeltételek mellett az MNM hat rézkori arany korongjának a pontos történetét csak úgy lehetett megismerni, ha mindegyiküket egyidőben egymás mellé tesszük és megvizsgáljuk (a korongokat lásd a katalógusban az 1., 2., 3., 6. vagy 7., 13. és 18. számok alatt. Erre 1982-ben került sor.

32 Ezzel párhuzamosan kellett összegyűjteni az eddig még figyelmen kívül hagyott, nyomtatásban megjelent vagy kéziratban lappangó forrásokat is. így sikerült rábukkanni Rómer 1865-ös cikkére, és ezzel a csepini korongok előkerülésének története egy csapásra meg is oldódott. A legtöbb nehézséget továbbra is a hat csepini korong további sorsa okozza. Mint már láttuk, a tényei legény által csakhamar eladott három korong nagy valószínűséggel a berlini Völkerkundliches Museumba került, Egger Samu közvetítésével. A földbirtokosnak juttatott három korong közül egy az ő felesége, Adamovics Jánosné ékszere lett, két másik pedig Adamovics János menyeihez jutott. Névről csak az egyiket ismerjük, Adamovics Lászlónét, ő engedte meg Glembaynak a saját korongja lemérését és lerajzolását. Ennek az átmérői 12,29 és 12,53 cm, a súlya 50,75 gramm. Ez tehát a középső súlyú (és nagyságú?) pár egyik darabja volt. Mivel a rézkori korongok esetében aligha számolhatunk olyan tömegtermeléssel, hogy a különböző helyekről előkerült darabok mérete és súlya is egyezzen, ha a ma ismeretlen lelőhelyről számontartott korongok között van olyan, amelynek adatai egyeznek a Glembay által leírtakkal, bízvást állíthatjuk, hogy a csepini középső pár egyik darabjára bukkantunk rá. Nos, nem is egy, hanem két ilyen, mindmáig ismeretlen lelőhelyű korong is létezik ! Az MNM által 1877-ben Egger Samutól vásárolt korong súlya 47,84 gramm, és átmérője 12,45 cm. Díszítése, továbbá a kúpok közötti, valamint a felfüggesztő lyukakat elválasztó távolság pontosan megfelel Rómer leírásának. Meglehetősen biztosra vehető tehát, hogy ez a darab az egyike a középső méretű és súlyú csepini párnak (tehát a katalógusban 6 és 7 alatt szereplő egyik korongnak): II. tábla. Ez lehetett egykor Adamovics Lászlóné tulajdonában, hiszen a kincs fele - három korong - Berlinbe került. Ebben az esetben azonban azt is fel kell tételeznünk, hogy a hat korongot nem úgy osztották fel, hogy mind a találó, mind a földbirtokos egy-egy darabot kapott a három párból. A középső pár egyik darabja sem került ugyanis - mint látni fogjuk - a tényei legényhez. Az elosztás módja - ha egyáltalában teljesen igazságos volt, és nem pedig részrehajló a földbirtokos irányában - az lehetett, hogy mindkét fél egyenlő súlyú három 98