Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Régészet - Makkay János: Rézkori aranykorongok a későbbi Pannonia provincia területéről

Minden jel arra mutat, hogy a hat csepini korong díszítése lényegében azonos volt : a három dudor éles kontúrokkal emelkedett ki a lemez testéből, peremét három sor pálcikás gyöngyözés kísérte, rövid szalagok pedig egyikükön sem voltak. Azonos műhely, sőt - mint már Rómer is megjegyezte -, ugyanazon mester alkotásai lehettek. Sacken báró tehát minden bizonnyal Bécsben láthatta a három csepini korongot, rövid időre, és megvásárlására nem volt módja, vagy nem is volt szándéka arra. Kérdés, hogy kinek a kezében volt Bécsben 1865 körül a három korong. Valószínűleg annak a Budapesten és Bécsben egyaránt működő Egger Samunak, aki a kor egyik hírhedt műkereskedője volt. Ő volt az, aki 1867-ben legalább egy arany korongot, de minden valószínűség szerint három arany korongot adott el a berlini Museum für Völkerkundenak (lásd lentebb, illetve a katalógusban a 12. szám alatt). Szintén ő volt, aki 1877-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak adott el egy olyan aranykorongot, amely egészen biztosan a csepini kincs egyik darabja (lásd a katalógusban a 6-7. számú darabok egyikét!). Az biztosra vehető, hogy Sacken báró nem személyesen Rómertől szerezte információit, sőt Rómer cikkéből sem, amely később jelent meg, mint Sackené a stollhofi korongokról. Logikus tehát arra következtetnünk, hogy Sacken közvetlenül Egger Samutól kapott adatokat, mielőtt az az egy (vagy inkább három) csepini aranykorongot továbbította volna Berlinbe. Apróbb jelentőségű kérdés, hogy a Museum für Völkerkunde 1867-ben Budapesten vett meg Egger Samutól egy korongot (lásd a katalógusban a 12. szám alatt!). Eggerék cége ugyanis mindkét fővárosban működött. A család egyébként még egyszer kapcsolatba került rézkori aranykoronggal. Jelesen akkor, amikor a két Egger-fivér - minden bizonnyal Egger Samu gyermekei - 1909-ben immáron Bécsben adták el az Apostagról származó korongot a Museum für Völkerkunde-t is magában foglaló berlini Staatliche Museen-пек (lásd a katalógusban a 20. szám alatt!). Komoly nehézséget okoz a csepini hat korong sorsának a felderítésében a Museum für Völkerkunde 1867-es vásárlása. Erről az egyetlen konkrét adatot Mozsolics Amália rövid említéséből ismerjük. Ez egy korong megvásárlásáról tudósít, azzal a sejtéssel együtt, hogy a darab ma már nem található a Staatliche Museen gyűjteményeiben.

14 Nem sikerült megtudnia átmérőjét és súlyát sem. Van viszont adatunk arra, hogy legkésőbb 1893-ban három rézkori aranykorong volt a berlini Museum für Völkerkunde tulajdonában. Ezt Matthaeus Much írta meg a rézkorról szóló nevezetes könyvének a második kiadásában:

15 „Ein besonderes Interesse erhalten die Stollhofer Funde durch ... acht anderen ganz gleichen Goldscheiben aus Ungarn, von welchen sich drei im Museum für Völkerkunde in Berlin befinden,

..." Említi őket később egy azóta elfelejtett kézikönyv,

16 valamint Hoernes összefoglaló tanulmánya is.

17 Azóta ugyan teljesen megfeledkezett róluk a kutatás, ez azonban önmagában még nem elég ok arra, hogy Much adatát ne tekintsük hitelesnek. Legfeljebb azon törhetjük a fejünket, hogy könyvének első kiadásában, 1885-1886-ban miért nem említette még a berlini korongokat. A legegyszerűbb válasz talán az, hogy akkor még nem tudott róluk. 1893 tehát csak mint terminus ante quem tekinthető a berlini három korong ügyében. Nem gondolhatunk arra sem, hogy a három korong közül csak egy darab származik az 1867-es vásárlásból, a másik kettőt valamikor később - de 1893 előtt - vették. A berlini múzeumokból rendelkezésre álló múzeumi adatok ugyanis az 1867-esen kívül csak egy további korongvásárlásról tudnak, 1909-ből (lásd a katalógusban a 20. szám alatt!). Sajnos, 1867-ben nem rögzítették a lelőhelyet, illetve a rendelkezésünkre álló forrásokból ez még nem derült ki. Ennek ellenére minden jel arra mutat, hogy a Much által említett három aranykorong együtt került 1867-ben a Museum für Völkerkunde-be. Nyilván azonosak a Sakkén által említett három eszéki, tehát csepini-várhovi koronggal. Kevesebb esélyt adnánk e három korong származását illetően egy másik lehetőségnek. Vannak olyan egykorú források, hogy a stollhofi kincs egy része szintén műkereskedők és magángyűjtők kezébe 95