Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Söptei István: A MINSZ megalakulásától a DISZ zászlóbontásáig (Az ifjúsági mozgalom története Vas megyében 1948. április–1950. június)

lelkesedéssel látott munkához. Szentgotthárdon ugyancsak a népi kollégisták voltak a kezdeményezői az egységszervezet megalakításának. 87 A szombathelyi Diákszövetség jó munkáját bizonyítja az a tény, hogy az egyházi vezetés alatt álló Premontrei gimnázium is kereste a kapcsolatok kiépítésének lehetősé­gét. Ugyancsak a helyes irányú munkavégzést igazolja, hogy a május 1-jei ünnepségen a szombathelyi diákság teljes számban részt vett. „Igen impozáns volt a klérus befolyása alatt álló Premontrei gimnázium tüntető felvonulása", a Köztársasági indulót és Mar­seilles-t énekelték. A leánygimnázium egyik osztálya a Diákszövetség irányításával majá­list rendezett, amelynek bevételét a hadifoglyok segélyezésére ajánlották fel. 88 A Diákszövetség további munkája során is alapvető feladatának tartotta a baloldali beállítottságú tanulók aktivizálását. Erre szükség is volt, hiszen az egyházi körök min­dent elkövettek, hogy a Diákszövetség munkáját akadályozzák. A diákok szervezkedését nehezítette, hogy a pedagógusok egyjelentős része sem megfelelően viszonyult a Diák­szövetség szervezésének kérdéséhez. Épp ezért került sor több ízben értekezletre, szemi­náriumra a megyében, ahol a pedagógusok, ifjúsági és politikai vezetők közelíthették álláspontjukat. 89 Az egységes diákszervezet ügye így csak az iskolák államosításával egyidejűleg kerülhetett helyes mederbe, bár a reakció egységbontó törekvéseivel a szervezetnek a későbbiekben is meg kellett küzdenie. Mégis elfogadhatjuk Kovács József tankerületi főigazgató megállapítását, amely szerint „az 1948-ban egyre-másra megalakult diákszö­vetségek hatalmas aktivitásba kezdtek az iskolák államosításáért és a diákönkormányzat kiépítéséért. Megindult a Tanulj jobban mozgalom, amelynek keretében az iskolák és osztályok versenyre hívták egymást, tanuló- és szakkörök alakultak." 90 Ezen aktivitás szép bizonyítéka volt a szombathelyi iskolák szeptember 4-i közös évnyitó ünnepélye: „...sűrű sorokban özönlött a közönség szombat délután a Haladás pályára a szombathelyi iskolák évnyitó ünnepélyére... A sok zászló, az ifjúság özönlő sokasága színes ünnepéllyé varázsolta a szombathelyi délutánt. Kicsitől a nagyig minden diák érezte, hogy a mai nap egy nagy sorsforduló az életében... A közönség - a szülők és a rokonok - lelkes tapssal fogadták az ifjúság felvonulását. Példás rendben, arcukon a fiatalság öntudatával vonultak el a különböző iskolák tanulói a zsúfolásig megtelt tribünök előtt. Abban a percben mindannyian éreztük, hogy az ifjúság megértette az idők szavát és egy emberként, egy akarattal siet komoly jövőjének terveit megvalósítani." 91 - szól a korabeli sajtótudósítás. Bár az iskolák államosítása a diákszövetségek munkájához kedvező feltételeket teremtett, az 1948/49-es tanév első felében az iskolai egységszervezeteknek meg kellett küzdeni a reakció behatolási törekvéseivel. A Nagy Lajos Gimnáziumban a Mária-kong­regáció aktivizálódott és akadályozta a Diákszövetség munkáját. Más iskolákban a Soli Deo Gloria függetlenedési törekvéseivel találkozhattunk. A volt premontrei gimnázium növendékeit a rend tanár papjai lakásaikra járatták és „biztatgatják őket a régi sapkajel­vény viselésére. Ágálnak a Diákszövetség ellen". A szombathelyi leánygimnáziumban a hitoktató a Mária-kongregációban kirándulásokat szervezett, így igyekezett a tanulókat a diákszövetség hatása alól kivonni. De más eszközökkel is élt a reakció. A vidéki tanulók „megbízható" szülőknél való elhelyezésére az apácák indítottak mozgalmat. A volt premontrei gimnáziumban és a volt püspöki iskolában továbbra is az egyházi iskolákban használt imákat imádkoztatták a tanulókkal. 92 A premontreiek magánlakásokon végeztek hitoktatást és minisztráns-köröket szer­veztek. A papok és az apácák a lányoknak főző- és népi tánctanfolyamot indítottak. Kőszegen a Diákszövetség által indított tanulóköröket vették célba, s a koedukációt minősítették erkölcstelennek. A kőszegi gimnázium énekkara például egyházi hatásra visszalépett a Komszomol-ünnepségen való szerepléstől. Celldömölkön a pap a gimnázi­379

Next

/
Oldalképek
Tartalom