Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Csák Zsófia: A szombathelyi „Társadalmi Forradalom” című lap történetéről

még számolnunk kell a meg nem rendelők, de az újságot számonként vásárlókkal is. De itt közli Batthyány azt is, hogy volt olyan eset, amikor 2700 példány fogyott el. A külön antimilitarista számnak íródott negyedik számot, s a május 1-i számot pedig az átlagos­nál nagyobb példányszámban nyomták. Ugyancsak e közlésből tudjuk meg, hogy április­ban már 25-en foglalkoztak a lap terjesztésével. Egy Batthyány Szabó Ervinhez írott levele is ezt az adatot erősíti meg, amely szerint az első szám 3600 példányban ment szét, s itt is arról írt, hogy induláskor 300 előfizető volt. 2 Londonból 1907. március 28-i Szabó Ervinnek írt levele már arról számol be, hogy „- A „Társadalmi Forradalom" eddig elég szépen halad ; 2-3000 példány fogy el minden számból (az antimilitarista különszámból eddig 5000) és 600-nál több előfizetőnk van. És az innen-onnan beérkező levelekből úgy látszik, hogy a lap sok helyütt visszhangra talál a munkások közt." 3 Érdekes adatok állnak rendelkezésünkre, hogy az országban szétszórtan hol talál­kozhatunk a lap olvasóival. Leginkább olyan helyekre jutott el, ahol legalább valamilyen kisebb anarchista jellegű csoportosulás is létezett. Erre adatot az újság „Szerkesztői Üzenetek" rovata szolgáltatja, ahova a következő helyekről érkeztek levelek : Hosszúpe­reszteg, Győr, Marosvásárhely, Besztercebánya, Nagyszalonta, Makó, Zsombolya, Bé­késcsaba, Kőröstarcsa, Gödöllő, Rózsahegy, Orosháza, Kiskunhalas, Sátoraljaújhely, Budapest, sőt Bécsből és Brüsszelből is van levelező. Ha csak a felsorolt helyeken fordult elő, s nyilván nem nagy példányszámban, előfordulása akkor is jelentősnek mondható. Batthyány Ervin maga vallotta, hogy a célja, hogy a „Társadalmi Forradalom" az egész országban gyűjtse össze azokat, akik a közvetlen forradalmi cselekvésben ismerik fel a munkások felszabadításának egyetlen módját. Ezt a 3000 példányszám körüli adatot támasztja alá a „Vasvármegyé"-ben megjelent hír, amely közli, hogy az 1907. február 22-i számot, amelyet a győri főügyész utasítására - Batthyány Ervin : A Forradalmi Szocializmus feladatai című cikke miatt - elkoboztak, 3000 példányban nyomták. Az újság beosztását Batthyány hat vagy nyolc oldalra tervezte, kettő eredeti cikk, egy fordított cikk, tárca vagy vers, továbbá, bő szemle és hírek, fordított röpirat folytatá­sokban, így a lap oldalszáma indításkor nyolc és tizenkettő között ingadozott - első szám nyolc, második-harmadik tizenkét oldal -, de a negyedik számtól nyolcban állapodott meg. Az újság első lapja rajzos. A címlap felső részének e rajzos megoldása nem véletlen­szerű, nagyon is jellemző a lapban megfogalmazott tételekre. Nem megformálásának művészi jellege - kezdetleges, nem gyakorlott kéz alkotása - hanem a rajzilag megfogal­mazott szimbolika miatt érdemel figyelmet. Az újság első oldalának kb. egynegyed részét betöltő rajzos címlapon középen nőalak áll, tőle jobbra és balra két térdeplő férfialak, közöttük húzódik az újság nevét adó felirat. Ez a viszonylag egyszerű megfogalmazású fejléc többféle mondanivalót rejt magában. A középen álló női alakot kitárt szárnyakkal látta el az alkotó, s így az antik mitológia győzelem istennőjére vezethető szabadság szimbólumot sejtető allegorikus alakot kapott. Nem véletlen tehát a női alak feje körül való „Szabadság" szó félköríves felirata. A szárnyas női figura mindkét oldalán térdeplő két alak munkást ábrázol. Jellegzetes munkásruha van rajtuk - bő ing és nadrág -, fejükön kúp alakú, csúcsán előrehajló frigiai, vagy más néven jakobinus-sapkát viselnek. A lap széle felől levő kezükben -jobb, illetve bal kézben - egy-egy égő fáklyát tartanak, s a fáklya lobogó fényébe az „Egyenlőség" „Testvériség" szó van beírva. A fáklya már önmagában is szabadságszimbólum, de a két felirat egyértelművé teszi. Jelenti mellette a forradalmi erőt, s valahogy áttételesen a megismerés a tudás vágyát is. Az újságot indító vezércikkek azt lehet mondani, hogy átlagosan négy oldalt tölte­nek be a nyolc oldalból. Az első számtól a hetedikig - mert közben Angliában tartózko­347

Next

/
Oldalképek
Tartalom