Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Pungor Zoltán: A csempeszházi és a béri Balogh családok

• A nádor gr. erdődi Pálffy János a vasvári káptalant bízta meg a birtokbahelyezés végrehajtásával egy nádori hivatali kiküldöttel egyetemben. A birtokbahelyezést 1743. december 30-ra tűzték ki, a vasvári káptalan által meghívott környékbeli birtokosok, mint tanúk jelenlétében. A nádor embere a tanúkkal és a káptalan megbízottjával a kitűzött napon végre akarta hajtani, de a meggyesi birtok határánál nemes Meggyesi Ádám felizgatott emberekkel megakadályozta a birtok területére lépést. Ugyanez történt Csempeszházán is. Itt Dávid György és rokona Rosty István, valamint Vidos János mondott ellent 30-án, majd a másnapi, 31-i hajnali új időpontban. A bevezetés harmadik napján 1744. január 1-én szintén sikertelenül próbálkozott a nádori ember és a kijelölt tanúkkal megjelent káptalani képviselő. Újabb ellentmondók is jelentkeztek. Meggyesi Ádám mellett Sághi Mihály, a Szt. Kozma és Dámján Egyház­szegi Plébánia plébánosa, illetve Dávid György és Rosty István mellett Rumi Boldizsár, a Rumy család nevében, Horváth Ferenc, Szabó Sándor, Farkas Mihály, Maisa László, Szilassy György, Takó János, Markai György, Fábián Mihály Kopácsról, Varga János, Németh János és Szabó Éva másik Németh János özvegye Csempészről, valamint Tőke Zsuzsanna, béri Balogh Péter özvegye, lánya és unokája nevében, 3 napra jogbahíva a birtokbahelyezendőket. Január 4-én Nagy István Kopácsban bejelenti a január 5-i jogbahelyezést. Az ellentmondók Petrovics Ádámot gr. Draskovics Erzsébet megbízotta­ként, valamint Rumi Lázárt is megnyerik, és ellentmondanak. Kilátásba helyezik a törvényes eljárás megindítását. A birtokbahelyezések és ellentmondások ezen sorozatát a vasvári káptalan felterjeszti a nádornak. 80 Koltay László azután 1747. március 1-én a vasvári káptalan előtt kiegyezett Rosty István özvegyével Sibrik Teréziával a csempészi birtokot illetően. Úgy látszik lassúnak, vagy kilátástalannak ítélte a Pesti Királyi Táblánál folyó fellebbviteli perét. „...- Alább írt, adom tudására mindenekk az kiknek illik és mind azoknak valakiket ezen alább megh irt dolog most illetve, vagy jövendőben akár mely módon illethetne, hogy én az elmúlt 1743 dlk Esztendőben ezen T. N. Vas Vármegyében lévő Csempész nevezetű Curiát hozzá tartozandó mindennemű hozzátartozóval és függelékével, ugy nem külömben most nevezett Vármegyében Medgyesi határban 43 holdbul álló Szántó földeket és az Mankos nevezetű Erdőnek felét ( :mely nevezett Jószágokat ugyan most T. Nzetes és Vzleö Sibrik Therézia bir :) Néhai Csempeszházi Balogh Bertalannak ennek előtte alkalmas időkkel való lejártával Mlgos Palatínus Pálifi János Urunktul eö exellen­tiájátul föl kérvén és magamat annak rendi szerint behelyezni kívánván, Titulált Sibrik Theresia Asszony azon birtokbahelyezésnek ellentmondott, mely ellentmondás után én is az Asszonyt, hogy számot adjon az ellentmondásárul Pestre a fölséges Királyi Táblára felhivattam, mind azon által méltó Tekintetben vivén föllebb Ttllt. Urnák és Asszonynak velem tett sok rendbeli jóakaratot, dolgomban való elő mozdettatásit, először is azon pörömet mind az Asszonymind pedigh mindennemő Maradéki ellen örökössen le tettem, megszüntettem, végét szakítottam, és semmivé tettem. Mint hogy pedigh az tapasztalt sok izbeli jóakaratok fölött nékem most rögvest Sokszor ttllt Asszony három Száz rajnai forintokat, országunkban jó és el kelendő pénzül le tett, minden forintját húsz garasban, avagy 60 krajcárban számlálván, énis minden fogyatkozás nélkül föl vettem, azért... ­az meg irt javakban és Jószágokban semminémő Just magamnak ugy maradékimnak fönt nem tartván, örökössen hagyom, átadom és Titulált Asszonynak ugy mint két ágon lévő maradékinak kezeknél hagyom: hozzá tévén... az többirül a levelek az Asszonyság kezénél vágynak. 81 így maradt, illetve került a Vörös testvérekhez a csempeszházi birtok. Az 1771-ben indult perben az egyik tanú, így vall: „.. .N. Vrgye Esküttyéve tétettem, azután gyakorta ttlált V. Ispán Uram velem parancsolt törvényes dolgokban, sok ízben udvaroltam már irt Rosti Uramnak, és még akkor jó Nemes Uraméktul hallottam... 223

Next

/
Oldalképek
Tartalom