Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)
Régészet - Makkay János: Rézkori aranykorongok a későbbi Pannonia provincia területéről
20. Greifenhagen 1961, 81-130, Greifenhagen 1970-1975, passim. Lásd még Kühnel-Kunze 1984, 107-108. 21. Lásd a 14. jegyzetet! 22. Lásd a 23. jegyzetet! Rómer a későbbiekben is említette a csepini korongokat: Rómer 1866, 41 ; Rómer 1868, 158-161. Lásd még Goos 1877, 67. Nem mindenki feledkezett tehát el Rómer ősforrásáról ! 23. Hampel 1886, XLVII,1, származási helyként Magyarország szerepel. Hampel 1886a, 67, XLVII. t. 1. Saját maga is tévesen hivatkozik saját táblájára, mert XLV. táblát ír XLVII. helyett. Hampel 1887, XLVII. t. 1. 24. Mint az előző jegyzetben láttuk, XLV. t. 1 helyett XLVII. t. 1-et kell olvasnunk. Az „MN LVI,43-45" valószínűleg három további MNM aranykorongra vonatkozik egy kézirat, vagy egy kiállítási tabló elhelyezése szerint. Hasonló Hampel-eseteket szép számmal sorol fel Bóna (lásd a 3. jegyzetben említett cikkét!). A „három korong" Jankovich 1. és 2. korongja, továbbá az MNM csepini korongja (a katalógusban a 6. vagy 7. szám alatt), illetve a katalógus 13. korongja lehet. Hampel szemmel láthatólag nem gondolt arra, hogy az 1877-ben általa vásárolt MNM korong (a katalógusban a 6. vagy 7. szám alatt) Csepin-Várhov dombról származik. 25. Hampel 1886a, 67. 26. Hampel 1892, 21. 27. Pulszky 1883, 32. és 72, valamint Pulszky 1897, 121. Meg kejl említenünk, hogy Pulszky soha nem említette az általa közölt korongok tálalási helyeit, a megszerzés és vásárlás módját, és Hampelhez hasonlóan, nem beszél Jankovich Miklósról sem. 28. Paíay 1958, 44, 81-82. jegyzetek. 29. Korek 1960a, 77, 20. jegyzet, és 1960, 33, 21. jegyzet. 30. Angeli 1967, 491^195, és 1972, 27-30. 31. Makkay 1976, 286-287, 234. jegyzet. 32. Ebben az egyszerűnek látszó, de az írásban rögzített adatok teljes összevisszasága miatt mégis bonyolult munkában Stanczik Ilona volt segítségemre. E nélkül a korongok kérdéseit nem lehetett volna tisztázni. Közreműködését nagyon hálásan köszönöm. 33. H. Schicklernek, Stuttgart, tartozom hálával az adatok rendelkezésre bocsátásáért, valamint a III. táblán közölt fényképért. 34. Lásd a 10. jegyzetet! 35. A kincs leltári száma 1880. 32. 1-3. Először Mozsolics közölte: 1955, 52, 70. jegyzet, és 6. kép. Adatai apró részletekben eltérnek a mienkétől, hivatkozik viszont egy Hampel-véleményre. A kincs rézkori keltezését először Makkay javasolta: 1976, 287, 238. jegyzet. Részletesebben foglalkozik vele Makkay 1984, valamint 1982, 21. 36. Leltári száma 1880. 32.2. 37. Leltári számaik 1880. 32. 3. Nem sikerült megfejteni annak a titkát, miért tud a leltárkönyv 18 karikáról, és miért van a jelenleg az MNM kiállításán látható tablón 19 karika. 38. Makkay 1984, továbbá Makkay János: A tiszaszőlősi kincs. Nyomozás egy rézkori fejedelem ügyében. Budapest 1985, 162. és 38. kép. 39. Rómer 1865, 74. 40. Reynold Higgins, The Aegina treasure. An archaeological mystery. London 1979. 41. Tompa 1937, 53, 109. jegyzet. 42. Korek 1960 és 1960a. 43. Bóna 1960, 86. 44. Lásd a 42. jegyzetet, továbbá Angeli 1972, 29. 45. Korek 1972, 43. 46. Kalicz egyik legutóbbi munkájában saját maga is megállapította, hogy az általa korábban egységesnek tartott Balaton-csoport két, illetőleg három fázisa valójában két, egymástól független művelődés: 1982, 3. Az ebben a cikkben általa felvázolt „történeti kép" azonban eléggé furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy a Nagy Magyar Alföld és a Dunántúl párhuzamos fejlődésének rézkori szakaszaiból a tiszapolgári kultúra teljesen hiányzik. Ez Kalicz ama makacs tévhitének az eredménye, hogy a tiszai kultúra fejlődésének egész ideje alatt mindvégig párhuzamos volt a lengyeli kultúrával, a lengyeli végét követő „Balaton I" pedig a bodrogkeresztúri kultúrával (1-3. ábrák térképei). A legalább 200 évet, sőt Kalicz kalibrálatlan rádió118
