Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)
Néprajz - Nagy Zoltán: Délnyugat-Dunántúl fazekassága. Állandó kiállítás a szentgotthárdi Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeumban
SAVARIA 15. KÖTET A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1981 DÉLNYUGAT-DUNÁNTÚL FAZEKASSÁGA. ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS A SZENTGOTTHÁRDI HELYTÖRTÉNETI ÉS NEMZETISÉGI MÚZEUMBAN NAGY ZOLTÁN A kiállítás 1983. április 28-án a múzeum avatásával egy időben nyílt meg. A kiállítási koncepció István Erzsébet és Nagy Zoltán munkája. A forgatókönyvet írta és a kiállítást rendezte Nagy Zoltán,lektorálta Kresz Mária. A belsőépítészeti és grafikai tervet Bámkuti Albin készítette. A Délnyugat-Dunántúl a magyar népi fazekasművészet sajátos szigete. Tágabb értelemben magába foglalja a hőálló agyagot használó gerencsérség elterjedésének vidékét Vas, Zala és Somogy megye csaknem egész területén. Több községet magába foglaló magját Veleméri-völgy néven tartja számon a szakirodalom. A kiállítás e központ fazekasságának állít emléket. A területi kitekintést azért láttuk szükségesnek, mert fazekasainak készítményei e területre jutottak el. Zala-Somogy múzeumai bővelkednek itt készült edényekben. Indokoltnak tartjuk továbbá azért is, mert fazekasok ugyan viszonylag nagy számban működtek évszázadok óta pl. Zalában is 1 , azonban ezek készítményei lényeges eltérést nem mutatnak a központ termékeivel szemben. De ez az összehasonlítás is pontatlan, hiszen a korábbi adatok céhes iparra vonatkoznak, mi pedig a háziipar szintjén megrekedt fazekaskultúrát vizsgáltuk. „Hogy már a 14. században volt e vidéken fazekasság, azt a helynév bizonyítja, tudniillik 1366-ból van egy feljegyzés: Gerencher in distr, seu valle Welemer 2 ". Régiségét látszik megerősíteni az a tény is, hogy a közelmúltig egyes községekben a háziipar szintjén* maradt mesterség a lélekszámhoz viszonyítva nagy tömegeket foglalkoztatott. 4 A magyarság e helyen folyamatosan élő csoportja évszázadokon keresztül szoros kapcsolatot tartott fenn a környezetében élő szlovénekkel, stájerekkel is. Ez a kulturális hagyományokat átmentő együttélés eredményezte azt a középkori hagyatékra épülő fazekaskultúrát, melyet kiállításunkon bemutatni szándékozunk. Külön vitrinekben mutatjuk be azt a formakultúrát, melyet részben régészeti analógiákkal kapcsolatban tekintettünk középkori hagyománynak. Elsősorban a térségben, de nem a Veleméri-völgyben készült ún. szentmihályi korsók, vagy más néven jobbágyi korsók (Jabinger Krug) esetében érezzük ezt jogosnak. A helyi készítmények közül leginkább az erősen soványított, csillámos (homokos) agyagból készült „mustoskorsók" tartozhattak ebbe a körbe. A Savaria Múzeum ásatási anyaga a fültöredékek hasonlósága alapján erre enged következtetni. A néprajzi anyagban viszonylag nagy számban szereplő lábas-lábasok is ezt a hagyományt látszanak igazolni. 5 Kardos László: „Az Őrség népi táplálkozása" című monográfiája az edények funkcióinak bemutatása kapcsán behatóan foglalkozik tárgyalt területünk fazekasságával is. Mégis Kós Károlyt tekinthetjük a Veleméri völgyi - vagy ahogy ő nevezte Züric-völgy - gerencsérfalva úttörő kutatójának. Kós Viski Károly biztatására doktori disszertációjaként írta meg az itteni gerencsérség néprajzát, melyet a Dunántúli Szemle 1944. évi számában jelentetett meg. Alapvető munkáját Czugh Dezső fazekas, - aki János testvéré-
