Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)
Helytörténet - Bárdosi János: Szövényi István köszöntése
kiadott „Kőszeg" című könyve eddig hat kiadásban jelent meg, 20—20 ezer példányban. Ebben a máig is rendkívül népszerű könyvében szerencsésen ötvözte a városra vonatkozó szakirodalmi adatokat a saját kutatási eredmény elvéi. Érdeklődése szinte mindenre kiterjed. „Az évente visszatérő Györgynapi ünnepségek annak idején a polgárváros legnagyobb eseményed közé tartoztak. Ekkor jegyezték be a Szőlőjövések Könyvébe ás az új hajtást. A szokást, a szép tradíció felújítását többek között ő javasolta. Ma tudományos értekezések programja és a kőszegi borverseny fogja keretbe az új és friss hajtások bemutatását." (Kőszegiek Lapja 1975. 1. sz.) Sokféle tevékenységét nehéz röviden összegezni. A gazdaságtörténeti kérdéseken túlmenően az építészeti szempontok is izgatják. A mélyített kapuszínek vizsgálata során olyan következtetésre jutott, hogy az ezekből nyíló pincelejáratok egykor a lakások bejáratai lelhették. Kőszeg műemlékednek egyik legjobb ismerőjeként, szinte minden régd épület történetének tudója, amikhez levéltári adatokat ds gyűjtött. Adatait az épületek helyreállításánál célszerű figyelembe venni. Példaként megemlítjük, hogy a lábasház helyreállítása is nagyrészt az б kezdeményezésének köszönhető. Szövényi István tagja a Magyar Történelmi Társulatnak, a vasi Honismereti Bizottságnak, a Vas (megyei Műemléki Albizottságnak. Az utóbbinak néhány évig kőszegi titkára is volt. A Hazafias Népfront városi elnökségének tagjaként is tevékenykedett. 1958 májusában a Vasi Napok keretében megrendezett Kőszegi Ünnepi Hét sikerét ds aktívan elősegítette, akárcsak a későbbi városi rendezvényekét. Szerkesztő bizottsági tagja a megújuló Vasi Szemlének 1958-tól napjainkig, a Vas megyei Múzeumok Értesítőjének a Savariának, 1963-tól 1970-ig. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tagjaként számtalan kőszegi vonatkozású előadást (tartott, egyrészt szeretett városában, másrészt a megyeszékhelyen. 1970től í 976-ig a Sa varia Nyárd Egyetemen előadóként tevékenykedett. Nagy sikerű és magas színvonalú előadásait az általa őrzött köszönő levelek is tanúsítják. Ezek közül idézzük dr. Gonda György 1977. augusztus 5-én írott levelét: „Kedves Szövényi Elvtárs! A Savaria Nyári Egyebem ez évben tizedszer nyitja meg kapuit. Ezúttal szeretném megköszönni azt a nagyon értékes segítséget, amit a Nyári Egyetem szervezéséihez és jó színvonalú munkájához adott. Az idei év sikeres előkészítése 'bizonyítja, hogy az elmúlt évek erőfeszítései meghozták a remélt eredlményt és ma már sokan várják nagy figyelemmel és érdeklődéssel Nyári Egyetemünk előadásait, programjait. Amikor megköszönöm az eddigi segítséget és közreműködést, kérem, hogy e szép és hasznos vállalkozás sikerét a jövőben is segítse elő." Ideológiai téren is képezte magát, Szombathelyen elvégezte a 3 éves Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet. Tanulmányai, közleményei, cikkei — az önálló kiadványokon kívül — a Vasi Szemlében, a Vas megyei Múzeumok Értesítőjében; a Sa variában, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Évkönyvében, a Művészet című folyóiratban, a Vasmegye, majd a Vas Népe napilapban, valamint a Kőszegiek Lapja című alkalmi újságban jelentek meg. Az alábbiakban tájékoztatásul időrendi sorrendben ismertetjük Szövényi István nyomtatásiban megjelent szakirodalmi munkáinak bibliográfiai adatait: Kiállítás a kőszegi múzeumban. Vasmegye 1955. II. évf. november 25. 277. sz. 5. A kőszegi múzeumról. Vasmegye 1955. II. évf. december 21. 299. sz. 2. Jubilál a kőszegi múzeum. Vas Népe 1957. II. évf. május 28. 122. sz. 4. 379